Általában mikor tudnak a gyerekek elszámolni 10-ig?
Ha énekled neki, már 2 évesen képes rà(amennyiben tud beszélni) érteni viszont 3-4 között.
Osszatok el cukorkákat, hogy mindenki ugyanannyit kapjon, innen tudhatod hol jàr a gyerek, ha magàtól ki tudja egyenlíteni az adagokat, akkor megvan.
3 évesen az enyém 5 ig magabiztosan osztogatott(ha tobb volt elvett, ha kevesebb rakott még), 4 évesen ment neki 10ig, de 20ig ismerte a számokat, és a logikát értette, tehát ha mondtam, hogy 31, ledarálta 39 ig, majd várt, mit mondok. jelenleg 5 lett, 50 megy mi kisebb, mi nagyobb, de 100ig felismeri a számokat.
Jó reálos készséget örökölt, a humán nem megy neki annyira, beszélni csak 3.5 évesen tudott mondatokban, és most sem tökéletes.
Most volt az 5 éves stàtusz, volt kérdés, hogy tudja e 20ig a számokat és felismeri e, ha valami több/ kevesebb.
Mintha a 4 évesen kellene tudnia 10ig a számokat és érteni is, hogy a számhoz érték tartozik, de nem baj, ha a számfogalma 6 felett alakul ki.
Köszi a válaszokat.
Furcsáltam, hogy a lányom, aki októberben lesz 2éves, elszámol 10 ig magátó, 2ig ismeri fel, ha 2 valami van a kezében akkor mondja hogy 2.
Mindig számoltam neki, ha olyan játék volt, és nagyon meglep, hogy ilyen hamar megragadt benne.
2 évesen, 3 évesen most 20-ig, illetve 20-tól tizesével 100-ig.
Ránézésre is tudja hány pötty van a játékon, vagy pl az ujjait is meg tudja számolni 20-ig, visszafele meg 5-től tud számolni.
De ő ilyen szám meg betű mániás volt mindig is.
Olyan az agyuk mint a szivacs ebben a korban.
2 éves unokahúgom elszámol.
De úgy, hogy a kavicsokat is.
nyilván összeadni nem tud, de tudja, hogy a 3 több, mint az 1..
De ez nem általános, inkàbb 3 évesen tartanak itt
Ez nagyon változó szerintem.
Kisfiam is olyan szám/betű mániás, mint amit az egyik előttem válaszoló írt. Pedig mi sosem erőltettük, de már két évesen tudta a számokat 1-10-ig, fel is ismerte leírva őket. Sőt, a betűket (!) is. Kedvenc elfoglaltsága volt bölcsibe/bölcsiből menet/jövet, hogy a parkolókban lévő autók rendszámtábláját olvasgatta le.
Most 3 éves, szeptemberben kezdte az ovit. Már nemigen jelentenek kihívást a betűk, akármilyen hosszú szót lazán lebetűz. Persze nem áll össze a fejében, hogy a bé a en á en az = banán, tehát olvasni nyilván nem tud (még jó :D). A számokat 100-ig tudja, és fel is ismeri, ha látja hogy pl. 42, akkor tudja, hogy az negyvenkettő. Azt is tudja, hogy a 42 az kevesebb, mint mondjuk a 90.
Mindent megszámol, az autóit, a lépcsőfokokat, a tányérján hogy mittudomén hány darab krumpli van, mindent.
Ha autóban ülünk, azt is tudnia kell, hogy mennyivel megyünk, mindig megkérdezi. Tudja, hogy a 20 az lassú, a 100 pedig gyors, szóval érti a nagyságrendeket itt is.
De ennyi idős korban az is tök normális, ha 10-ig számol egy gyerek, vagy akár még azt sem, mert nem érdekli. Nem igazán látok olyat a korosztályában, aki ennyire "stréber" lenne, mint ő. De állítólag én is ilyen voltam. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!