Kétéves gyereked séta közben megy melletted szépen?
Egy fenét :)
Nővére többnyire szépen sétált mar 1,5 évesen is kézenfogva (már amikor nem makacsolta meg magát és feküdt le a járda közepén - dackorszak). A kicsi elevenebb. Csak amíg muszáj, addig jön fegyelmezetten (vagy addig se).
Az én lányom 2 éves korában még javában babakocsiban ült sétakor.
Csak akkor nem, ha a parkba mentünk le, ami szemben van velünk.
Ha picit sétáltunk, jött mellettem, de alapvetően nagyon fáradékony volt még akkor, nem igazán szeretett sétálni.
Félre ne értsd, szaladgált ő eleget, meg játszótéren játszott. De sétálni kifejezetten utált nagyon sokáig.
Kismotorral aránylag szépen jött mellettem. A többi járművet nem tudta használni szintén a lába gyengesége miatt. (hipotónia)
Úgyhogy mi elég későn adtuk el a sport babakocsit, de ha a központba kellett mennünk, azt használtuk sokáig.
Amúgy a mai napig szépen sétál, út szélén megáll, fogja a kezem. Nincs rá panaszom. 5 éves már.
Az én 2 évesem úgy közlekedik, akár egy tornádó. Szinte csak fut. Azt megtanulta, hogy előre szalad 1-2 métert és meg kell várnia bennünket. Úttestre nem lép. (addigra utolérjük, de szerencsére mindig megáll és megvárja, hogy megfogjuk a kezét, szétnézzünk és együtt átmenjünk- ezt nagyon élvezi)
Egyébként a nyílt utcán rémesen közlekedik, de hiába szólok rá, ha megfogom a kezét azonnal hisztizni kezd.
1 évesen tanult meg járni, utána nem volt hajlandó babakocsiba ülni. Az elején még szépen totyogott mellettünk, de most... Rémes! :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!