"Nem játszom vele, mert megszokja, és akkor mindig akar majd" egy ismerős mondta a 3 éves gyerekéről. Ez csak nekem furcsa?

Egyik sem jó, ha nem játszik vele soha a szülő, azt elutasítottsagnak éli meg a gyerek, ha meg túl sokat játszanak vele, akkor nem tud kifejlődni a kreativitása és nem tudja magát feltalálni. Egészséges középutat kell találni. Nálunk úgy jött be hogy mondom mindig neki, hogy mondjuk még elmosogatok és utána megyek játszok vele, vagy hogy olvassuk el ezt a könyvet utána beinditom a mosást. Szóval így van egy kerete a közös játéknak.

Velem sosem játszottak a szüleim, manapság hogy felnőttem nem igazán mondanám, hogy le tudom kötni magam, nem vagyok életképtelen, de elég társaságfüggő. Amióta elköltöztem, néha el is felejtem hogy egyáltalán vannak szüleim. Valahogy nem igazán kötődöm hozzájuk. Nem haragszom rájuk vagy ilyesmi, de késztetést sem érzek, hogy kommunikáljak velük. A húgom ugyan így érez irántuk. A nővérem az egyedüli aki kötődik hozzájuk, de ő első gyerek volt, több foglalkozást kapott, meg a korkülönbség is nagy közöttünk.

5: nehéz szívvel gondolok rá, hogy egy közös játékélményem sincs apámmal. De tényleg nulla. Öröm látni, hogy a férjem nem ilyen a kislányunkkal.