Mi lenne a jó megoldás? (autista kisfiú)

Az elsődleges feladat a gyerek szüleinek részéről, hogy elfogadják a gyereket olyannak, amilyen és a saját egójulat félredobva azt nézzék, hogy hogyan tudnának neki segíteni. Ilyen szülők mellett nem csodálom, ha sokszor kezelhetetlen és maratoni dührohamai vannak. Valószínűleg a szülők marakodása árt a legtöbbet. Ha ilyenek és nem tudnak/akarnak változtatni, akkor az otthon még akár jobb is lehet, mint a "gondoskodó család".

Azt látatlanban is megmondom, hogy olyan ember nincs, aki úgy születik, hogy egy autit teljes egészében kezelni, feljleszteni tudjon. Az embernek ezer és ezer pofon árán meg kell tanulni, hogy ezt hogy kell csinálni. A legnagyobb elszántság ellenére is vannak napok, amikor azt is eredménynek kell tekinteni, ha a gyerek és a környezete is nagyjából épségben megúszta a napot. Itt az egyik fél dobbantott, majd visszajár megmondani a tutit. Remek! Tehát azt nem tudja, hogy mit kellene csinálni, de kritizálni mindent tud. Erre én is begurulnék.

Az adott esetben a szülők együttműködése nélkül minden csak romlani fog, aminek a gyerek fogja meginni a levét. Ez egy neurotipikus gyereknél is extrém viselkedést okozhatna, it ráadásul szegény gyerek még auti is!

Te ki vagy a történetben? Napi szinten kapcsolatban állsz a kisfiúval?

Te ki vagy a történetben?

Evidens a bentlakásos otthon, hiszen az egyik szülő nem akarja nevelni, a másik meg nem tudja.

Szerintem semmi különösebb baja a gyereknek, de fixen nem a szüleitől, ennél rosszabbaknál is van csodálatosan nyugodt gyerek, auti is ismerősi körben.

A gyereket egyáltalán nem kell otthonba rakni, a legtöbb(az értelmesebb) autik dühös típusok, erre van gyógyszer, szedi fél évig, majd miután megtapasztalta a világ dolgait düh nélkül, simán elhagyhatja, és elmúlik ez nála. Antipszichotikumot szoktak felírni ennyi idős dühös adhd/auti gyereknek, minimálisan szedál, de nem veszed észre, csak annyit, hogy nem dühös és talán picit kevesebbet beszél, de játszik, mosolyog, aktív marad.

Az a szülő remélem GYODon van, aki a gyereket neveli, egymibe jár a kissrác, vagy integráltan tanul?

Féltékenység, káromkodás mindenhol van pár év kapcsolatosdi után, mindenki veszekszik a párjával, szerintem ezt te túlreagálod. Sőt, ennél rosszabbak a passzív-agresszívek, akik nem hangosak, csak épp nem olyanok, mintha egy pár lennének, néha odaszúrnak, de amúgy csak élnek egymás mellett. Dühösnek szabad lenni, ez nem valami bűnös dolog, csak meg kell találni a módját, hogy korrekten vezessék le, és ezt megmutatni a gyereknek. Egyébként semmi extrát nem csinálnak, káromkodni, csúnyát mondani a másik dolgairól, rokonairól, ismerőseiről ez elég általános, olyan meg szinte nincs is, aki ne emelné fel a hangját, ha ideges.

Szorongásra szedj valamit és húzd ki magad a közvetítő szerepéből, a gyereket meg nem kell attól félteni, hogy a szülei veszekednek, ez egy teljesen normális, hétköznapi dolog. Feszültséglevezetést tanítson a fejlesztő és kb ennyi a dolog. 7 éves auti és adhd is szokott kárt tenni a környezetében dühből, mondom, erre van gyógyszer, ami mérsékli a haragját addig, amíg megtanulja, hogy nem kell felhúznia magát mindenen.

NEM a környezetből jön a harag, az enyhe autik maguktól viselik rosszul a stresszt, angol kifejezés is van rá- "aspergers anger". Nem bírják elviselni ha valami nem úgy van, ahogy szerintük kellene és irracionális dühöt éreznek miatta. Idővel mérséklődik, de sokat segít, ha pár hónap alatt gyógyszerrel felépül egy helyes hozzáállási rendszer, utána megszokják hogy nem dühösek dolgok miatt, és gyógyszer nélkül sem lesznek azok.

7 éves autim van, soha nem tett kárt semmiben... nem dührohamos.

Bocs, ha off, csak általánosítani nem kéne.

Az biztos, hogy a szülők kapcsolata okozhat viselkedésproblémát. Pszichológushoz lenne érdemes elvinni.

És aspergeres?

Neked egy gyereked van, én 2 auti sulira látok rá és 3 egymire meg 2 integráltra osztályonként 2-3 autival. Az ép értelmű enyhén érintettek nagyrésze ha dühös vagy szégyenli magát vagy magát csapja meg, vagy mást, vagy tárgyat, de van hogy “csak” ráharapnak valamire, vagy elrohannak, de minimum nagyon szélsőségesen reagálnak igazságtalan vagy annak vélt, vagy szégyent keltő helyzetben. Ha a tiéd a nehezen kommunikáló típus, akkor annyira nem enyhén érintett, mint egy aspi, ilyen is van, de ők egész mások, nem nyitott típusok, hanem csendben meglapulnak a sarokban, alig néznek rád meg minden, ők balhés szülőkkel is ilyenek(ismerek ilyet is), de nem igazi enyhén érintettek, hanem furcsább a viselkedésük, mint a többieké, bizarrabb. Az enyhéket alig ismerni fel, ha nem dühösek, úgy beolvadnak.

Egyébként én egyedül nevelem az enyémet, esélye nem volt vitatkozást látni vagy családi balhét, már kicsinek rosszul reagált a stresszre, akkor is, ha leraktam vagy csak gubancos volt a póni farka és nem vitte a fésű. Ők ilyenek, gyenge stressztűrés, alkati adottság, nem a szülők teszik tönkre őket.

Ez csúnya csúsztatás, az autit legkevesebb esetben érdekli a tőle független veszekedés, ellenben bármi ami őt érinti, nehézséget okoz neki felnagyítja és ezen bukik ki. Hamarabb lesz balhé azért, mert nem úgy van valami, mint szeretné, minthogy átérezze két másik ember konfliktusának érzelmi nehézségeit.. valamit tuti felfog, de negyedannyira csak, mint egy átlagos, hiszen szociális nehézségeik vannak, nehezen veszik észre a dolgokat és azok mélységét, más dolgoknak meg túl nagy jelentőséget tulajdonítanak.