7 és 8 évesekkel aktív nyaralás? Miért nem érti a férjem, hogy ez nekik nem való?

Az én lányom 7 éves, a férjemé 8. Tavaly voltunk először együtt nyaralni, hát mit mondjak, katasztrófa volt... A férjem szereti a legtöbbet kihozni 1-1 útból, viszont augusztusban, a párás 40 fokban két kislánnyal ez lehetetlen. Megbeszéltük már indulás előtt, hogy nem viszi túlzásba, nem azért megyünk, hogy minden nevezetességet végigrohanjunk és fáradtabban jöjjünk haza, mint ahogy elmentünk. Direkt olyan szállodát válaszottunk, ami csúszdaparkos, közel a tengerpart, a lányok már nagyon várták. Odaértünk, a férjem erre rögtön jelentkezett két programra is, mondván, hogy ezek csak félnaposak, ebédre már a hotelben leszünk. Nem voltunk, mindkettő egésznapos volt (reggel 5-kor ébredtünk, este 9-re kerültünk vissza a hotelba mindkétszer), és az idegenvezető mondta is, hogy egy szóval se mondta, hogy ezek félnapos programok lesznek, a férjem ezt tudta. A két gyerek természetesen végignyűglődte az egészet, fájt a lábuk, fejük, ott voltunk kb étlen-szomjan. A második programnál a nap felénél mondtam, hogy én inkább maradok a busz közelében velük, 4 órát dekkoltunk egy koszos kis kávézóban. Közben a férjem folyamatosan kiabált velük, magán kívül volt. Ezért ők is sírtak (a lányom alapból érzékenyebb). A férjem lánya felhívta az anyukáját, hogy jöjjenek érte, haza szeretne menni... Gondolhatjátok...

Gyereknek én is ilyen voltam, nem érdekeltek a múzeumot, látványosságok és szerintem emiatt nem lesz egy gyerek rossz. Ha nem lettek volna ott a lányok, lehet én is sírvafakadtam volna a nyomornegyed közepén, hogy én nem ezért utaztam, és fizettem ki százezreket. A férjem idén is menni akar nyaralni, már most tavasszal is szeretne menni valahová. Viszont az én lányom már ha csak meghallja ezt, sírvafakad, hogy ő nem akar jönni, ne vigyük el. A férjem meg hajthatatlan, hogy igenis legyenek hálásak, hogy ilyen helyekre eljutnak, de nem érti, hogy nekik ebből semmi nem maradt meg, csak hogy rosszul érezték magukatés haza akartak jönni. Nekik bőven elég a tengerpart egyelőre, én is 15-17 évesen kezdtem értékelni az ilyen kirándulós, felfedezős utakat. Annak meg nem látom értelmét, hogy végigrángassunk két síró, rossz kedvű gyereket napokon át néhány városon, hogy mi is rosszul érezzük magunkat és nekik is annyi maradjon meg, hogy milyen rossz volt az egész. Mert a lányom nyáron is volt az apjáékkal, és a szüleimmel is nyaralni, ahol semmi baj nem volt. Nem sírt, nem hisztizett, konkrétan haza sem akart jönni... És ilyenkor még rosszabbul esik, hogy velünk már a 2. nap azt kérdezgette, mikor indulunk vissza.

Nehéz helyzetben vagyok, mert valahol a férjemet is értem, hogy szeretné megmutatni a lányának a világot, de amíg ők erre nem fogékonyak, nem érdemes ezt ennyire erőltetni szerintem. Mit tanácsoltok, hogy ebből itthon ne legyen probléma?