"Nem játszom vele, mert megszokja, és akkor mindig akar majd" egy ismerős mondta a 3 éves gyerekéről. Ez csak nekem furcsa?

Nem csak neked furcsa.

Kell a közös játék. Én mindig is játszottam az enyémekkel, mégis le tudják kötni magukat, amíg főzök pl.

Én egyébként azt tapasztalom minél többet játszok velük, annál jobban elvannak, ha épp nem teszem.

Röviden tömören: hülye.

Mégis mit élvez a szülőségben, ha nem játszik? Ha a jatékot kihúzom, akkor átlag hétköznapokon, amikor nem kirándulunk, nem megyünk ide-oda, akkor csak a "gondozási feladatok" maradnak.

Ha nem ülök le játszani, olvasni, közösen szórakozni a gyerekkel, akkor csak főzök rá, öltöztetem, kitörölöm a fenekét...

Elég érdekes kijelentés, ha nem is folyamatosan 0-24ben, de azért nagyon is kell egy gyerekkel játszani. Én pl megfigyeltem, ha játszok vele valamit, (próbálok sok újat mutatni neki,) utána mindig kreatívabban játszik egyedül. Aki ilyet mond, csak kifogást keres, hogy ne foglalkozzon vele.

5! Én is nehéz szívvel gondolok vissza a gyerekkoromra, hogy bár mindig feltaláltam magam, de vágytam volna arra, hogy anyám is játszon velem. Apa játszott velünk, főleg mikor már nagyobbak voltunk, és nagyon jó élmények maradtak meg belőle.

Valahol a kettő közt az igazsàg

Kell a közös ès az önálló jàtèk is..

Én sokat játszottam kicsi kora az enyémmel, mégis bedobja sokszor, hogy "sosem játszol velem". Képes akkor is, ha aznap már pár órát játszottunk. Ha újrakezdhetném, nem csinálnám így, napi max egy óra játék, amit én is élvezek, a többihez elvinném közösségbe, hogy játszanak vele a többiek, vagy felvennék bébiszittert, aki játszik vele.

Totál időpocsékolás, a kapcsolatunk nem lesz tőle szorosabb, nem is emlékszik rá, és nem is értékeli, mert naponta játszok vele, na meg persze sosem elég belőle, de ha izgalmasabb van, egy pillanat alatt leráz. Szóval szerintem nem így kell a gyerekkel kapcsolatot építeni, az ölelgetéseket, puszikat, beszélgetéseket, gyerekkoráról mesélést, nevettetéseket, vígasztalatást, meg ilyesmiket értékelik.

Amúgy velem sem játszottak(meg úgy nem foglalkoztak a szüleim), már akkor is húzták a szájukat, ha meg kellett nézni, mit alkottam, hangosan megdicsértek kb 2 másodpercig, majd otthagytak, de úgy meséltek mindig másoknak, mintha törődnének velem, "jajj a kis xy mit épített már megint", persze, de érdeklődést nem mutattak soha.. szóval én mindig sérelmeztem, és hazugságnak éreztem ezt tőlük, hogy nem foglalkoznak velem, de jó képet vágnak az egészhez. Igenis lehet belőle "trauma", bár inkább nehezményezés.

Szerintem is tök hülye és gonosz az ismerősöd, de talán csak a sok kívülről jövő ostobaság hülyítette meg. Valamennyit kell vele játszani, de csak keveset, napi fél-egy óra bőven elég, a gyerekek hálátlanok, telhetetlenek, és nem is emlékeznek arra mi volt, szóval a többi felesleges. Fordítsd inkább magadra. Egyébként annak ellenére, hogy órákat játszottam vele naponta, meglepően szeret egyedül játszani, és másokkal is. Szóval totál semmi jelentősége nincs, más gyereke meg matrica.