Mit tennétek? 4 és fél éves délutáni alvása

Kedves Kérdező!

Abból induljál ki, hogy minden ember... ember-gyermek mást és mást hoz magával, amikor megszületik. Ahogyan nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma kisgyerek sem. Se fizikai, se értelmi (szellemi), aztán érzelmi vonatkozásban sem. Ennek megfelelően a napközbeni alvásigénye is más-más a kisgyerekeknek. Ám az is igaz, hogy a felnőttektől, nagyobbaktól való tanulás, szokások eltanulása, elsajátítása vonatkozásában is óriásiak a különbségek még a 4 és 1/2 évesek között is. Legtöbb Anyuka, Apuka észre sem veszi. S pont ezért is erőltetnek már kicsi korban olyan szokásokat, rítusokat, rendszerességet követő magatartási, viselkedési konvencionális élet-formákat, amelyről azt gondolják... ha a legtöbb szülő így csinálja, akkor nekem is azt kell. Tehát pl. altatja (sokszor 1/2 órákon át) délutánonként a kicsit, mert miért is? Mert gondolják, az így jó, így egészséges a kicsinek. Ez nagyjából igaz is.

Ám nem szoktuk sokszor észrevenni azt, hogy a kicsim, az én kicsim(!) mennyire másként reagál le bizonyos dolgokat, mint a szomszédéké, vagy az oviba járó többiek döntő többsége.

Valóban igaz, hogy oviban, ha a többség alszik, akkor ez őrá is altató hatással van. Mert ilyenkor megnyugszanak a kedélyek is... meg hát remélhetőleg le is van "fárasztva" eléggé ahhoz, hogy elálmosodjon.

Ráadásul senki sem szeret ébren lenni az alvó többiek közt. Ezért is tudnak sokan elaludni oviban, mert jótékony lehúzó, álmosító hatással vannak a többiek.

Így jogos is a kérdés: - Miért is hozod haza délidőben? Nagyon muszáj? Orvos írta elő?

Mert, ha azért kell hazahoznod, mert ott a többiek esetleg bántják, vagy túl érzékeny és nem érzi jól magát a többiekkel... azt valamennyire meg is értem. De ne feledd el, ha annyira nyűgös du. odabent (Okozat), annak legvalószínűbb oka (túl azon, hogy mit örökölt be) az az előzmény (Ok), hogy miként bántatok vele eddig is odahaza. Ha pl. el volt kényeztetve általatok, vagy nagyszülők, stb. által... nos ez is okozhatja, hogy Őneki most MENNI KELL onnan HAZA. Már ebben a korban is növekedésben az ego. Már nem nullánál tart, mint amikor kibújt anyuci hasából.

De, ha azért hozod haza, mert azt gondolod, hogy otthon az ingerszegényebb saját környezetében jobb neki minden tekintetben, akkor lehetséges, hogy tévedsz. Ha csak nincs olyan betegsége, ami ezt indokolttá tenné.

Kicsit elsírom magam... kicsit hisztizek... (de ha kell, akkor nem kicsit!) és Anyuci, Apuci, vagy Valaki máris ugrik föl és intézkedik, hogy nekem(!) jobb közérzetem legyen. Pici korom óta ezt tettem (mert nőtt a fogam) és Ők mindig ugrottak! Nahát... És akkor már nem is sírok! Akkor már minek? Én meg, a picike azt érzékelem, azt tapasztalom magam körül, hogy ezek a "nagyok" nagyon nem szeretik, ha sírok. Valahogy, mintha utálnák mindannyian, amikor oly keserves bömbölésbe kezdek, mintha elevenen nyúznának... ergo... maradjunk csak a sírós-hisztis viselkedésnél. Az nekem naggyon jó. Mert akkor mindig foglalkozik velem Valaki. Muszáj nekik, mert különben addig sírok... addig hisztiztek, ameddig kell! Nekem ugyan semmibe nem kerül. Ja... hogy esetleg Őket ez zavarja... kit érdekel? Hiszen mindig is úgy álltak hozzám, hogy ÉN VAGYOK A FONTOS! A GYEREK A LEGFONTOSABB! Ugye!? (Ma már a csapból is ez folyik.)

De ez a szlogen... hmmm... nem egészen állja meg a helyét. Mert egy családot NEM a GYERMEK és NEM a LEGFIATALABB tartja el. ÉS (jó esetben) nem a GYERMEK neveli és szocializálja a szülőt... neveli jó-modorra! Vagyis... NEM a farok csóválja a kutyát!

Szóval...a kicsi NEM "hülye". Van már valamennyi magához való esze. (Ha nem így lenne, akkor nem is beszélne perfekt magyarul) És, ha a fentebbi "gyerkőc-monológ" (mint valami agyalás) nem is tudatos a kicsinél... mert hát nem az!... attól még ez működik benne. Ha elfogadjuk e tényt, ha nem. Tessenek csak Vekerdy Pált, Ranschburg Jenőt, Popper Pétert, Bálint Alicet, vagy akár Freud-ot, Jung-ot, vagy Nissargadatta Maharaj-t olvasgatni picit többet, persze szabad-időnkben.

Nos... nem tudom, hogy nálatok hogyan-mint van... én csak azt írtam le, amit a legtöbbször tapasztalok. Hogy a szülők azt hiszik, a kisgyereknek ártalmas a sírás... és azt tudatosítja bennük, ha nincsenek azonnal felkapva ölbe: - Ezek a nagyok...nem is szeretnek engem! Csak sírok... sírok... azt leszarnak engem. - Hmmmm

Milyen érdekes, hogy itt logikus okosságot feltételez a szülő a gyermekről, miközben máskor meg kis bugyuta... tudatlan csöppség. Ott, amikor meg több okosságot lehetne feltételezni a kicsiről (amikor visszaél a szülői féltéssel)... akkor is kis bugyuta Ő még... nem tudja, mit tesz. Persze... mert nem tudatos benne. Ez igaz. No, de hát felnőttként is tudatunk kb. 5%-ával tesszük dolgunkat, s a maradék 95%-ban meg tudat-alattiból táplálkozunk. Vagyis teszünk-veszünk... nevelünk, de fogalmunk sincs miért pont úgy... miért pont akkor... és miért nem másként, mondjuk úgy, hogy kicsit jobb hatásfokkal. !

Szóval... örülhetsz, hogy éjszaka ilyen szépen és sokat alszik. És nyugodtan ráhagyhatod a kicsire... ha nem akar, hát ne aludjon. De mondjad is neki: - Ez a TE döntésed volt! Ha most nem fekszel le, akkor 17-kor már nincs alvás! Majd 19-től... és reggelig. Valamennyire rendszerességre jó szoktatni a kicsit, ez igaz. Másfelől viszont amikor csak teheted, kínáljál fel számára alternatívát, hogy Ő dönthessen már most is (nem életbevágó) kérdésekben. Pl. melyik sütit szeretnéd? Ezt, vagy azt? Nincs olyan, hogy mindet. Mert az egyik a tiéd, a másik az Apáé, vagy kistesóé, vagy az enyém... Így taníthatod arra, hogy felelősséget legyen képes vállalni döntéseiért...akár már 4-5 éves korában is. És meghálálja mindezt... főleg, ha majd már kirepült tőletek... mert azt fogod látni, hogy képes minden egyes döntéséért felelősséget vállalni. Nem pedig neked kell majd elpucolnod utána a szemetet... amikor már 30 éves is elmúlt. Ez nagyobb ajándék, mintha hetente egy nagy virágcsokorral, vagy egy üveg drága konyakkal lepne meg téged. Elhiszed?

Az ERŐ legyen Veled!

Kedves 12-es!

Szólíthatsz nyugodtan Yoda-nak is.(Elnézést, ha nekem csak egy decimális szám maradsz, nem tehetek róla.)

Másfelől köszönöm a figyelmességed... de amint olvashattad a legelején én NEM BÁRKI-nek címeztem a "kisregényem" (bár annak meg túl karcsú), hanem a Kérdező személyének. Akiből, gondolom csak egy van.

Egyébként igazad van. Akkor most összefoglalom:

Kedves Kérdező!

A gyermeked másol. Minden kisgyerek másol. (A beszédet, anyanyelvet is másolja és főként, eleinte Tőletek, szülőktől. Hát ki mástól?)

Ha nem akar du. aludni, ezt azért teszi, mert Ti magatok sem alusztok... úgy általában. Ha jól gondolom. (Az oviban könnyebb, mert ott a többség azért csak alszik. És senki nem szívesen éber az alvók közt. Mert hogy egyedül, egymagában nem tud mit kezdeni. Sokszor én sem aludtam az oviban. Csak feküdtem, mert feküdni kellett)

"Együtt aludni nem hajlandó, mert tudja hogy akkor elalszik." - Ez arra mutat rá, hogy van már bőven magához való, korának megfelelő esze. De mivel Ti vagytok az Ő példaképe (akik nem alszanak), hát megmakacsolja magát... már nyiladozik a pici ego-ja... és úgy akar viselkedni, mint ahogyan Ti, a "nagyok". Vagyis alvás nélkül kihúzni a délutánt. Felnőttesen. Ennyi.

A megoldás? Hogy mit tennénk? Az nagyon sok mindentől függ. Alkalmanként is, gyermekenként is teljesen változó lehet. A gyakorlatban az vált be leginkább...egyrészt, ha kellőképpen le van fárasztva délelőtt, másrészt, ha a környezetében mások is alszanak.

Szóval, igénye volna rá... csak az akarása (ego-ja) felülírja.

"Nem nyűgös estére, de nagyon álmos." - Ez viszont szerencsétek. Nagy szerencse Neki is, Nektek is! Az én unokáim egyike ilyen esetekben... az bezzeg nyűgös. Nagyon nyűgös. Pfűűűű...

Az ERŐ legyen Veletek! 12-es, Veled is!