Milyen fejlesztő dolgokat csinálnátok egy lassan 2 éves gyerekkel?
Mivel nem az anyja vagy olyat írok ami nem kerül sok pénzbe.
Játszótér: nagyon fontos, hinta, pörgés a beszédet is fejleszti, ebben a korban a mozgás fejleszti a gondolkodást is.
Otthon: gyurma (pepcoban olcsó és egész jó), rajzolás (firkálás), gyerekollóval vágni, ujjfesték (ujjával pöttyöket fest).
Az a baj, hogy itt nincs játszótér. (egy kis falu)
Rajzolni próbáltunk, az nem igazán köti le. De mozogni szeret. Kergetőzni szoktunk, van kis motorja, azzal szokott motorozni. Mondókát szoktam neki mondani, meg telefonon szoktam neki mutatni videókat. Milyen állatok vannak, milyen a hangjuk stb.
Szia, azért h ne kelljen ismételni magam, kérlek, tanulmányozd végig a hosszú hozzászólásom egy másik kérdésnél, amit ma, feb 6-án, hajnali 4 óra 5 perckor posztoltam itt, és most privátban írok egy tömör összefglalót neked, de az nem helyettesíti teljes mértékben a másik kérdésem hozzászólását, mely TELE VAN MAGYARÁZATAIMMAL. A legfontosabb az ÉRTÉS, hogy mi mivel függ össze és miért - ott sok szempontból felleled kb 2 éves kortól 7 éves korig terjedő időszak kapcsán.
Itt csak kiegészítést írok és tömör összefoglalót. Előbb a link:
https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgy..
Tehát most némi összefoglaló és kieg:
Azt nem ecsetelem, h a bántalémazás káros, magad is tudod. Nem szólhatsz bele jogilag más gyerekének nevelésébe, hacsak nem törvénysértő, és javaslom, mérlegeld, tegyél-e feljelentést a bántalmazó anya ellen, mert lehet! Viszont arra is válaszolnék, hogy amikorte vagy a pici gyermekkel, aki ezek szerint kb 22 hónapos, mi az otpimális számára. Egyénenként eléggé minimális a hozzáállásbeli eltérés, tehát arról írok, amely minden ilyen korú számára optimális érés biztosít:
hagyd spontán játszani minél többet, és szállj be a játékába, amikor igényli. Azonban NE várj tőle óvodás szintű játékot. Az ovisok gyakran szerepjátékoznak is, a 2 éves még alig és ritkán. Úgynevezett gyakrolójáték jellemzi a kétévest, általában, ami arra utal, hogy kirak, berak kockát valahol , felemel, szétszed, rombol, épít, huzigál, satöbbi. Ez a neki való még!
Oldott szeretetteli légkör minden korosztály számára alap.
A MOZGÁS kiemelt jelemtőségű, az értelmi és érzelmi érésre nézve is, és lehetőleg minél inkább friss levegőn a szabadban. Pl mert 7 éves kor előtt aránytalanul nagy a fej térfogata, a testéhez képest, és kellően oxigéndús vérellátást kiván az agy, amit az aránytalanul kis test csak akkor tud biztosítani, ha sokat mozog friss levegőn. Ezen felül a mozgásnak transzfer, áttevő hatása van 7 éves kor előtt, az elsődleges forrása is a mozgás az értelmi érésre nézve (térirányok, forgás, lengés, koordinációs tapasztalatok, hirtelen folyamatok pl megállás stb).
SPONTON, SZABAD JÁTÉK TÚLSÚLYA alapvető.
NE tanítsd direktbe sose, mint egy iskolást, kivéve, ha teljesen elkerülhetetlen, pl öltözés, vetkőzés, mosakodás. sose javítsd ki direkt módon. A felnőtt egy úgynevezett modell személy ,minta a pici gyerek számára, tehát amit te csinálsz, abból tanul. Ha ő pl nem jól ejt ki egy szót, sose javítgasd, hanem te kvázi "véletlenül" mondj egy úőjabb, odailllő, konktextusba illúő mondatot, az általa hibásan ejtett szóval. Türelmesnek kell lenned, és nap mint nap ugyanaz on módszereket ismételned. NE a tartalmat, hanem a helyes módszereket ismételd, pl az indirekt fejlesztés. (A direkt az más, az az oktatás. Azt TILOS, 7 éves kor előtt! Hacsak nem az elkerülhetetlen kivételekben.)
Viccelődj, bolondozz vele, és szeretgesd, ez is az oldott légkör része. A maszkot meg felejtsd el teljesen, nem kap elég oxigént se a gyerek, de a felnőtt, és a CO2 egy részét is visszaszívja sajnos. Szerencsére 6 éves kor előtt nem kötelező.
KÁROSA MOZGÓKÉP, 7 ÉVES KORIG! Ne a szokásokra hagyatkozz. A érzelmi feldolgozást, elaborációt 6 éves kor előtt károsítja, torlasztja, neurózishoz vezet,ami sajnos tömegjelenség, kisgyermekkorban, világszerte, a tévé, video miatt. Erről részletesebben lásd: ott. A mozgókép másodpercvenkénti 15-25 képkockája a fő probléma, nem beszélve, h addig se játszik, nem mozog a gyermek. Kicsit is tilos kellene legyen a video, tv, 6 éves kor előtt.
Mese (mámese, mnépese) teljesen felesleges 3 éves kor előtt, 3 éves kortól viszont nagyon fontos, ÉLŐSZÓBAN. (Nem felvételről, nem videóról, ne mtv-ből!) 3 éves kor előtt a hétköznapjaitokrül mesélj neki, pl a szomszéd cicájáról, kutyájáról, az utcán a néni fájós lábáról, arról, hogy nézd csak, milyen szépek a fák, stb.
Mondóka, gyerekvers fontos. Ezeknek nem az értelme, hanem a ritmusa döntő, sose javítsd ki, ha rosszul mondja, még a 5 éves is sokszor márt hall bele, mint amit a felnőtt (fejből) mond, mert elragadja a jó gyerekvers és mondóka ritmusa a picurokat, és nem érdekli különösebben az értelme. Ezért létezik számos halandzsa mondóka (pl apacuka fundaluka, satöbbi). Léteznek értelemmel bíróak is, pl sámán hagyományok, de akkor se kell szó szerint tudnia. Mondom, SOSE tanítsd a 7 év alattit direktben. Te cska mondogass neki verseket, szép kiejtéssel, de nem esterségesen artikulálva. És mondókákat. Ő meg akkor utánozza, ha akarja! Ez ovisokra isérvényes kell legyen.
Érje kellően sok érzéki inger, tapintási (taktilis), látási, hallási inger (audio-vizuális). Viszont a játékszerek minél egszerűbbek, csupaszak, ingerszegnyek legyenek, mert a fantáziáját azon tudja kiélni, ami szintén erősen fejlesztő a 7 év alatti korosztálynak.
Ánekelj neki gyerekdalokat, olykor komolyzenét is hallgattathatsz vele, valamint a mondókához ha lehet, tapsolj neki ütemesen, egyenletesen, szabályosan, de oldottan. Lehet taps helyett, vagy mellett mozgásos játékkal, pl Egy kis dombra lecsöcsölönk, csüccs. Macküó mackó ugorjál. (Keress neten játékgyűjteményt 2-3 éveseknek.)
Ha lehet, többérzékszervi ingert is vonj be, e 4 közül:
kiesztétikus (mozgásos), látási (vizulális), hagninger (audio), tapintási (taktilis). Ilyenek tehát pl a mozgásos játékok, pl fogja a kezed, vagy egy plüss állatot, mondja a mondókát, vagy lnekelni próbálja a gyerekdalt, közben mozog rá, és látja a saját testét, meg a tiedet, ahogy mozog, és hallja a saját hangját és a tiedet is. MINDEZT EGYSZERRE. Ez pláne jó.
Ami nem várható el 3 éves kor előtt: szerepjáték, helyes kiejtés, evőeszközök tökéletes használata, az, hogy megszólaljon, szobatisztaság bármilyen formája (a nagydolog tekintetében elég a 4. szülinapig kialakulnia, a bepisilés néha még ne mgond vnappa az ovisok esetén se, pláne nem gond alvás alatt), rajzolás se várható el, sőt, az SOHA nem várható el, bár a legtöbben 3-4, inkább 4 éves kortól elkezdenek satírozni, majd spirálokat, aztán pálcika embert rajzolni sponán, maguktól, de adhatsz mintát úgy, hoyg élőben te csinálod. A szeme láttára rajzolhatsz tehát, de sose várd el, h utánozzon!! ELRAJTÁROZÓDIK A TUDATALATTIJÁBA MINDENT!! Még a 6 évesek esetén is.
Ami elvárható 2 évesen: gyakorlójáték (amit az elején írtam), hasát, nemiszervét önállóan megmosni (24-30 hós kor között eljut ide a legtöbb gyermek), próbálkozni a kanállal evéssel, önállóan járni (már 20-22 hós korig el kell ide jutni egészséges esetben), és természetesen ha gyanús az érzékszervi, testi probléma megléte, akkor orvos/védőnő. (Mintha nem látna jól, mintha nem reagálna hallási ingerekre, mintha sántítana stb. tehát alapos gyanú esetén.)
Ne feledd: 7 éves korig különösen impulzívak a gyerkek, és ez természetes életkori sajátosság, az agykéreg alatti állomány érik intenzíven.
Valamint kb 20 hós kortól már megjelenhet a dackorszak, legkésőbb 2 és fél évesen, ami szintén fontos és természetes jelenség, sajátos nevelési módszereket kíván meg, amire msiot terjedelmi okokból nem térek ki, de a lényege a kompromisszum és a következetesség a felnőtt részéről.
A dac minden életkorban jelen van ritkábban / gyakrabban, azonban teljesen mások az okai, mozgatórugói, életszakaszonként. 3 évesen teljesen átalakul ez is, pl az ovis már inkább bizonyítani akar, míg a 2 éves inkább még csak ellenkezni, az ellenkezés kedvéért, mert keresi az én-határokat a két éves gyermek, épp érik az én-tudata.
5ösnek :Szerintem azért durva h 2 evesen kell önállóan járnia, próbálkozni kanállal evéseel ? Vagy megmosni valamijét. Ezt kifejtenéd kérlek miért írtad?
Kérdező:
Sok mozgás, sok beszéd, mondóka.
Mit csinál az anyja egész nap ? Napirend alvás ? Bölcsibe nem jár .?
Általában ház és ház körüli munkákat. Főz, mos, takarít, gondozza a kertet, állatokat etet.
Bölcsibe nem jár. Próbáltuk, de csak addig volt el, ameddig látott minket. Utána kiverte a hisztit és hányásig stresszelte magát.
Napirend nagyjából van. Azért mondom, hogy nagyjából, mert például a délutáni alvás nála hol van, hol nincs. Az anyja azt mondja, hogy nem lehet elaltatni. Ha én vigyázok rá, akkor én délután elaltatom. Akkor olyan 2-3 órát alszik. De nem tudok mindig ott lenni.
Fürdés akkor nincs, ha késő délután alszik el. Akkor nem keltik fel. Amúgy nagyjából egy időpontban szokott lenni.
Kérdező, csatlakozom az 5-höz, ilyen korú gyerekkel ne videózzál a telefonon, mert káros a számára.
Mondókák, énekek, képeskönyvből mesék vagy csak simán beszélni vele minél többet.
Amiket írtál az is teljesen jó a videózás kivételével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!