Különböző nemű gyerekek meddig fürödjenek este együtt?
Szólni fognak, amikor nekik már nem kellemes.
Mi hárman vagyunk testvérek, bátyám olyan 7 éves lehetett, amikor jelezte, hogy egyedül akar fürdeni, addig mindig hárman fürödtünk,utána külön - külön.
Úgyis szólnak, ha nekik már nem jó.
Nálunk a fiam olyan 7, a lányom 5 éves lehetett, amikor leszoktak a közös fürdésről, nem a szégyenérzés miatt, mert az egymás előtt a mai napig nincs nekik (most 10 és 8 évesek), hanem mert már nem nagyon fértek el a kádban, zavarták egymást, mást játszottak stb.
Így van, amíg jól esik nekik, csupán megnyugtatásul a kérdező számára, kiegészítést írnék. Kultúra függő is ez a szokás, amivel csak azt szeretném mondani, hogy ha más, bizonyos kultúrákban a családok zömében halál természetes az, ami itt már többnyire "sok", akkor ennek tudatában igazán nincs aggódni való, hogy együtt pancsolnak a különnemű gyerekek, amíg vágynak erre mind.
Példa erre, hogy Japánban megszokott és elfogadott, hogy a gyermek kb 10 éves koráig AZ APA együtt fürdik a gyerekével (gondolom az anyukák is, amikor az apa nincs otthon). Szőrösség ide, vagy oda.
Ott nyilván a körülményekból is adódik, mivel egy átlag japán apa keveset van otthon, még kikapcsolódni is kvázi kötelező nekik a munkatársakkal (csapatépítés, csapatszellem stb). Amikor végre van ideje a gyermekével lenni, akkor minden alkalmat megragadnak, hogy együtt tölthessék az időt, így a fürdőkádban is. Az ott nem kérdés, hogy a tesók is, akármilyen neműek. De ahogy kamaszodnak, legkésőbb olyankor már a japán gyermekek is magányos pucérkodásra szoktak vágyni.
Megint más kérdés, hogy a világ legnagyobb részén léteznek naturista / nudista szokásban élő családok, egyének, és a gyermekeik ehhez szoknak hozzá - bár még esetükben is legkésőbb a kamaszkorban (átmenetileg) előjön a szégyenérzet és egyedül fürdenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!