Kisiskolás anyukák, ahol nincs nagyszülői segítség, hogy oldjátok meg a munkakeresést- és vállalást?
Kisfiam egyik osztálytársánál ez a helyzet. Anyuka elveszítette az állását, és elhunyt az utolsó nagyszülő is. Amikor állást keresett, először olyat vállalt el, ahol vidékre kellett kiérnie 8-ra. Pár hónapig csinálta, de nem működött. Most próbált egy másik helyet, talán az összeegyeztethető lesz ezzel.
A férjének 7-re kell mennie, ő sosem tudja vinni reggel. Igaz, délután sokszor ő megy érte.
Egyke gyerekről van szó, és látom, hogy még így sem könnyű megoldaniuk.
Nálunk két gyerek van. Alapesetben meg tudjuk oldani, de a munkanapok kb. 10%-ában kell a nagyszülői segítség (váratlan túlórák, helyettesítések).
A tippem számodra: próbálj bedolgozói, otthonról végezhető munkát kitalálni magadnak. Vagy olyat, ami nem időhöz kötött, hanem megbízási jellegű, vállalkozói. Mondjuk kertészkedést, fűnyírást magánembereknek. Havi 50e Ft befizetéssel letudhatod a közterheket (kivéve az iparűzési adót), és ezzel biztosított vagy, valamint szerzel szolgálati időt. Még ha keveset is viszel haza, ennek lenne értelme.
Az állásinterjún mindenképpen fontos, hogy ezt elmondd, hogy a gyermekedet hozni-vinni tudd. Az őszinteséget azért díjazzák. Ha tudsz, a közelebbi helyekre mindenképpen személyesen vigyél be önéletrajzot, csinosan, mosolyogva add át, legyél udvarias. Ez sok munkaadó számára plusz pont, nem csak egy email vagy a sok közül.
Apuka milyen beosztásban dolgozik? Egyáltalán soha nem tudja sem hozni sem vinni a gyermeket? Mert ez is fontos pont lenne :)
Mindig olyan munkát kerestem ahol tudtam hozni-vinni,apuka más városba dolgozik korán megy,és későn jön.
Babysitter nálunk nem opció,akkor inkább nem dolgozom, de ez egyéni élethelyzet,nyilván van aki ezt nem teheti meg.Volt ahol kirúgtak a sok tp miatt,kerestem mást,aztán valahogy elteltek az évek es jobb lett a helyzet.Most újra van kicsi, nála se számítok könnyebbre
8-as: "Az iskolákban van napközi is, ahová reggel korábban be lehet vinni a gyereket és estig ott lehetnek."
A reggel az max 7ora az este pedig 17, de ne zavarjon nagyon.
EZ TÍZ óra, böven belefér munka elött-után a gyerek elvitele, elhozása!
Barátnőm és a férje is rendőrök, három gyerekük van, nagyszülő nincs, mégis mindketten 8 órában dolgoznak, a gyerekeink már bölcsibe is együtt jártak. Bár sokszor nevettünk azon kínunkban, hogy mire mentünk értük, már körbe voltak porszívózva :) Most a suliban is elvileg 4-ig van napközi, de van még ügyelet 5-ig (kint fociznak), viszont utána is szoktam látni bőven gyerekeket a folyosón üldögélve, akikért csak később tudnak jönni. Egyébként nálunk le lehet sulin belüli különórákkal is fedni ezt az időt hasznosan. Meg össze lehet szövetkezni osztálytársak anyukáival, nagymamáival. Én is volt vagy két évig, hogy a fiammal együtt más gyereket is hordtam karatéra, mert érte 5-re sem értek oda - nekem nem volt gond, sőt örültem is neki, mert akkor az enyém is szívesebben járt, s "barterben" aztán ő is volt náluk nyári szünetben. És volt olyan is, hogy egy darabig az enyémet vitte egy barátja kedves nagymamája úszásra, én meg odamentem érte. Olyanról is tudok, aki a házukban vagy a fodrászatban "szedett össze" olcsón ismerős bébiszittert, aki tényleg csak annyit csinált, hogy elment a gyerekért és hazavitte vagy a munkahelyre.
Bele kell vágni, nem azt kell nézni, hogy biztos így meg úgy nem lehet majd megoldani. Akiknek muszáj, mindig megoldják.
"De birom azokat, akik "apuka hol van" kérdéssel értetlenkednek. Nem mindenkinek 8tol 4ig vagy home officeba dolgozik a ferje. Van aki 6-tól 6ig pl, nappalos, ejszakas. Van aki hivatásos rendőr pl, mint az én férjem. "
Azt ugye megengeded, hogy az adott gyerek(ek)nek KÉT szülöje van, ahol az anyának sem csak 8-tól 4-ig lehet munkaideje, és EZÉRT teljesen jogos az "apuka hol van" kérdése. Ugyanis a gyerekeket (elvileg) KÖZÖSEN vállalták, ezért az ellátásuk, óvodába-iskolába hordásuk is KÖZÖS feladat!
Ahogy a 17-es válaszoló írta, CSAK szervezés és akarat kérdése, akkor meg lehet oldani!
15!
Vagy nem, ha valaki nem 8tol 4ig dolgozik, akkor nehéz lesz, és akkor is, ha mondjuk messzebbre jár dolgozni.
13-as vagyok én nem értem mi rosszat írtam.
Adtam neki tanácsot (igaz számára is ez más kérdés, hogy nem igazán talált eddig munkát) hogy sikeresebben tudjon munkát találni.
Apukára én azért kérdeztem rá, mert nem írta, hogy ő hogyan dolgozik. Lehet valóban a munkarendje miatt nem tudja hozni/vinni a gyerkőcöt, van ilyen.
Az állásinterjún meg tényleg érdemes megbeszélni a főnökkel a gyerek dolgot, még ha nehezíti is az álláskeresést, mert úgyis hamar kiderül, ha nem jó neki a munkarend... Annak sincs értelme ha felveszik aztán elküldik
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!