Mennyi ido mulva nyugodhatok meg h nem kapott agyrazkodast?
Az enyém is a napokban esett, betonon ráadásul, óriási lendülettel.... Amikor vettem fel, MÁR egy óriási lila pukli volt a fején. Gondolhatod... Nekünk is ugyanaz volt a sürgősségin, mint nektek. Pedig nekem második gyerek, életünkben eddig csak 1x voltunk ügyeleten, szóval nem vagyunk egy párás típusok. De én is jobbnak láttam elmenni, főleg, mert ismerős is utólag tudta meg hogy bevérzett a feje egy sérülés után. Mármint miután visszament a sürgősségire mert nem érezte jól magát.
Kaptunk egy hosszú listát mit kell figyelni és esküszöm, semmi jele nem volt annak, hogy esett volna. Csak a pukli. Minimum koponya törést hittem.. És nem. Az első éjszaka után már te is meg fogsz nyugodni. :)
Eddig 2x esett komolyabbat a gyerek. 1 évesen felmászott az ágyra, pillanatra nem néztem oda és háttal leesett, koppant nagyot a tarkójánál, egyből hívtuk az ügyeletet, nekünk is ugyanezt mondták, hogy figyeljük, de szerencsére nem lett baj.
A másik nagy esés pár napja volt, most 1,5 éves, sétáltunk lent és már szaladt, megbotlott egy buckába és arcra esett, egyből azt hittem, hogy összetörte az arcát, de egy karolás nem volt, felvettem fél percig még hagyta, hogy vigyem aztán megint szaladt.
Szerintem minden ember egyik minimum 1x egy hatalmasat gyerekként.
Koszonom a valaszokat ugy tunik talan megusztuk
Mindenesetre szamomra fura h vki nem aggodik a gyerekeert ha az pl egy nagyobbat esik es az egeszseges aggodalom nem egyelno azzal h egy ideg gorcs vki…
Minden jot
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!