Anyukák! (tisztelet annak a kevés kivételnek! ) Miért érzitek azt, hogy csak mert kisgyereketek van, az fel jogosít titeket arra, hogy bárhol előre engedjenek titetek, és ha valaki nem teszi, akkor az egy bunkó tapló állat?
Kisgyerekes anyuka vagyok. Sose éreztem azt, hogy ezért kivételeznie kelljen bárhol is bárkinek velem, csak mert van egy gyerekem. Ügyintézés során mindig kívártam a soromat, gyerekkel együtt, mert nagyszülők távol laknak, nem tudtam soha kire hagyni. A hivatalban, postán, bevásárláskor, bankban, soha nem vergődtem, miért nem engednek előre. Amikor boltban előre akartak, megköszöntem és elutasítottam, hisz mindenki kivárja szépen a sorát, és a gyerekemnek is ezt a példát szeretném mutatni, türelmet tanítani, nem pedig azt, hogy panaszkodni kell mindenre, beszólogatni a másiknak és akkor előre engedik.
De egyszerűen elszörnyedve látom, tapasztalom, hogy sok anyuka, megjegyzést tesz, megvetően néz a másikra, akár durvábban beszólogat, ha őt bizony nem részesítik előnyben csak mert ott van vele egy kisgyerek. És persze emiatt van a sztereotípia is, az anyatigris elnevezés, az ilyenek miatt. Az ilyenek miért hiszik azt, csak mert szültek, kiváltságosabbak a másiknál? Ismét írom: tisztelet a kivételnek. De sajnos lássuk be, ez a túlnyomó többség....
Pont letojom 13-mas hogy mit gondolsz, évek óta regisztrálva vagyok GYK-ra, de egy ideig nem használtam a fiókomat és fogalmam sincs már mi a jelszavam, így hát újra regisztráltam egy másik fiókot. De örülök, hogy sikerült a lényeget megragadni.
Szánalmas, hogyha valaki egyet mer érteni az adott kérdezővel és le meri írni, hogy maga is tapasztalt ilyet, az már egyből kamu, mert nyilván csak a kérdező lehet az más regről, mert hát ha te nem értesz egyet vele, akkor egyértelműen más sem érthet. Logikus..
Irénke te pedig mondtam már, hogy kezeltesd magad, mert undorító a stílusod, ezzel a telepi oláhcigány átkozodásoddal saját magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt. Ügyi vagy, így tovább. 👏👏 Ilyen egy igazi értelmes felnőtt ember, esetleg édesanya, aki ilyen válogatott átkozódásokat köpköd a másikra..
Én sajnos már találkoztam nem egy ilyen anyukával. Még előre is engedné az ember, ha nem követelőző, bunkó stílusban szólítaná meg. Na de az ilyen várja csak ki a sorát. Én biztos nem engedem előre, csak a normálisakat.
Egyébként egyszer én is kértem, hogy engedjenek előre a boltban, mert a kisfiamnak kakilni kellett. Nem bírta volna kivárni a sort. A boltban pedig nem volt wc. Szerencsére empatikus emberek álltak előttünk. Mondjuk én se követelőzve kértem.
Kisgyerekes anyuka vagyok, de én sem találkoztam ilyen jelenséggel. Boltban ha látom mögöttem kevesebbet vásárol az illető, előreengedem- pedig velem van a gyerek.
Sajnos kisgyereknél nem kiszámítható mikor van elege a várakozásból, lehet hogy a tiéd egy angyali türelmű kisgyerek, örülj neki.
Olyannal már én is találkoztam hogy anyukát előreengedték mert a helyiségben már levegőtlenség volt és a kisgyerek nyűgös, ezért hálás volt, de nem ő kérte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!