A te kisgyereked mennyire turbózza fel a valóságot? Honnan tudod, mikor hihetsz neki?

Mi is ezzel kuzdunk 6 eves kislannyal aki meg azt is lehazudta ami teljesen nyilvanvalo pl nem volt oviban pedig igen.

Emiatt maradt egy evet meg, mert kezelhetetlen volt amiket mondogatott.

Egesz nyaron gyerek pszichologushoz jartunk.

Hatalmas kepzelete van amit nem tud kihasznalni pl egy atlagos napon.

Minden nap fest, rajzol, gyurmazik minden felet kreativkodik. Vezetunk egy rajz naplot ami a napjairol szol. Minden nap egy oldal, ezt elkell meselnie nekem amit en leirok.

Iranyitott feladatokat kell csinalni, szinezos fuzetek, elore kivagott alakzat pl kacsa kiszinezese, osszeragasztasa.

Pici matricas mozaikok ragasztasa kifestobe.

Kepes kartyakrol mese kitalalasa,lerajzolasa.

Muveszeti iskolaba is fogjuk iratni.

Ezeket mind a pszichologus javasolta es bevalltak. Mai napunk volt az elso 1 ev utan, hogy nem panaszkodott az ovono.

Konfabulacionak hívják és kb 6 éves korig teljesen normalis. Kb akkorra értik meg az igazság és a képzelt közötti különbséget. Semmi baja a gyerekednek.

Ismeretségi körben előfordul a meztelen tornaztunk az oviban -egy kisgyerek egy szál alsonaciban befutott a terembe torna elott-, illetve a nem kaptam ebédre semmit -utalta a zöldborsó főzeléket így az óvónő az uzsonnára kapott kenyeret adta neki helyette.

Amikor gyanús a történet, akkor elkezdem kérdezgetni és szépen lassan mindig kiderül ha nem mond igazat.

Egy ilyet esetnél amit írtál hogy kint maradt az udvaron- úgy teszek.mint aki elhiszi de kérdezel-kivel voltál kint, mit csináltál, milyen iidő volt, nem volt rossze egyedül stb

Nálunk az egyik gyerek "hazudott" és kigúnyolta az enyémet. Ezért ő is elkezdett kitalálni dolgokat. Plusz egy idióta óvónőt kaptunk, mert a másik elment. Na ott kezdődött az igazi botrány. Nem foglalkozott velük, ő maga is hazug volt.

Pont láttam, hogy mi történt és rá akarta kenni a gyerekemre. Az volt az a pont, ahol úgy éreztem nem mehet tovább. Nem bíztam az óvónőkben.

Átírattam egy másik oviba és mintha kicserélték volna. Elmesélte mi történt az óvodában (mert itt foglalkoztak velük és volt is mit mesélni) és nem voltak túlkapások a sztoriban.

Könnyen kehet,hogy nálatok is hasonló történik. Piszkálja valaki vagy nincs történés, ezért kitalál valamit. Más szülőket próbálj finoman kérdezgetni. Mint kiderült,nálunk másoknak is hasonló problémája volt.

Én csináltam gyerekkoromban, konkrétan 2 esetre emlékszem, amikor ilyet meséltem anyukámnak, aki azonnal tudta, hogy hazudok, és meg is mondta. Én nagyon szégyelltem magam, mert valójában tudtam, hogy nem volt igaz, amit mondok. Nekem is óriási képzelőerőm volt, konkrétan egy egész alternatív valóság volt a fejemben, de nem beszéltem róla senkinek, mert a 2 eset után szégyelltem volna magam miatta, hogy megint kinevetnek, hogy hazudok.

Az egyik eset az volt, hogy kivették az orrmandulámat, és ezért kórházban voltam 1 napot. Négyéves voltam. A szuri után, de még a gáz előtt felébredtem egy picit, és eléggé meg voltam rémülve, befeszítettem és ordítottam, akkor gyorsan megkaptam a gázt. Emlékszem erre, nagyon világosan. Namost ezt én otthon anyukámnak úgy adtam elő, hogy egyáltalán nem féltem, sőt, a hordágyon felálltam és ugráltam a nevetéstől :D Anyukám kinevetett, és mondta, hogy hát ez biztos nem igaz. Megszégyenültem, mert tényleg nem volt az.

A másik az volt, hogy a városi színházban voltunk Halász Judit koncerten, egy barátnőmmel és annak az apukájával. Ötéves voltam. Egy hátsó sorban ültünk, de láttam, hogy a legelső sorban ülőkkel pacsizik a Halász Judit meg minden. Na, ezt úgy meséltem anyukámnak, hogy a Halász Judit direkt minket felhívott a színpadra, és mi fel is mentünk és ott ugráltunk. Anyukám erre megint csak nevetett és mondta, hogy ez ugye nem igaz. Akkor is mardosó szégyent éreztem. Emlékeim szerint ez volt az utolsó eset, hogy ilyet mondtam. Nagyon rosszul éreztem magam, és a mai napig nehezen viselem amúgy, ha kinevetnek. Ezért nevetek inkább magamon, meg figurázom ki magamat.

Na, nem tudom, ez mennyiben segít neked, én így működtem. A te gyereked hogy reagál, ha kiderül, vagy mondod neki, hogy nyilvánvalóan nem igaz, amit mond?

A pszichológus nagyon jó ötlet.

Nem írtad mennyi idős, de lehet én siklottam át felette. Az ovikezdés nekünk is ilyen volt, a hajam égnek állt olyan sztorikkal állt elő. Eleinte próbáltam kicsikarni belőlle hogy igaz-e amit mondott vagy sem, de csak rosszabb lett, ha azt látta hogy nem hiszek neki. Ezután inkább végighallgattam az összes meséjét. A gyanús részeknél tettem fel keresztkérdéseket, de mikor lebukott nem szembesítettem vele, hogy ez "hazugság" volt. Csak hallgattam tovább a történetet. Kb 4 évesen egy negyedórás monológ után már közölte "anya, amúgy ezt most csak kitaláltam"

Egyébként ezekből a fantáziálgatásokból is sokat meg lehet tudni, akkor is ha nem teljesen igaz a történet. El kell fogadni a gyerekek érzéseit. Ha megszorítottad a kezét a zebránál pl amit ő zokon vett, akkor ne azt próbáld neki megmagyarázni, hogy nem szorítottad meg, hanem hogy ezt muszáj volt nagy a forgalom és figyelni kell.

Ha úgy érzi megbántotta, akkor ne azt mond hogy nem igaz, hanem azt "ő ilyen tipus, ne foglalkozz vele, biztosan rossz napja van, játszál akkor mással"

Ha látja, hogy mindent elhiszek neki akkor ő is igazat mond. Ha folyton meghazuttolnám, akkor érezné úgy hogy fel kell turbózni a történeteket, mert úgyis mindenki csak a felét hiszi el. Persze ehez idő kell míg beérik, gyerekeknél nem gond. Sajnos felnőttek között is van olyan, aki nem tudta ezt a dolgot átlépni.