5 éves lányom nem koncentrál hosszabb ideig?
Figyelt kérdés
Eddig nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, de már csak 1 év van az oviból és iskola. A számokkal kezdődött tavaly, hogy nem érdekelte, nem is figyelt, hiába tanítgattuk játékosan. Mostmár 10-ig elszámol. Logopédusnál voltunk legutóbb és ő is meglepődött. Minden feladatnak az elejét tökéletesen visszaismételte, megcsinálta még a bonyolultakat is, aztán a felénél egyszerűen azt mondta nem tudja, vagy csak összevissza találomra csinálta a feladatot. Látszott, hogy unja és nem érdekli. A logopédus szerint a memoriájával biztos nincs gond. Úszni is tanul és ott is ez van, az elején szépen csinálja, aztán nem figyel. Pedig ő akart nagyon úszni tanulni és nem mi kényszerítjük. Miért lehet ez? Mit tehetnék, hogy javítsak a helyzeten? Köszönöm a válaszokat!2021. júl. 8. 10:11
11/12 anonim 



válasza:





Szinte szó szerint, ugyanez a kislányom, júliusi, 6 éves. Tavaly ősszel voltunk szakszolgálatnál, mert mi is, az óvoda is úgy látta, nem lesz még iskolaérett. Ott ugyanerra jutottak, marad oviban. Azt mondták, semmi gond vele, kicsit éretlen még, plusz egy év ovi és teljesen rendben lesz.
Pontosan ugyanerre a következtetésre jutott mindenki, hogy okos kislány, ért ő mindent, csak ha nincs kedve, nem érdekli, akkor bemondja, hogy nem tudja, nem tudja/akarja direkt irányítani a figyelmét. A sulihoz viszont az ugye nem ártana.
12/12 anonim 



válasza:





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!