Hogyan értessem meg a férjemmel hogy ne üsse meg többet a gyereket?
Nem, nem normális ez ebben a lorban (sem).
Az meg soha nem vezet jóra, ha a szülők széthúznak a nevelés terén. A gyerek megneszeli, és vérszemet kap.
Nem az ugrott be, hogy vicces lett volna, ha a pofon után a gyerek felkiált, hogy dikmá, mi is cigányok vagyunk!
A gyerek nem is biztos, hogy felfogja milyen kegyetlen dolog a rasszizmus, már, ha egyáltalán hallott róla, szerintem csak csúnyát akart mondani, biztosan nem gondolta àt.
Pont a napokban mondta az én gyerekem is, hogy cigány, nem tudom hol tanulta, én nem ejtek ki ilyesmit, ráadásul fehér településen lakunk, meg is kérdezte, hogy mit jelent, a macskára mondta dühből. Talán a jó magyar rasszista-szadista-buta népmesékből hozhatta, vagy az oviból.
Én is mennék gyerekestül már most. Meg sem hallgat téged a párod, elereszti a fülemellett, nem akarja megbeszélni és hàt erőszakos. A következő, hogy te kapsz egyet, ha megérdemled, mert nem vagy elég jó feleség.
Tényleg meg kellene beszélnetek, mert frusztrálja, hogy te előtte bevéded a gyereket, aláásod a hatalmát(ami amúgy közös és egyenlő), szerintem ezért ütötte meg a gyereket. Ha eddig kibírta, pedig volt dackorszak, akkor biztos normális, csak az elmúlt időszakban lecsúszott, fel kell ràntani a normális erőszakmentes szintre, ahol korábban volt.
8 évesen a csúnya szó tanulás normális, a nem akarok rendet rakni pedig felnőttként is az néha. Ha többségben van a szófogadás, nincs gond.
Menjetek terápiára, én szólnék, hogy vanegbeszéljük ketten, vagy terápián szakemberrel, vagy megyünk a gyerekkel.
A 6 évesem egyedül pakol rendet a szobájában, nem gondolom, hogy egy 8 éves ne tudná ugyanezt. Neveletlen a gyerek, és te pedig lerombolod a férjed tekintélyét a gyerek előtt azzal, hogy vitázol, hogy ne üsse meg.
Ne babusgasd, neveld! Megérdemelte a pofont még akkor is, ha nem vagyok gyerekverés hive
..
Ja és nem természetes ahogy viselkedik fiad már most ennyi idősen
Az én 3 gyerekem egy sem volt ilyen neveletlen és most sem azok ,senkivel.
Hát szívem, a férjednek van igaza. Mondjuk jobb lett volna, ha már 3 évesen nem hagyja csak rád a nevelést, akkor talán nem jut idáig a helyzet. Mert amit írsz, abból az jön le, hogy eddig nevelve nem volt.
Mi az, hogy egy 8 éves "persze a fiam elég durván viisszafeleselt" mi az, hogy PERSZE???? Ezen kéne elgondolkodni... neked!!! Mert ezt egyértelműen te b@ctad el
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!