Megváltozott a kapcsolatom (érzelmem?) a saját gyerekeim iránt miután megtapasztaltam ezt?

Biztosan nagyon furcsa lesz, amit írok, de neken ez nagy probléma és nem hiszem, hogy a sértegetés segít.

A lényeg annyi, hogy tanító vagyok és elegem lett egy elitt iskolából. Hatalmas váltás volt, de átmentem egy olyan iskolába, ahol halmozottan hátrányos helyzetűek a gyerekek. Normális embernek elképzelhetetlen, hogy miből jönnek gyerekek. Nagyon megvisel egyik-másik történet. Nincs apuka, anyuka, rengeteg testvér, bántalmazás, nyomor, nincs étel, szeretet, figyelem.

Gyorsan rájöttem, hogy itt a tanító nevelő, anya is. Ruhát, játékot viszűnk nekik, írószert, hajgumit, mindent.

Még egyszer mondom, hogy nekem is furcsa. De egy ideje ezt érzem. Az iskolában nagyon örülnek kicsi figyelemnek is, jönnek, hogy hallgassam meg mert olvasni szeretnének nekem, segítsek a számolásban, adjak otthonra plusz feladatlapot. Ölelgetnek, néhány jó szóért már hálásak.

Nekem 2 alsós gyerekem van, szóval pont ugyanaz a korosztály. Azokhoz a gyerekekhez képest, akiket tanítok, hatalmas luxusban élnek a gyerekeim. Egész nap látom, hogy gyerekek hogyan élnek. Azután hazajövök és nem tetszik a vacsora, nem akarnak házit írni, rendesen sírnak ha hajat kell mosni, pedig segítek.

Egyre jobban elegem van a viselkedésükből, pedig pont olyanok mint egy átlagos, nem hátrányos gyerek. Valaminek változnia kell, mert nem normális, amit egy ideje érzek velük kapcsolatban. Az apjuk meg kb meg sem ért, nem érti mi van velem, szinte hibáztat.

Szerintetek mit csináljak, mert nyilvánvaló, hogy nekem kell valamit átfordítani? Ti mit tennétek?