Akiknek 4 év korkülönbség van a gyerekei között, leírnák milyen előnyeit-hátrányait látják?
Köszönöm a válaszokat! Kisebb korkülönbség már nem lesz, tekintve hogy a(z első) gyerekünk lassan 3 éves:)
Viszont megerősítettetek abban, hogy nincs nagyon értelme tovább várni, ha amúgy meg szeretnénk még egy gyereket, a férjemmel is pont ezt beszéltük.
Második és harmadik gyerekem (lányok) között van 2 hónap híjján 4 év (az első és a második között két hónap híjján 8 év, és az idősebb fiú). Nem volt testvérféltékenység, egyik esetben sem, én kizárólag előnyét tapasztaltam a nagyobb korkülönbségnek. Mind a hárman teljesen összenőttek mostanra, felnőttkorű már mindegyik, a fiam már nős ember (a húgai voltak a koszorúslányok 1,5 éve). Kicsiként és most imádták/imádják egymást. Játszani is mindig tudtak együtt, de egyedül is. Voltak persze koccanások, az teljesen természetes, de vagy megoldották ők maguk, vagy mi tettünk rendet rövid úton. Soha nem tartottak sokáig.
Nekem kifejezetten jó volt, hogy két gyerek között vissza tudtam menni dolgozni, felnőtt társaságban, munkával tölteni az időt.
Nálunk majdnem pontosan 4 év van (1 hét híján). Én azt mondom, hogy nagyon jó így. "Összenőve" nincsenek, már csak azért sem, mert más neműek (8 éves fiú, 4 éves lány), de szoktak együtt játszani és nagyon imádják egymást. Mondjuk a fiam kimondottan érett érzelmileg, mindig is az volt a korához képest. Igazi gondoskodó, védelmező nagytesó. Sosem volt féltékeny a kicsire, megértette az első naptól, hogy nem azért foglalkozunk olykor többet a húgával, mert jobban szeretjük, hanem azért, mert ő még csak egy kisbaba, ellenben vele (a fiammal), aki már ügyes-okos nagyfiú, és sok mindent egyedül is meg tud csinálni. Szóval szerencsénk van vele. A kicsinek meg ő az isten, kb amióta megszületett :D
Jó volt az is, hogy ő már rengeteg dologban önjáró volt, mire jött a baba. Nem kellett egyszerre két gyereket pelenkáznom, pisiltetnem, etetnem, öltöztetnem, stb.
Hátrányok, nagyjából amit az 1. válaszoló írt:
- a 2 gyerek közt visszamentem 1 évet dolgozni én is, és utána nehezebb volt elölről kezdeni mindent;
- ruhákat én se nagyon tudtam eltenni a fiamról, mert hát más neműek;
- a kicsi bölcsit kezdett, amikor a nagy sulit kezdett; most a kicsi ovis, de még mindig nem ugyanott vannak, mondjuk lesz majd olyan, hogy mindketten ugyanabba a suliba fognak járni, de még azért odébb
- a kicsi rengeteg ovis nyavalyát elkapott a bátyjától már babakorában is, bár talán ez (is) az oka annak, hogy bölcsis korára baromi stram kiscsaj lett belőle, oviból meg még szeptember óta nem is hiányzott
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!