Nem kedvelem a kisgyerekeket, de sajátot szeretnék, mert... Fog ez változni?

Az a helyzet, hogy a kisgyerekek olyan 1-2 éves kortól, 6-8 éves korig, nem a szívem csücskei. Amíg nem beszélnek, rohangásznak, visongatnak, addig aranyosak. A baba sírás nem zavar. De ezek a kicsik nagyon. A hangszínük, az akaratosságuk, a dacosságuk, az, hogy még nem annyira “okosak” és nem tudom, nem érzem magaménak ezt a terepet...

Viszont egy nagyobb gyerekkel, akivel már értelmes témákról lehet beszélni és nem kezd mindenért fejhangon nyafogni, jól kijövök. Sőt, vágyok is rá, hogy legyen egy gyerkőcöm a közeljövőben, akit szerethetek. De valahogy mindig a nagyobb, vagy akár felnőtt gyerekekre gondolok, hogy milyen jó, ha barátságban van a szüleivel. Igyekeznék jó viszonyt tartani velük.

De hogyan lesz ez, ha a kicsik kikészítenek fél óra alatt? Tegnap vigyáztam egy rokon kislányra és sírhatnékom volt fél óra után. (4 éves)

A szomszéd néni unokája is minden nap ide van szórva hozzá a nyáron (1,5) éves és folyton visongat és én ezt nem tudom hogyan viselném el.

Eközben egy nagyobb, “értelmesebb” gyereket pedig nagyon kedvelek, akik már olyan “jó fejek”. Vagy a ici-pici pár hónapos babákat.