A férjemnek szót fogad, de nekem egyáltalán nem?

Nem irigyellek, de szerintem teljesen normális ami történik. Unokahúgom dettó ugyanez, az anyjának hisztériázik, de ha egy távolabbi családtag, vagy az apja odadörrent neki, akkor azért engedelmeskedik. Mivel az anyjával van a legtöbbet, rajta próbálgatja, meddig mehet el, mert az anya eszköztárát és határait már ismeri.

Az unokahúgomat az anyja mindig úgy csitítja, hogy elmondja neki, mennyire sajnálja, hogy nem csinálhatja azt, amit éppen kitalált, megölelgeti aztán magára hagyja hogy lenyugodjon. Néha sikerül, néha nem.

Állj ki jobban magadért. Ha a ruhádat tépkedi, akkor azonnal fogd meg a kezét és határozottan mondd meg neki, hogy nem szabad és a következő ilyennél megy büntibe. A következő esetnél pedig modd, hogy egyszer már figyelmeztetted és most megy büntibe.

Nálunk a bünti, hogy a szobájába kell mennie és ott hisztizhet, ahogy akar, de onnan csak nyugodtan jöhet ki. Ismeri már a dörgést így volt amikor rákezdett és már magától ment a szobájába :D. A feleségemmel jót nevettünk, mert nagyon cuki volt.

1. Ha a gyereket nem viszed játszótérre/szabadba, azzal csak rontod a helyzetet, mert nem tudja a fölösleges energiáját meg a stresszt levezetni. Ne ezzel akard büntetni, így csak még rosszabb lesz.

2. Ha a gyerek hisztizik, akkor beküldöd azsobájába, de nem engeded, hogy csapkodjon, tépje a ruhádat, stb.

3. A férjednek azért fogad szót, mert látja rajta, hogy komolyan gondolja (meg feltehetöen következetes is vele), veled ellentétben, aki inkább kétségbeesik, ahelyett, hogy tényleg le akarnád állítani a gyereket meg a hisztit!

Pontos okot nem tudok mondani, de nálunk is hasonló a helyzet (csak nem ilyen szélsőséges a különbség). Én az apa vagyok.

Igaz, nálunk van különbség, ugyan nem a nevelési elvekben, de a stílusban igen: én türelmesebben szólok, általában véve nyugodtabb vagyok (a szülő hangulata nagyon át tud ragadni a gyerekre!), több humorérzékkel közelítek hozzá, jobban partnernek tekintem stb.

Nyilván benne van az is, hogy mivel kevesebbet vagyok a gyerekeimmel, nekem ünnepi pillanat a velük töltött idő, talán ezért sem húzom fel magam minden apróságon.

Ez tökre jellemző, hogy az anyjukkal a legnyűgösebbek. Vele vannak a legtöbbet.

Ez a bünti-dolog lehet, hogy vhol bejön, de pont nemrég volt azt hiszem a Gyereklèlek magazinban egy cikk, hogy nem szabad elzárni, amikor hisztis.

Mivel az anyjával még szoros egységet alkot, az, hogy a rossz pillanataiban elküldöd, nem tudod őt vállalni, az később is hasításra hajlamosít.

A gyerek úgy fog magával bánni, ahogy Te bántál vele.

Nem tudom, így van-e, nekem még csecsemő a babám. Azt tudom, nàlunk otthon nem volt és nem is kellett soha büntetést alkalmazni. Az anyám is irtózott tőle, értelmetlennek tartotta, és így se volt soha fegyelmezédi gondja.