Hogyan tanítod egy év körüli gyereknek eleinte, hogy mit nem szabad, és mikorra tanulja meg? Kb. az első tiltásokra vagyok kíváncsi.

Még mielőtt felmászna szólnék, hogy nem szabad, ha kell oda is mennék, és megakadályoznám, hogy feljusson. Nem szidnám, nem kiabálnék, és megpróbálnám valami más dologra terelni a figyelmét.

De ügyelnék, hogy ez ne csak akkor történjen meg amikor éppen tilosban jár, nehogy a szekrényre mászási kísérlet legyen a tuti módja annnak, ahogy elérheti, hogy vele foglalkozzak. Akkor is rendszeresen mellé ülnék játszani, amikor éppen nekem tetsző módon foglalja el magát.

Ha van helyünk, beszereznék egy szobai csúszdát, vagy egyéb dolgot, amire nyugodtan mászhat.

A szekrényt mindenesetre a falhoz csavaroznám, ha egyszer mégis felmászna, magára ne rántsa.

1-3 éves kor között két okból is máshogyan közelítem meg a kérdést. Először is: az egy-két éves gyermek vagy dackorszakban van, vagy pedig hónapok kérdése és abban lesz, minimum fél éven át (inkább 1-2 éven át).

Másfelől: még az öt éves gyermeket is épp csak annyira érdemes fegyelmezni, hogy a balesetveszélyt, és károkozást lehetőleg elkerüljük.

A két tényezőre külön-külön kitérek.

Dackorszak: valóban érdemes egyszerű, határozott módon szólni a gyereknek, hogy "nem szabad". De csak akkor, amikor történik a dolog és csak arra nézve, amit valóban nem szabad neki. Ugyanakkor a kompromisszum az egyik kulcs: amikor tiltasz, általában érdemes elmondanod neki, hogy mit szabad számára. Nem "üzletelésként", hogy "ehelyett megteheted, hogy...", hanem külön: "nem szabad, az konnektor! Gyere inkább, játszhatsz sok mindennel, tudod, a lábasokkal is szeretsz, meg ott a plüss macid is."

Ha érzi, hogy van, amit lehet neki, akkor csökken az ellenállása a tiltott dolgok iránt. Ezen felül konkrétan kell fogalmazni, nem úgy, hogy "ne rosszalkodj" (ezt csak a teljesség kedvéért teszem hozzá, nem a kérdezőről szól). Tehát így inkább: "Az a konnektor! Nem szabad!"

Fontos, hogy épphogy csak abban fegyelmezz, amiben muszáj. És nem csak a dackorszak miatt. Hanem a másik említett tényező okán is: nem alakultak még ki az agykérgi gátlások, bár apránként érik, és öt évesen is még érik. Az volna baj, ha az agykérge túl volna ingerelve, ami pl akkor történik, ha túl sűrűn és feleslegesen is fegyelmezik a hat év alatti gyermeket. A 6. életév határeset, akkoriban lehet több magyarázatot adni és apránként egyre többet elvárni.

Magyarán nem szabad siettetni az érést, nem gyorsnövesztünk. Ez van, el kell fogadni az életkori sajátosságokat, és alkalmazkodnunk ehhez.

Javaslom, szólj neki egyszer, ha valóban tiltandó dolgot szeretne, de ha nem reagál, akkor odamész, megfogod a kis kezét, szeretettel, de határozottan megint mondod: "nem szabad!", de ekkor már meg is fogod a gyermeket, szelíden, de határozottan elviszed onnan. A dackorszakhoz jelentős türelem kell, állandó ismételt cselekvés kíván tőled (szólsz, vagy reagál, vagy nem, ha nem, akkor arrébb viszed a csemetédet). Amint arrébb vitted, javaslom egy kívánt irányba terelni a figyelmét, de ne várd el, mit tegyen, ha csak nem muszáj. Pl arrébb vitted és azt mondod neki: "Nézd, itt a macid!" Erre, tegyük fel, ő: "Nyemm! Nyemm macci!" Akkor hagyod szépen, hogy keres magának elfoglaltságot. Ha megint nem kívánatosat talál, akkor kitartóan elölről kezded. Erősnek kell lenni, lehetőleg nem kiborulni.

És kérlek, tudatosítsd magadban, hogy legalább négy éves korig nem igazán tanulja meg ezeket és nem is szabad elvárni!! Az említett okok miatt.

Ettől függetlenül hat rá, és jól hat, ha optimálisan jársz el: se nem viszed túlzásba a fegyelmezést, se nem bagatellizálod. (Bagatellizálni se megfelelő, mert attól a totyogó érzelmileg elbizonytalanodna és a későbbi életére is kihat.)

Kb 3 éves korig a túlzott fegyelmezés állandósuló dacot és hisztit eredményez, kb 3 éves kortól pedig többnyire megfelelési kényszert, neurózist, szorongást vált ki, időnkénti dühkitörésekkel.

Mindezek miatt javaslom az arany középutat oly módon, ahogy vázoltam.

Ezek nehéz hónapok ilyen téren. Az enyémeknek hiába mondtam, mintha a falnak beszéltem volna. Az egyik gyereknél a figyelem elterelés bejött (Ő egy sokkal nyugisabb gyerek), a másik gyereknél nem, elég sokat harcoltunk. Úgy értem én felvettem elhoztam miközben mondtam, hogy nem szabad stb de nevetve ment vissza. Aztán olyan másfél évesen jött egy könnyebb időszak. Persze ne úgy képzeld, hogy szófogadó gyerekek lettek 1,5 évesen (közel sem..) de ennél a 14-16 hónapos kortól (ami a legnehezebb volt ilyen téren) csak könnyebb volt, de még a dackorszak alatt is könnyebben értették a tiltást.

Egyébként a fiamnál (ő volt a nyugisabb) pl kihasználtam, hogy egyedül nem maradt meg a szobában. Elmentem mosogatni vagy akármi és jött utánam.