Mi az oka annak, ha valaki megbánta hogy szült? Nagyrészt az, hogy a nőre marad 90%-ban minden?

"Mikor csak te vagy a gyerekkel éjjel-nappal full leépülsz. Férjed/párod éli az életet, de te sosem fogod màr úgy."

Itt megjegyezném, hogy ilyenkor nem a gyerekkel van bajuk, hanem a rossz párkapcsolatuk miatt elkeseredettséget és a másik fél miatti irigységet vetítik ki a gyerekükre..

Akinek nincs az életében másik fél, az nem így érez. Mehet az agyára a gyereke, az tök természetes, szakadna ki a helyzetből, hiszen nehéz és megterhelő, de utána vágyik vissza egyből, amint lehetősége lenne rá. Engem ez az érzés kikészített, akartam is külön töltött időt, de mikor külön voltam mindig azon járt az eszem, hogy sír-e, meg tudják e nyugtatni, figyelnek-e rá eléggé..

Szerintem ez sok tényezős kérdés. Kezdjük azzal az istentelen tabuval, ami kering a gyerekvállalás körül, hogy még mindig alig lehet nevén nevezni azt, ami szívás benne. Mármint, ha azt mondom, hogy jesszusom, annyira brutálisan sz.ar tud lenni a csecsemőkor (és az tud lenni!) akkor vagy hozzádvágják, hogy minek szülted akkor, ha tudtad, hogy ilyen (mert nem tudod, mert NEM mondják) vagy a másik kedvencem, hogy élvezd ki, mert később rosszabb lesz (ez meg nem igaz többemberes baba esetén, pont, hogy fordítva).

Szóval adott egy téma, amiről őszintén elvétve olvashatsz, mindenhol mindenki cukormázazza, hogy jajj nehéz, de hàt úgy imádod, kisbaba illat, stb, aztán arcba vág a valóság, ha dob egy nehéz gyereket a gép.

Az is elég kegyetlen, amikor azt hiszik a pénz nem számít, aztán rájönnek, hogy ja de mégis.

A másik, ha hiányos emberismeret okán nem a megfelelő apának szül valaki, nincs rokon, fogadott bébiszitter, takarító, senki, és szembesül vele, hogy innentől akkor lesz egy 24 órás fizikai munkája, amit soha semmikor sehogy nem pihenhet ki segítség nélkül. És ez nem túlzó leírás, hanem tényleg az a felismerés, ami szerintem elvezet oda, hogy valaki megbánja. Mert onnantól szó szerint abból áll minden napja, hogy túléljen, márpedig az ilyen ember nem tudja élvezni az élet egyéb pillanatait se, ha közben azért küzd csak, hogy a teljesen minimum fizikai szükségletei ki legyenek elégítve.

Úgyhogy szerintem ennek a sok dolognak az egyvelege (nehéz baba/gyerek, alkalmatlan körülmények, segítség hiánya).

Nem a gyerekvállalást bántam meg, hanem hogy kivel tettem mindezt. Azt láttam pl., hogy az emberem megbízható és szorgalmas a munkájában, családjának igyekszik segíteni és maszekolnak (pedig nem a közelben élnek), barátai és ismerősei számíthatnak rá, a kutyája fontos számára és jól bánik vele.

Ehhez képest a gyerekünk születésekor 1 nap szabit nem vett vi (később se), mindenhova cipeltem a már újszülöttet is egyedül, ha el akartam intézni valamit. A munka és szüleinél a mellékes állt első helyen nála és csak minimálisat alkalmazkodott hozzánk. Semmi érdemleges segítségem nem volt helyben, amit megfejelt a stresszes munkám, illetve apukám daganatos betegsége, majd halála a gyerekem ovis korában. Hosszasan tudnám sorolni...

Önálló és elég kemény nőnek tartom magam, de visszatekintve (és látva a barátok, munkatársak hozzáállását a gyerekszületés körül/után) keserűség fog el, hogy ennyire mellényúltam és csak nagyon kevés igazán szép emlékem van az első évekből.

2 gyermeket szerettem volna, de talán nem meglepő, hogy maradt az egy.

"hogy élvezd ki, mert később rosszabb lesz (ez meg nem igaz többemberes baba esetén, pont, hogy fordítva)."

Ugyanazt csinálod, mint akiket szidsz.

Megmondod a "tutit", holott nem, többemberesnél se tapasztalja azt mindenki, hogy egyre könnyebb.

Nekem pl: nem. Egyre nehezebb, mivel többemberes nagyobb gyereknek is, nem csak csecsemőnek.

7 éves és minden nap kihívás és igenis meggárgyulunk tőle mind a ketten, nem a segítség hiánya miatt van elegem. Elegem van segítséggel is.

7 év orvostól orvosig járás, fejlesztésről fejlesztésre, fejlesztés otthon is , soha egy nap szünet sincs. Addig vagyok nyugodt, amíg dolgozok, de közben most jutottam oda, hogy csak fel kel mondanom, mert nem bírom a mostani munkám mellett hurcolni mindenféle ahova kell.