Miért panaszkodik sok anyuka, amiért össze vannak zárva a gyerekükkel?

Nagyon szeretek a gyerekeimmel lenni, de nem szabin vagyok, hogy egész nap velük tudjak foglalkozni. Dolgoznom kell, és mellette úgy lekötni őket, hogy sehová nem lehet velük menni. A naggyal tanulni önmagában nem lenne gond, 12 éves, önállóan megcsinálja, amit kell, én meg tudok bele pluszt tenni, ami az iskolában nincs. Ez eddig tök jó, de közben ott a négyéves kicsi, akinek hiányzik az ovi, a barátok, a játszótér, piszok nehéz mellette dolgozni is, a naggyal tanulni is. Ja, és mellé még itt van egy durván depressziós férj, aki éppen el akarja hagyni a családját, de ez nyilván már az én privát nyomorom, viszont gondolom sokaknak van a jelen helyzet mellett más problémájuk is, ami így egyszerre már túl sok. De nálam már annyira tetőzik a sz*r, hogy ha most nem lenne ez a járvány, és a gyerekek oviban, suliban lennének, biztos, hogy kivettem volna 1-2 nap szabit, hogy egy kicsit a saját gondolataimmal lehessek. Na ezt most elfelejthetem jó sokáig. Egy hete egyetlen másodpercet nem voltam egyedül, még annyit sem, amennyit munkábajárással eltöltök máskülönben, pedig most rohadtul szükségem lenne rá. Úgyhogy bocs, de én speciel nem élvezem annyira az összezártságot.

Kulcsszavak:nevetni,hagynak dolgozni...nem mindenkit hagynak.Én egy autistával és a tesójával vagyok,nem is szzámolom hányszor kapnak össsze.A fiam pedig hiába 3,több figyelmet igényel mint egy újszülött.A fejlesztése online lesz (autizmus specifikus,hát kiváncsian várom na mindegy)de része az is,hogy a nem-et tanulja meg,cirka másfél órát üvölt ha nem úgy van valami mint ahogy akarja. Van,hogy délre letudtunk már 3óra ordítást dobálást,mindent széthajít amit ér,még nem csináltam semmit,a tesó sír,hogy játszak vele...de így is szívesen vagyok velük :) de mivel átérzem,tudok nevetni a vicces posztokon,és utána kicsit jobb kedvvel állok talpra újra,tudva,hogy vannak sorstársak.