Mennyire ideális 3 év korkülönbség testvérek között? Akinek ennyi van a gyerekek között; írnátok tapasztalatokat?

Köztünk a bátyámmal 3 év van, és igencsak rossz volt a viszonyunk egész kiskorunkban is. Féltékeny volt rám, mert már nem csak körülötte forgott a világ. Ő domináns, zsarnokoskodó, de gyors észjárású és realista volt, én visszahúzódó, alázatos kis szerencsétlen művészlélek voltam. Folyton veszekedtünk, sokat vert, a közös játékaink is arról szóltak, hogy állandóan parancsolgatott nekem, de megérteni nem értettük meg egymást. Bevallom, sokszor féltem tőle. Egész addig, amíg el nem költöztünk mindketten a szülői házból. Onnantól kezdve jó testvérek lettünk, napi kapcsolat van a nagy távolság ellenére. Ez annak köszönhető, hogy az idők során kikupálódott a jellemünk jó irányba, mindketten sokat tanultunk az életről, egyre több közös vonás lett bennünk lassan. Rájöttünk, hogy az éles ellentéteink a szüleink miatt is kialakultak. Bátyámnak nem volt egy normális apakép, akiről példát vehetett volna, felnézhetne, akitől tanulhatna, engem pedig folyton mindenki csak akadályozott és alábecsült. ​

Nekem van egy babám, még nem tervezünk a férjemmel második gyereket, de ennek ellenére 3 év lenne az ideális korkülönbség, amit jónak találnék majd. Hiszek abban, hogy sok múlik a szülő hozzáállásán.

Három és fél év a korkülönbség. A nagyobbik kisfiú, a kisebbik kislány.

Mi nagyon ügyeltünk a testvérféltékenység megelőzésére. Vagyis a kicsi érkezése előtt sokat beszéltünk róla, a nagy is várta őt. A kicsi érkezése után pedig ügyeltünk rá, hogy minden nap tudjon a nagy is egy kicsit kettesben lenni az anyjával (én az apa vagyok). Velem kettesben pedig sok programot csináltunk, amire a kisbabát úgysem vihettük volna. Ez nagyon jólesett neki, hisz akkor én csak őrá figyeltem. Azóta is nagyon apás a kisfiam.

Később abból voltak konfliktusok, hogy a kicsi mindig azt akarta játszani, amit a nagy, de ő még nem tudott partner lenni benne, ill. a nagy egyedül akart játszani. Ezeknél is azért amennyire lehetett, igyekeztük úgy szervezni, hogy külön legyenek, hogy a kicsi ne lássa, a nagy mit épít, vagy olyan helyre épített (olyan helyen játszott) a nagy, ahová a kicsi nem tudott fölmászni, nem tudta lerombolni.

Soha nem volt a nagy agresszív a kicsivel, és csak néha-néha (kb. évente egy-kétszer) mondott olyat, hogy nem örül a kistestvérének, hogy kár, hogy született kistestvére. Azt hiszem, ennél sokkal gyakrabban és sokkal keményebben szoktak efféle megjegyzések lenni.

Kb. a kicsi három éves korától tudnak együtt játszani. Most a kicsi 4 éves múlt, a nagy közeledik a 8. születésnapjához. Most is összekapnak időnként, de alapvetően nagyon szeretik egymást, rengeteget játszanak együtt; védelmezik, békítik, vigasztalják egymást, ha egyikük mérges vagy sír valami miatt.

1-re reagálva, valóban sok múlik a szülők hozzáállásán. Ill. saját gyerekkoromra visszagondolva, jól jött ki, hogy különböző neműek, így mindegyik megélheti a családban a maga egyediségét, sokkal kevesebb a rivalizálás, mint nálunk volt gyerekkoromban (egy bátyám van, tehát két fiú, másfél év korkülönbséggel).

Nalunk pont 3ev van, mert ugyanazon a napon is szulettek🙈

De abszolut jó a kapcsolatuk, szeretnek egyutt jatszani. Most 5 eves a nagy és 2 a kicsi. Mi is egyebkent feltunk, hogy majd mi lesz ha oviba megy, mert mindenkeppen 3 évet vagy tobbet terveztunk. De ugy alakult, hogy 2 evesen elkezdte a bolcsit a kislanyunk, ezert mikor oviba kellett mennie 3 es fel evesen, akkor nem volt ilyen feltekenyseg benne, hogy most ot lepasszoljuk es én meg a kicsivel vagyok otthon. De ha nem járt volna bolcsibe, szerintem akkor se lett volna ilyen(utolag igy latom), mivel a kisteso születése utan majdnem 5 honapot otthon voltunk(3 hónap nyári szunet)szoval nem hinnem, hogy ugy érezte volna, hogy ot elkuldom otthonról.

A szulok szerint minden rendben, persze. A pszichologusok es a lelkiismeretes pedagogusok szerint egy 2 eves eletkoranal fogva nem kepes egyutt jatszani. Sem szerepjatekot, sem kozos epitkezest (pl jatekkockabol egy varat), sem semmilyen egyuttmukodos jatekot. Egyszeruen, mert az eletkoranal fogva meg nem tart ott. A keteves meg csak a tanulasi szakaszban van, az oteves mar szerep- es tarsasjatekot jatszana, amire a kicsi meg nem kepes.

Mire a kicsi belenone a szerepjatekokba (kb 5 evesen), addigra a nagyobbik mar 8 eves, es nem akar mar papas-mamast-boltost-ovodasat jatszani, o mar inkabb a tanulos jatekokat reszesiti elonyben, egyszeruen, mert o mar masodikos, es mar mashol tart, mint a kicsi.

Es meg lehetne sorolni az eletkorbol adodo kulonbsegeket, amiket egy szulo csak akkor vesz eszre, ha gyermekpszichologus. A szulo barmennyire is probal jo testvereket nevelni, a harom ev korkulonbseg a letezo legrosszabb. De erre csak azok jonnek ra, akik szulnek egy harmadik gyereket, mindegy mekkora korkulonbseggel, es akkor dobbennek ra, hogy jeeee, a legnagyobb szinte kizarolag a legkisebbel hajlando jatszani (anyukasat), es a kozepso mintegy elhanyagolodik.

Ahol 2 ev, vagy kevesebb van a gyerekek kozott, ott sokkal jobb a testverviszony, az egyuttjatszas minosege, es a kesobbi kapcsolat is.

Nem muszaj hinni nekem, eleg, ha itt a gyk-n korulnezel a testver-kerdesek kozott, es megfigyeled az eletkor-kulonbsegeket. Vagy, legyen a gugli a baratod, es deritsd ki az eletkori sajatossagokat. Semmit sem er a "mi nagyon odafigyeltunk a testverfeltekenysegre" - tudom, mindent megtettek a szulok, de az eletkori sajatossagokat nem lehet - es nem szabad - ignoralni a legnagyobb odafigyelessel sem.