Mit csináljak, hogy ne legyen agresszív?

Ne haragudj, de az se normális dolog, ha a gyereked lebutáz és megrugdos egy felnőttet... Valami kissé félrecsúszott a nevelésben.

Az biztos nem segít a helyzeten, hogy ritkán találkozik a nagyszülőkkel. De azt is meg kellene tanulnia kezelni, hogy nem mindenki ugrál körülötte, és vannak emberek, akik bizony nem akarnak vele játszani.

Meg kell kérdezni nagyit, mit csinálna szívesen a gyerekkel. Ha pl szeret sütni-főzni, egyszerű sütiket csináljanak együtt, vagy egyszerűbb folyamatokban segíthessen neki a gyerek. Ha van rá hajlandóság.

A másik, hogy a gyerekkel is meg kellene beszélni, hogy a szeretet nem csak a játszótársakkal létezik. Vannak olyanok, pl idősebbek, akik nem tudnak jól játszani (nincs érzékük hozzá, tényleg, és emiatt kellemetlenül is érezhetik magukat, ami nyilván nem a gyerek hibája, de szenvedhetnek a szituációban akkor is), és pl ezzel a nagyival mit lehetne együtt csinálni. Plusz a kicsi még fejleszthető érzelmileg (a nagyi már kevésbé), szóval átbeszélni vele, milyen fájó, rosszul eső lehet másnak, ha így viselkedik, ilyeneket mond. Ehelyett elmondhatja, hogy szomorú/mérges stb, hogy nem tudnak együtt játszani. Nyilván nem fog ilyen kiskorban ez egyből menni egyedül, de segíthettek neki benne.

A nagyival, ha nem nyitott semmire, nem tudtok mit kezdeni, de csúnyán mondva a gyerek így is profitálhat a helyzetből (problémamegoldás, érzelmek, viselkedések tanulása terén pl).

Nem minden ember képes jókat játszani a gyerekekkel, teljesen függetlenül attól, hogy unoka az adott gyermek vagy éppen egy barát gyerkőce stb. Nem mindenki egyforma, nem mindenki egyformán áll a dolgokhoz gyerek téren. Nekem is van olyan ismerősöm, aki az egész estét képes átbolondozni a gyerekkel, de olyan is, aki nem szeret bohóckodni.

Természetesen a gyerkőcnek utóbbi fura lehet, unalmas, de emiatt (is) vagy te, hogy elmagyarázd neki ezeket a dolgokat, miszerint nem mindenki egyforma, nem mindenki szereti ugyanazokat a dolgokat. Én imádom a gyerekeket, de pl. én de játszom velük non stop, mert lefáraszt. A szülők néha ezt nem veszik észre, mert pl. náluk a gyerek a központ teljesen. Sógoromat idézve: "Mióta gyerek van már megszoktuk, hogy nincs kommunikáció közöttünk (a feleségre értette)". Ugyanis egy pillanatra nem lehet tőlük beszélgetni, folyton ők akarnak beszélni, a középpontban lenni, látom a szülőkön is, hogy fárasztó, egy idő után azt se bánják, ha a házat szétszedik. De nem szólnának rájuk, inkább "szenvednek". Na most ez csak egy példa volt arra, hogy nem mindenki szereti az ilyesmit, nem mindenki így nevel, és nem mindenki ugrál úgy, ahogy éppen egy gyerek akarja. A gyerek is leülhet szépen a fenekére és csendben játszhat egyedül, de arra ugye nevelni kell. A ti gyerkőcötök is úgy tűnik műszak lesz megtanulni, mert nem minden családtag szeret a gyerekkel ugra-bugrálni, de szereti a gyereket és a társaságát.