Baj, ha ennyi időt távol vagyok a gyerekemtől?
Egészen baba korától kezdve minden hétvégét a nagyszülőknél tölt (péntek estétől, vasárnap délutánig), és a legtöbb hétköznap délelőttöt is.
2 éves. Változtatnom kellene ezen, vagy nem baj?
Le leszek pontozva, de szerintem ez neked rosszabb, mint a gyereknek. Neki állandóság kell és az megvan. Szerintem az is jó, hogy amikor a szociális készségei kialakulnak, akkor nem csak egy emberrel kapcsolódik, hanem többen vannak körülötte, ahogy régen a nagycsaládokban is.
A szülőknek szokott megterhelőbb lenni, hogy elengedjék a gyerekeiket. 2 évesen már nem olyan pici, a szüleim generációjából az összes nem háztartásbeli anyukával rendelkező gyerek bölcsibe került ennyi idősen, és nem tűnnek boldogtalanabb generációnak, mint a mienk, ahol divat volt 4-5 éves korig otthon tartani a gyerekeket.
Nyilván nem fog hozzád úgy/annyira + édesanyádhoz jobban fog kötődni, mint egy átlag 2 éves, aki ideje nagy részét az anyjával és az apjával tölti. Ez nem feltétlenül baj, ettől még a gyerek értelmi és érzelmi fejlődése rendben _lehet_ HA
1) a nagymama/nagypapa nem nyűgként, bosszúságként tekint rá és csak beteszi egy sarokba (nem szó szerint) + 2) te minőségi időt töltesz vele, amikor vele vagy (minél több játék, mondókázás, meseolvasás, kinti időtöltések stb., nem pedig házimunkát, vásárlást stb. végzel vagy te is beteszed a TV elé).
Azt viszont meg fogja érezni ha te emiatt feszült, stresszes, lelkiismeretfurdalásos vagy, szóval ha nem tudsz rajta változtatni, akkor próbáld meg elengedni és a legtöbbet kihozni a helyzetből (mondjuk próbálj meg annyit félretenni, amennyit csak tudsz és próbálj meg valami olyan jövőt formálni magadnak, amiben többet tudsz vele lenni).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!