Mikor kezdted bilire szoktatni a gyermeked, és mikor volt, amikor már teljesen magától szólt, hogy biliznie kell?
Figyelt kérdés
2010. okt. 14. 22:16
1/5 anonim válasza:
Most, kb 1 hete szoktatom, 2 és fél éves lesz novemberben.
Eddig sajnos hallani sem akart róla, pedig még nyáron szerettem volna túl lenni a bilikérdésen. Többnyire már szól, ha pisilnie kell, persze néhány csepp sokszor megy a bugyiba, de most ma már úgy is szólt, mikor pelenka volt rajta. Persze alváshoz és ha elmegyünk pelenkát kap még.
2/5 anonim válasza:
20 hónapos. Kb. 1 hónapja rá akar ülni, akkor levesszük a pelust és ráül. Illetve reggel pelus csere előtt és fürcsi előtt üldögél rajta. De még nem produkált bele.
3/5 anonim válasza:
20 hós kora óta van bilije, először kalapnak hordta ès játékokat pakolt bele:)sosem ült rá. Minden reggel elmondtam, mire való a bili, pisilünk és kakilunk bele. Anya a wcre megy . Jött velem mindig. Vettem szükitőt is. A dobozon ült rajta a kisfiú, ezen magyaráztam, mit csinál épp a szükitőn a fiúcska. Egyik este megkérdeztem, pisil e a wcbe. Bólintott és belepisilt. Az volt addig a gond, hogy a bilire akartam ültetni, pedig csak a wc fölé kellett volna tartanom. Állva belepisilt, kisfiú. Kb 2 nap mulva itthon már pelus nélkül volt, bilire is ült, pisilt. Kb egy hét mulva már egész nap pelus nélkül volt, igy is aludt délután 3 órát. Kaki a bugyiba megy még. 23 hós. Kb 1 hónap alatt jutott idáig. Nem nagyon beszél még, de ha pisilni/kakilni kell, kakat mond, mutatja a fenekét vagy a kukit.
4/5 anonim válasza:
Sziasztok!
Ma 2.éves a kislányom és aug.közepe óta szobatiszta!(Éjszaka még van biztos ami biztos alapon pelus!)2-3.hét alatt lett szobatiszta!Azóta mindig szól ha kell pisilni vagy kakilni!
5/5 anonim válasza:
szia, 2,5 éves a fiam. korábban nem volt nagyon értelme, augusztusban kezdtem szoktatni, simán elvettem a pelust, és mindenhova bilivel jártunk, rendszeresen ráultettem.kb. másfél honap után jutottunk el oda, hogy szolt is, elég idoben, addig jobban az én megvigyelésemre hagyatkoztunk. de most már mukodik:))) éjszaka sincs pelus, szintén egy hirtelen otlet után nem tettem neki..reklamált is, hogy "anya, nem tettél pelust" :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!