Aki szerint wc-zni meg hajat mosni se lehet gyerek mellett az komolyan így él?

Igen, komolyan így él. Másfél évesem van, mosdóba általában közösen járunk, ha ketten vagyunk itthon. Ha látja megyek be fut utánam, néz, pakol közben. Miért zárnám ki? Engem nem zavar. Aztán fut a fürdőbe és nézi ahogy kezet mosok és megy vissza játszani.

Fürdeni, hajat mosni viszont nem tudok, tudtam soha alvasidőben, mert a fürdő és a gyerekszoba egymás melletti helyiség és rögtön ébred,amint megnyitom a zuhanyzót. Ez van, ő ilyen, úgyhogy mi a férjemmel is este felváltva megfürdünk, aztán fürdetjük a gyereket és jöhet az altatás. Ezt sem látom problémának. Kávézni nem kávézom,de régebben a reggeli kakaómat is 2 órán keresztül ittam. Most megiszom egyszerre és ülni is tudok közben, csak a kislányom közben 3x mászik fel az ölembe, magyaráz, labdát gurít nekem és várja visszarúgjam stb...

Szóval gyerekfüggő, kinek egyszerűbb, kinek nehezebb,attól még nem szuperanya valaki, mert neki nyugisabb gyerek jutott és nem sz@ranya, mert épp matrica a gyerek és bújik ezerrel vagy épp minden neszre ébred.

Nem osztok meg ilyeneket, de abszolút örülök, ha mástól ilyet hallok.

Természetesen én is fürdök, de hogy nyugton nem fürödtem a gyerek fél éves korától 2 éves koràig(akkor lett tévénk) az is biztos.

Ketten voltunk mindig is, ő extra szociális.

Elvan néha 40 percet is magában 2 éves kora óta, de én akkor élveztem a csendet és a pihenést ahelyett, hogy akkor is csináljak valamit, mivel nálunk nem volt olyan soha, hogy apuka vagy nagyi elszórakoztatja 20 percre.

Nehéz volt, örültem, ha másnak is hasonló tapasztalata volt.

Az elején még nem is az, onnantól durva, hogy tud mászni, de akkor is kellett pár hónap, mire hiányoltam a privát szférát.

Az elmúlt 5 évben rengeteg típusú gyereket láttam, az enyém a nehéz típus, és nem akarom az ignorálásával alakítani a személyiségét csendessé, mint ahogy körülöttem tették. Inkább legyen nehéz néha egy aktív, fecsegő, szociális, mindenérdekel gyerekkel, mint egy kikényszerített csendessel.

Sokan nem bírják, oviban is feltűnő a különbség, de megtalálja a saját barátait, közegét. Én így, nehèz gyereknek szeretem.

Amikor a gyerekem újszülött volt, és már egyedül voltam vele otthon, akkor akárhányszor mentem el a WC-re, 30 mp-en belül üvöltött, mint egy sakál.

A reggelimet csak úgy tudtam megenni, míg ő a hordozóban ült a konyhaasztal tetején, hogy álltam mellette, és amíg összeraktam, táncoltam és énekeltem neki. Körülbelül hathetes koráig. Utána sikerült 2 méternél távolabb jutnom, és másfél hónap elteltével először sütöttem magamnak egy tükörtojást, addig gyakorlatilag a tömlőből nyomtam a számba a májkrémet, és közben járt a lábam. Amíg zuhanyoztam és hajat mostam, magam mellé tettem a földre a fürdőben, szintén hordozóban. 2 perc volt a legjobb ideje, utána csak akkor nem üvöltött, ha a zuhany alatt is énekeltem és táncoltam neki.

Nem éreztem mártírságnak, folyamatos megoldáskeresésről szólt az élet hetekig. De tényleg ilyen volt, és semmi túlzás nincs benne.

Az mondjuk az én választásom volt, hogy semkilyen korlátozó kütyünk nem volt, se járóka, se semmilyen kerítés, így amikor már mászott és kapaszkodott, akkor nem is bántam, hogy utánam jön a WC-re is. Ha becsuktam az ajtót, akkor teljes erőből ütötts, illetve sírt, mert egy 7-8 hónapos gyereknél természetes, hogy a szeparációs szorongáskor megrémül, ha eltűnik az anyja. De ezt se tartottam mártírságnak.