Mennyire igyekeztek megismerni a gyerekek fejlődését?

Az elég rosszul jár, aki a tanácsokra hallgat. Mindenki is gyereknevelő szakértő :D Kimaradt, hogy ösztönök. Amit lehet, tudományra alapozva igyekszem csinálni, de sokszor hallgatok a saját ösztöneimre, megérzéseimre. Tanácsot csak olyanét hallgatom meg, akit én kérdezek.

én nem olvasok semminek utána, sem avítt sem mai mainstream “tanulmányokat” nem követek. saját ösztöneimre hallgatok.

Tanulmányaim által ismerem a tudományos oldalt és annak a korlátozottságait. Sok tanácsot is hallok/olvasok. De gyakorlatban a saját belátásom szerint döntök ilyen kérdésekben. Viszont a tudományos háttér segít abban, hogy nem érzem csak azért sz.r anyának magam, ha valami nem a tankönyv vagy mások tapasztalatai alapján alakul, mert tudom, hogy milyen jellegű fejlődési/változási stb. szakaszok jöhetnek szóba, amire nincs 100%-os ráhatásom. Ettől nem kezelem profibban magát a nevelést, de pszichésen talán könnyebbek bizonyos helyzetek.

Hát én eleve elég sokat tanultam a gyerekek (pszichés) fejlődéséről az egyetemen, meg amúgy is érdekel ez a téma, szóval az ilyesminek szívesen utánaolvasok, utánajárok. Nekem személy szerint sokat segít az aktuális problémák kezelésében, ha tudom, hogy mi zajlik a gyerekben, mi miért történik (gondolok itt ilyen dackorszakra, szeparációs szorongásra, ilyenekre, most nálunk ezek az aktuális témák éppen, de korábban a 4. trimeszter meg az alvásborulás meg ezek voltak a csúcson, amikben segített a dolgok hátterének ismerete, legalábbis az én józan eszem megtartásában :D ). Pont amiatt egyébként, hogy ismerem a testi és lelki fejlődésének aktuális állomásait, a tanácsokat meg tudom szűrni, elég alaposan. Na meg, nem beszélve arról, hogy azért mostanra már van egy kis személyisége is a gyereknek, ismerem őt és tudom, mikre képes, miket várhatok el tőle és miket nem, így aztán főleg tudom, hogy egyes tanácsok mennyire lehetnének nekünk hasznosak. Szóval így az ismereteim és a gyerek személyiségének függvényében alakítom a nevelésem. Na meg érzelmektől és ösztönből vezérelve, ha valamiről úgy érzem, minden racionalitás nélkül, hogy ez nem helyes, akkor nem érdekel, ki mit mond, nem fogom úgy csinálni. Általában bejön egyébként, szóval egyelőre még bízom a belső hangomban.