Szerintetek is le van maradva a kisfiam?
Kisfiam szeptemberben megy oviba. 2,5 éves kora óta nagyjából mondtatokban beszél, viszonylag érthetően is.
Viszont egyszerűen nem akar megtanulni verset, mondókákat.
Hiába próbálkozom, teljesen elutasítja. Pedig csak úgy pl fürdés közben is szoktam neki énekelni, de kéri, hogy hagyjam abba.
Másik problémám, hogy nem akar újabban egyedül enni. Hisztizik és jön, hogy én etessem.
Félek, hogy ebből így problémái lesznek majd az oviban.















Semmilyen éneket, zenét nem szeret vagy csak a te hangodat? Idegrendszeri zavar jele lehet, ha ezt elutasítja.
Finommotorika, mozásfejlődési státuszok, csecemőreflexek leépülése rendben? Ha igen,akkor nincs min aggódni.
Dackorszak lehet, most ne engedj semennyit sem,mert pillanatok alatt elfajul. A lányom 2 másodpercig próbálkozott ezzl,mikor 2 évesen hazahozta az oviból. Ott leépítettem és tisztéztuk, hogy ez nem elfogadott. Ha a gyereknek megvan a megfelelő napközbeni pihenés, nincs cukorbevitel és van mellette egy erős,hatérozott szülő,aki megtanítja, hogyan fejezze ki az akaratát hiszti nélkül-akkor kimarad ez a korszak.




















Oviban ezzel nem lesz gond, ott sok verset tanulnak, ha akarja mondja, ha nem nem.
Oviban hiába hisztizik, akkor sem fogja az óvónő etetni, szóval ezzel sem lesz gond, a többi gyerek után fog menni valószínűleg. Egyébként neked sem kéne beadnod a derekad, mert így csak azt tanulja meg h ha eléggé hisztizik akkor úgyis megeteted, akkor minek egyen egyedül?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!