Előfordult már veletek hogy a saját hibátokból elesett a gyermeketek és lehorzsolta valamijét?
😂😂 Naná, nem is egyszer.
Ha most megtanul esni, nagyobb lesz nem puffan akkorát.
4 éves múltkor leesett az ágyról, hanyat indult de olyan ügyesen átfordul, megfogta semmijét nem ütötte meg.
Van olyan a világon, akivel ez nem esik meg?
Lányunk olyan 2-3 év közötti lehetett, nagyszülőkhöz mentünk. Már akkoriban egyedül szállt ki az autósüléséből, de mindig ott állt az ajtónál valaki kinyitni azt, meg nehogy kiessen véletlenül. A férjem ment érte, de ő is fáradt volt, a gyerek is, így a kicsi megbotlott, a férjem nem tudta időben elkapni, fejjel előre esett a földre. Az autó bejárót téglából rakták ki, így felszakadt a homloka, csupa vér volt minden. Apósomék a kórház röntgen osztályán dolgoznak, ismernek minden orvost, kb 30 percen belül meg volt vizsgálva, de ez alatt az idő alatt kihordtam két infarktust, és egy kis heg máig megmaradt utána a homlokán. A férjem is rosszul érezte magát, ki ne tenné?
Annak örültünk, hogy komolyabb baja nem lett.
Sajnos ilyenek megtörténnek, van, hogy a szülő tesz valamit, van, hogy a gyerek a szülővel. Ne emészd magad rajta túl sokáig.
Egy horzsolással mi a probléma?
Arra gondolj, hogy ha ugyanezt felnőttként játssza el, és nem tud jól esni, abból törés lesz.
Jobb, ha most tanulja meg.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!