Meghívnátok a szülinapi bulira?
Én teljesen megértelek, egy kis szemét a csaj, de nem a te bulid. A lányodnak magától kell összeszednie magát és lerázni, és akkor élete teljesítménye lesz, tudni fogod, hogy stabil ember belül. Az ilyen romboló emberek arra jók, hogy fejlődjön általuk a másik. Nyilván a gyerek jó gyenge empatikus képességekkel született, ő sem teljesen tehet az egészről, ha egyszerűen nem éri fel "ésszel", hogy bántani másokat rossz. Talán, ha erre gondolsz, kevésbé leszel rá mérges. Nyugodtan megnyilvánulhatsz te is, hogy "ilyen dolgot mondani a másiknak nagyon bántó", akkor is, ha csak hallod. Én szoktam ilyeneket, bevédeni néha a gyereket és ráébreszteni a másikat, hogy nem ketten vannak, nem tehet meg akármit, néha meg hagyni kell, hogy a gyereked ki merjen állni magáért.. én mondanám előre, hogy bármi nem tetszik, én kiállok melletted.
Attól, hogy megütnéd, a kislány nem változna meg, de értem az indulatot.
Én is sok mindent eltűrtem, hogy bandában lehessek, kell a szoc.háló a gyereknek, hogy tartozhasson valahova. Ha csak a lelki társaival lenne jóban, nagyon kevés ember venné őt körül.
Szóval meghívnám, és remélem találkozok az anyjával is, had lássa, milyen a gyereke:)
Egy vezéregyéniség a kislány, akit a többiek respektálnak. Van aki félelemből/ hát ez probléma/, van akinek tetszik. Nem találom normálisnak a megnyilvánulásait, de ezt biztos, hogy a családjából hozta.
De mivel a gyerek szülinapjáról van szó, ő hív vendégeket.
Az általános iskolás gyerek töltött 8 órát intézményben, az elmúlt néhány évben. Az az elsődleges szocializációs helye. De, simán kitalál egy 7 éves olyat, hogy csúnya tesód lesz. Az enyém egyszer hallotta, hogy minecraft oviban, aztán hetekig rágta a fülem, mindent megjegyzett róla, arról bezzeg nem tanult semmit 8 év alatt, hogy tegye a lábát a földre, mikor felhúzza a bakancson a cipzárt, mert csak úgy fog menni.. Évek óta mondogatom és semmi. A hülyeség meg ragad rá. Osztálytársa is, hogy "ómájgád", egyszer hallotta youtube reklámban(írásjeloktató videót néztek), de azt, hogy szívesen, és köszönöm, hiába használja az anyja, ő nem képes rá, elfelejti, nem fontos.
Nálunk is ez van, egyedül nevelem a gyerekem, de teljesen az ellentétem.. én csendes, szorongó, extrém udvarias vagyok, ő meg olyan inkább, mint a kiscsaj a kérdésben.. Nagyon ritka, ha felfedezek hasonlóságot, akár szókészletben, akár viselkedésben. Egyszerűen nem a másom, egy másik személy. Az én szokásaim nem az ő szokásai. Nem szereti, eszi azt, amit én, nem hord olyan ruhákat, mint én, van ízlése, értékrendszere.. nem teljesen ellentétes az enyémmel, de azért jelentősen eltér.
Nálunk ugyanez van.
Meghívta amúgy a bulijára.
Inkább érdekembernek tartom a kislányt mert mindig oda megy ahol kap valamit.
Ezenkívül csúnyán beszél,árulkodik,csúfolkodik és rosszindulatú.
Sajnálom valamennyire mert nem nagyon foglalkoznak vele.
Hát nem csípem. Volt itt egy párszor és mindig leállítottam.
Nem vagyok kíváncsi arra, hogy a szülei kivel hemperegnek és milyen erotikus tartalmú üzenezeteket váltanak másokkal.
Ez a téma meg a hülyeség.
Annyit mondtam neki, hogy többet ne hozza ide ha lehet. Az iskolában meg tartsa tőle valamennyire a távolságot.
Na végül hogy döntöttél kérdező?
Tarts minket a fejleményekkel
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!