Jobban szereti a nagyiját, mint engem?















A lányom anyámék "házába" született mert terhességem alatt a férjem összejött egy nővel. A lányom anyám mini-me-je volt,ráadásul annyira mély kötődést érzett a kezdetektől hogy azt mondta hogy nagyi az anyukája, nagyi szülte őt. Aztán helyretettük a dolgokat, később elköltöztünk messzire,még mindig mondja hogy nagyi a legjobb nagymama a világon,de már teljesen jól szétválasztja hogy én pedig az anyukája.
Valószínűleg ti sem itt élitek majd le az életeteket, ez egy átmeneti időszak, próbáld meg ennek az erős köteléknek az előnyeit nézni. Senkivel sem kell versenyezned, a fiad kicsi, próbálj talpra állni minden téren és vedd úgy h anyukád a segítőtársad és nem a vetélytársad ebben. Kitartás, lesz jobb!










Az Én kisfiam édesanyám lakásába 'született', az első fél évet ott is töltöttük, mert éppen építkeztünk. A mai napig sokat jár hozzánk anyukám, illetve mi is sokat jövünk, bármikor ha meglátja a mamát, mindenki már le van tojva, mászik a nyakába, csak vele van elfoglalva. (Bár egy nap után, amikor ketten vagyunk, jöhet bárki, jobban fogja érdekelni, hiszen engem addigra 'megun' :D )
Én ennek csak örülök, szeretem látni mennyire szeretik egymást, anyukám 'szívem szép szerelmének' hívja a fiam 🙄. Illetve nálunk ez azért is előny, mert bármikor elalszik vele, tehát néha ki tudunk venni a férjemmel 1-1 kettesben töltött 'szabadnapot' és éjszakát :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!