Mit mondjak neki, ha folyton a halálról kérdezget?
Jaj, szegény kicsi lány! Nagyon sajnálom. Én biztosan megnyugtatnám most azzal, hogy "Nem hagyom el soha, megígérem!"
Majd később aztán úgyis elő fog kerülni újra a téma, ha nagyobb lesz.
Szerintem egy ennyi idős gyereket eleve foglalkoztat ez. Nem anyád hibája, mert ha végig nézed bárhol találkozhat a halállal.
És az is teljesen természetes, hogy ez megviseli. Én is emlékszem erre. és a fiamat is érdekli.
Sőt arra is emlékszem anyukám mindig azt mondta, mire felnővők, mert az olyan soká lesz, nem is fog meghalni senki, mert kitalálják, hogyan élhet örökké az ember. akkor engem ez nagyon megnyugtatott, most meg annyira blődségnek tartom, hogy nem mondom a fiamnak ezt, pedig lehet kéne.
Ez szerintem is természetes dolog, és őszintén szólva az sem baj, ha ez miatt időről időre elszomorodik. Így tanulja meg elfogadni ezt a tényt. Hiszen az életnek nem csak örömei vannak, és már ilyen kicsi korban is lehetnek olyan dolgok, amiket kicsit fáj elfogadni.
De persze ez a hozzáálláson is múlik. Mármint nem tudom, hogy ti konkrétan miben hisztek, de én biztos azt mondanám, hogy amikor az emberek már nagyon nagyon öregek lesznek, akkor meghalnak, és utána a mennybe kerülnek, ahol újra mind együtt leszünk. Erről rengeteget lehet mesélni. Persze csak ha hisztek benne. Számomra gyerekként megnyugtató volt, én ma is hiszek valami hasonlóban, persze felnőtt fejjel már saját elképzelésem van a dologról.
Sok függ attól is, hogy mit gondol a halálról... Miért fél tőle? Milyennek képzeli?
Nekem van egy könyvem képekkel, bibliai történetekről. Onnan olvastam neki Jézus történetét, amikor feltámasztja Lázárt.
Ott írja azt is, hogy a halál olyan mint az alvás, nem fáj semmi, nem kell félni tőle. És van belőle visszatérés.
Én mindig megpróbáltam nyugodtan beszélni erről a fiammal. Remélem neked is sikerülni fog megnyugtati a kislányod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!