Milyen élményeket szereztetek az ovodás éveitek során?

"Alternatív" oviba jártam.

Az a generáció vagyok, aki a 90es évek elején volt gyerek, szóval egy csomó olyasmi dolog robbant be a köztudatba, ami a szüleim gyerekkorában még nem létezett.

Azt hiszem emiatt volt a szemükben túlromantizálva az egyszerű élet, nagyon hittek abban, hogy ne a villanypásztor nevelje a gyereket, szóval semmi tévé, semmi számítógépes játék, filmek közül is csak 15-20 éves régi meséket néztünk nagy részt.

Na, ezzel jól el is cseszték a szociális életemet az ovis és kisiskolás koromra.

Két klikk volt, azok, akiknek otthon volt tévé, mesefilmek, számítógépes játékok, meg a hardcore alternatív szülők gyerekei a lúzerek, akik nem értették mit játszanak a többiek a homokozóban.

Magányosnak éreztem magam köztük, egyszerűen hiányzott a gyerekkorom egy része, bár egyébként egy csomó pozitív impulzus ért, és a családi háttér is nagyon jó volt.

Szégyelltem magamat, mert anyum a természetes, natúr színeket szerette, szóval a többi gyerekhez képest mindig úgy éreztem magam mint egy szakadt parasztgyerek a sok kiskirályfi és királylány között, akiknek volt világítós cipője, aranyos cicás meg csillámos ruhái.

Maga az ovi nem volt rossz, hagytak minket játszani.

A kaja viszont durva volt. Emlékszem az ovis kásák borzalmasak voltak, állandóan valami szürke pép volt, valami savanyú lekvárral. A kenyér finomabb volt, azt mindig alig vártuk, mert azon volt mit rágni.

Ráadásul egy idő után bejött, hogy nem csak vega, de vegán minden, és tej helyett vízben főzték azt a bibeb@szott kölest, ami még rosszabb volt.

Így visszatekintve egy csomó olyan dologtól akartak megmenteni a szüleim, ami mindenki másnak kellemes emlék, és sokat nem értek el vele, mert a technológia ígyis-úgyis utolért.

A kajáról nekem sincs jó emlékem oviból. Akkoriban nem foglalkoztak ételallergiával. A tejet kötelező volt meginni... meg suliban az iskolatej program, brrrrr :( A fölétől hányingerem volt... Ma se szeretem a tejet. A tejtermékeket igen pl sajt.

A komcsi időszakban volt egy vendég orosz óvónéni, vagy csak simán orosz volt, talán pedagógus se volt, nem tudom... Lefekvéskor rettenetes orosz dalokat énekelt nekünk. :( Idegen volt a hangzása... De hát ugye a "naaaaagy baráti oroszország naaaagy bálsój ajándéka" volt az a sok csereprogram. Az Omega zenekar, meg a többi ment ki, a ruszki és cseh zenekarok be ide be, vendégzenélni. Ez folyt "kicsiben is".

Votl néhány rosszalkodó kölök, én jófiú voltam, és eléggé szomorú, csendes is az oviban (későbbéreztem jól magam, suliban). Egyszer fiúk darazsakat fogtak(!!) és betették egy pajtásunk a bugyijába (!!!), csak az rémlik, ahogy torkaszakadtából bőgött szegény... Nem emlékszem az áldozatra, arra se h fiú volt, vagy lány...

Meg egyszer egy lánynak rávágta egy fiú az ujjára a wc ajtót tiszta erőből, ordítás stb. és mentő. :( Sose felejtem el, lifegett a kislány ujja. :(( A lánynak a teljes nevére is emlékszem, de itt csak annyi publikus, hogy Katinak hívják.

Aztán voltak kedves emlékeim is. Volt egy Erika nevű ovis pajtásom, akivel imádtuk a Vitéz László bábjátékot (Kemény Henrik méltán elismert művészúr bábjátáka). Nagyokat nevettünk rajta, bár én nem voltam harsány, de azt nagyon bírtuk. :D

Malmos jelenet:

"Jáj, de meleg ván ebben á MÁJOMbááán!" :) Ovis humor, annyi idősen nagyon élveztük ezeket az egyszerá szójéátékokat, meg ugye Kemény Henrik felülmúlhatatlan stílusa, hanghordozása... Youtube-n most is van jópár. :) Az ördög.... "Ná mi ván, t e csoki , teee! :P" (Az ördögre.) "El ne lopikáááááld itten, te!". Egy óvodást nagyon jó kedvre tudta deríteni a stílusa. Meg a sok egyszerű szójáték.

Sose felejtem el, ahogy egyszer az akkoriban népszerű babilon konstrukciós játékkal játszottunk kint nyáron az oviudvaron, én meg elbújtam az asztal alá, és ahogy kikukucskáltam, megcsillant a napsugár... erről Halázs Juditnak a dala jutott eszembe... "Napsugár, ó Napsugár, én szeretlek, nagyon, jöjj el hozzám minden hajnalon...."

Bonyolult ritmusokat doboltam már akkor is, már mihez képest... Az óvónéni olykor feltett egy vinil lemezt, pl Boney-M-et, és arra dobotam az ujaimmal. Latin ritmusokat is doboltam, szinkópásat, míg a legtöbb gyerek egyszerű "tá-tá-tititá" szinten volt.

Már akkoriban is zenemániás voltam. Imádtam a metalofont és a triangulumot. Az ipari zenék iránti szeretetem szerintem evvel kezdődött. :D Na meg a metalofon csengő-bongó hangja...

Csendes, félénk ovis fiú voltam, viszont imádtam a hangszereket, na meg ujjaimmal dobolni, máskülönben csendben eljéátszottam magamban. Erikáról van egy emlékem, fekete, félhosszú hajú kislány, ahol lógunk a mászókán. Ott emlegettük Vitéz László szójátékait. Nem is tudom, miért nem voltam szerelmes belé, így visszagondolva... Pedig már akkoriban is nagyon romantikus lélek voltam...

Na meg tilos volt az óvoda müögé menni... Ha az óvónéni megtudta, büntibe kerültünk. :( Pedig tök izgi volt kilesni, mi van hátul. Mai szemmel érthető, h aggódott értünk, mert az épület mogott nem láthatott ránk, nem tudott ránk vigyázni. De azért böntetni se kellett volna.

Sajnos félreértésből is megbüntetett. Én teljes szívemből rajzoltam a télapónak, a szívemet facarta ki, amikor ezért megböntetett, puszta félreértésből. Nagyon el voltam sozmorodva. Azt mondta, a táblára csak krétával szabad rajzolni. Én így tettem, de ovisként nem tudtam, h zsírkréta nem számít bele...

Aztán amikor a hatalmas ligetbe mentünk, sok-sok csúszda volt!! Hatalmasnak tűnt, egy egész liget, park. Egy kisvárosban ilyet nem lehetett sokat találni, de volt egy kilométerre ilyen, oda nyáron elgyalogolt velünk néha. Az a park saccra 300-400m hosszú lehetett, egy domboldalban. Főleg csúszdűk voltak csak, de döbbenetes volt a tágas tér, végig csúszdákkal. A gyalogút másik felén meg asszem teniszpályák.

Aztán sokunknak beszorult a feje az ovikerítés rácsai közé. Egyszer nekem is. Emlékszem, fájt, ahogy kiszedték onnan a buksimat. Épp olyan távra voltak a rácsok egmástól, h egy négyéves feje éppcsak átfért. De a fülünk miatt visszahúzni már nem tudtuk...

Ja és utáltam szerepjátékozni. Nem csak szégyenlősségből, hanem ovis koromban is már gyerekesnek tartottam. Nem tudom, miért. Pedig az egyik legfeljetőbb dolog, ha egy ovis szeret szerepjátékozni. Én csak tologattam a matchbox autókat. Visszagondolva, fura, de 7 éves koromtól kezdtem csak szerepjátékozni, de onnantól imádtam.

Emlékszem, volt egy lány ikerpár. De róluk csak ennyi ugrik be.

Meg volt kis ideig egy óvónéni, ma már tudom, hogy gyakorlatozó lehetett, azér tlehetett kisideig, de megmaradt benne, mert a vezető óvónénit nem szerettem, aki többnyire velünk volt, de ezt a nénit igen! Asszem Ibolya néni volt a neve... Fogalmam sincs, miért szerettem, láttam rajta, h "fiatal néni", és nagyon kedves volt. De semmi több nem rémlik róla. Ja, a ruszki csaj asszem Tánya néni volt, brrrr :( Iszonyatos volt hallgatni ,ahogy berregett oroszul, és vonyított...

"Grrrúzsvá gyányekckííííj, voRRRRRúúúzsááá mááásenykááá gráksgrozsúúláááá tyibúúújááá", meg ilyen őrületek... Ezt nevezték altató dalnak. Szeritem ez felért egy gyerekkínzással... Aztán 4.osztályban később oroszul kellett tanulni. Ötös voltam, de nem tudom, minek...

Viszont! A mai fiatalok nem tudják elképzelni, a mi időnklben micsoda különleges sség volt egy mozivetítés! Orosz ide, vagy oda, a "Nu, Pákágyi"-t imádtam, a vagány farkas komával. :P ("No, megállj csak!") A mozis bácsi úgy nézett ki, mint Szergej, a tévés Szervusz Szergejből, Esztergájos cilivel, meg Katona jános színművésszel. Ahoyg azt a hatalmas tekercset elővette a fémdobozból és betekercselte, mi máris izgatottak lettünk, mit fog vetíteni!

És sose felejtem el, pedig még az én generációm nagy része se emlékszik rá, nekünk Lengyelországból hozta a magyarra szinkronizált Mackó Misit! Ez egy francia-lengyel bábfilm, a híres Albert Barillé rendezésében. Nem a Misimókusra gondolok, bár azt is szerettem. COLARGOL a címe, eredetileg, mint utólag megtudtam.

Mackó Misinek egy olyan bőröndje volt, ammi akkoriban még a japán animációkban se volt, meg USA filmekben se, később lett ott ilyen transformers jellegű cucc, átalakulós mechk, stb. Na de a 70esd években már ott volt Barillé COLARGOL meséje, bábfilmje, egy ilyen bőrönddel, amely bármivé átalakult! Imádtam!

Mackó Misi helikoptert csinált belőle, ha olyan gombot nyomott meg rajta, és a levegőbe emelkedett. Később Halázs Juditnak megjelent a Helikoffer lemeze és címadó zeneszáma, lehet, hogy ez inspirálta...

Aztán Mackó Misi a barátaival az űrben is repkedett... elképesztő szürreális hangualta volt, álomszerű, varázslatos...

Kellemetlen élmények:

Nagyon fiatal szüleim voltak mikor oviba kerültem (23, 27) én ezt akkori fejjel nem fogtam fel nyilván, de egyikőjük sem keresett jól, nem is olyan munkát végeztek amit az oviban bármilyen esetben fel tudnának használni. Utólag fogtam fel, hogy ezért kivételeztek velem és néhány másik gyerekkel. Volt például, hogy a fülem hallatára lehülyézte az egyik óvónő a szüleimet valami apró hiba miatt egy papír kitöltésénél ami másnak sem lett jó. A hangsúlyból és a környezetből le lehetett venni, hogy ők valószínűleg rendszeresen beszéltek így a szülőkről akikben nem láttak hasznot.

Pozitív élmények:

Ovi 2. évének a közepén jött hozzánk egy új gyerek, akitől azonnal eltiltottak, olyan rosszak voltunk együtt. 1,5 év után elballagtunk, mit ad Isten, ugyanabba az iskolába írattak be minket a szüleink. Emlékszem hogy fogták a fejüket mikor mondtam nekik iskola első hetében.:) Ott újra egymásra találtunk, megint tiltás következett, majd 4-5. osztályos korunk környékén feladták. Utána még egészen középiskola végéig legjobb barátok voltunk, bár középiskolába már nem együtt jártunk.:)

Én utáltam. Akkoriban anyukám gyárban dolgozott, csak egy műszak volt, 6-tól 2-ig. 4-kor keltünk, minden reggel bőgtem, veszekedtünk, csak erre emlékszem. Meg mindig a fejemhez vágta, hogy bezzeg a bátyád nem cirkuszol, miért nem tudsz olyan lenni, mint ő. Persze, ő 2 évvel volt nálam idősebb, ő eleve csak a nagycsoportot járta ki, én kiscsoporttól kezdtem. Felnőtt koromban mondta, hogy nagyon sajnált, hogy ilyen kicsi gyereket ilyen hajnalban kell kirángatni az ágyból. Akkor azt hittem gyűlöl, és csak a bátyámat szereti.

Az oviról túl sok emlékem nincs, azt tudom, hogy a dadustól féltem, de volt sok barátom. Szerelmem is volt, még a fiú nevére is emlékszem. Az alvást viszont én is utáltam.

Ezért nagyon féltem, hogy a gyerekeim hogy viselik majd. Persze én 8-ra járok dolgozni, szóval fél 8-ra jártak, hát egész más, persze így is volt cirkusz reggel, de fél 7-kor kelni azért egész más, mint 4-kor! Szerencsére ők szerették, de az alvás miatt főleg nagycsoportban már itt is volt cirkusz. Azzal kezdhetnének valamit, mert minden gyerekpszichológus elmondta, hogy 6-7 éves gyereknek már nem kell aludnia! A fiam egy évet ráhúzott az oviban, és 6,5 évesen minden délután erőltették neki az alvást, azt már a végén nagyon utálta.

Gyűlöltem.Mindig olyasmiket vártak el tőlem amiket én nem akartam.Egyszerű dolgoknak tűnnek,de nekem akkor rosszul estek és sokáig iskolába is utáltam emiatt bejárni,stresszes volt és féltem,hogy olyasmit akarnak majd rám erőltetni amit én nem akarok.

Például nem állhattam fel az asztaltól ameddig meg nem ettem az ételt amit elém raktak.Sose voltam jó evő,nem bírtam megenni főleg első-másodikat egyszerre.Valamikor nem ízlett,valamikor csak sok volt.. akkor is ott kellett ülnöm és úgy néztek rám az óvónők mintha valami főben járó bűnt követnék el azzal,hogy nem szeretnék tovább étkezni.

Volt hogy sarokba állítottak,volt hogy eltiltottak játékoktól,és volt hogy azzal fenyegettek majd elvisz a rossz bácsi amiért mindig rosszalkodok.

De emberek nem rosszalkodtam,csak gyerek voltam.Egyszer pl azért kellett a sarokban állnom mert kiborítottam a vizfesték vizes tálját.Nem szándékosan,ez a mai napig nagyon megmaradt nekem.Le akartam ülni,és ahogy az ecsetet bele tettem kibillent a pici műanyag pohár.Az a vékonyka automatás olcsó pohár.

Amiért tönkre tettem mások "műveit" (amiért amúgy a gyerekek nem is haragudtak,csak az óvónő..) ott kellett állnom a sarokban és addig nem jöhettek ki ameddig vége nem volt az ovinak.Fogalmam sincs mennyi idő lehetett,nekem egy életnek tűnt akkor is ha csak max 1 óráról volt szó.

Nekem rengeteg a rossz emlékem onnan.:/

Alig van emlékem róla. Szinte csak pár pillanat.

Anya mindig hazavitt alvás előtt. Egyszer viszont már mindenki lefeküdt, és csak aztán ért be értem. Én azt hittem, elfelejtett örökre. 😅

Egy eset, mikor apu vitt be kocsival.

2 ebédelésre. 1 torna gyakorlatra, amikor megdicsért az óvónő, 1 bemutatkozásra, 1 hallásvizsgálatra, egy cipőfelvételre, mert akkor gyakoroltam először a cipőfűző megkötését bent. És emlékszem a farsangból 1 pillanatra. Emlékszem még, ahogy vártuk a kerítésnél anyát, meg egyszer elmentünk a faluba egy sétára.

Összességében ebből a pár pillanatból teljesen semleges maradt az ovis időszakom. Csak 1 évet jártam amúgy.

Nekem jó élményeim voltak az oviról, habár mivel kissé különc gyerek voltam, így nem voltam túl népszerű. De szerencsére senki nem utált különösebben, mindenkivel váltottam pár szót. Ez mostanáig is így van.

Az alvást utáltam. Eleve minden alvást. Nagyon sokáig nem voltam alváshoz szobatiszta, így rémálom volt számomra az alvás.. pláne mikor már 8 éves is elmúltam.. aztán meg 12... Szerencsére mára megoldódott. De emiatt utáltam az alvást.

Egyébként olyan voltam hogy minden óvónő/tanárok emlékeztek rám, a magam nemében különleges és egyben csendes lány vagyok/voltam. 😂😃