Ha választhatnál inkább értelmileg sérült, kedves, simulékony "szobanövény" gyereket vagy értelmes nehéz természetű, akaratost választanál?

Nekünk van mindkét tulajdonsággal rendelkező gyermekünk. Bar a szobanövény egy végtelenül sértő kifejezés, és amikor elhangzott a doktornő szájából a kislányunk egy hónapos korában, hogy szobanövény lesz, egyetlen dolog tartott vissza attól, hogy megüssem, még pedig az esetleges letartóztatás, ami miatt elszakadtam volna a kislányunktól, válaszolo. Mondjuk mivel ilyen "kedvesek" voltak végig, így rezzenéstelen arccal indítottuk el a műhiba pert ellenük.

A legszörnyűbb sérültnek látni a gyermeked. A nehéz természeten lehet "szelidíteni", lehet terelni, de ha olyan fokú a sérültség, akkor teljesen tehetetlen az ember. Hiába mosolyog és hiába boldog a maga világában, örökké ránk lesz utalva, nem beszélve arról, hogy mi lesz vele, ha mi nem leszünk . Sok sérült gyermeket nevelő szülő kívánja azt, hogy ne élje túl őt a gyermeke, mert onnantól nem élet, ami egy sérültre vár. Az intézmények leterheltek, túl zsúfoltak, a dolgozók nincsenek megfizetve, nincsenek meg a megfelelő eszközök. Míg egy akaratos, nehéz természetű gyermek felnőve elboldogul az életben, legfeljebb ő lesz a zsörtölődő Pista bácsi a barna tetős házban.

Úgyhogy inkább 3 idegeinken táncoló nehéz természetű gyermeket, mint egy sérültet.

Pont ezt akartam írni, mint az utolsó.

Nekünk sérült, akaratos gyerekünk van, akinek hiába magyarázol, hiába tereled, nem érti meg. Hangos, akaratos, hisztis. Nehéz vele, kimerítő és nagyon-nagyon tud fájni más anyukák pillantás. Vagy csúnyán néznek ránk, mert neveletlen a gyerek, vagy lesajnálóan, amiért sérült.

Arról a részéről nem beszélve, hogy még más anyuka azon idegeskedik, hogy melyik egyetemre fog íratkozni a gyereke és milyen eredménnyel fogja befejezni, mi már annak is örülni fogunk, ha megtanul beszélni.