Mit csinálnátok a helyemben? Annyira elkeseredtem az iskolakezdés miatt.
Iskola előtti héten, most csibe tábor van a gyerekeknek első osztályosoknak. Megismerjék egymást, a tanító néniket. Ezzel nincs is gondom, de az első napon, tegnap már kitekesztették a fiamat a többiek.
Beszélgettek számítógépes játékokról, erre a fiam elmondta ő nem játszhat ilyenekkel, nincs is amin tudna. Erre a többi kisfiú megmondta te béna vagy menj innen el, nem játszhat velünk.
Innentől kezdve a fiam magába fordult, hiába hívta a tanító néni.
Ma meg érte kellett menni, sírt is. Szintén nem játszottak vele a fiúk.
Férjem engem hibáztat mert én nem engedtem idáig semmit sem neki. Neki sem lehetett addig gépezni, telefonozni amíg a fiúnk itthon van és nem alszik.
Minden áron szeretne saját gépet a gyereknek, hogy ne közösítsék ki.
25 éve voltam elsős, akkor is kiközösítették azt, aki nem ismerte az aktuális menőséget.
Sajnos ez a szülők hibája, meg hát a gyerekek életkori sajátossága ebben a korban a csúfolódás, kirekesztés.
Jó hír, hogy ritkán állandó, megtudnak majd valakiről valami mást, és az lesz ciki.
Viszont nagyon kellemetlen, hogy a gyereked nem tartja a lépést.. Gondolj bele, ha meghallaná, hogy más nem tudja, mi az az áram, vagy vezetékes víz.. A számítógépek pont így el vannak terjedve, teljesen természetes már, mint az, hogy a boltban veszed a ruhát és nem te varrod.
Gondolom te is furcsán néznél másra és idegenkednél tőle, ha értetlenkedne, mi az a ruhabolt..
Ha nem is használhatja, látnia, tudnia kell, hogy van ilyen, hogy létezik, hogy működik, hogy természetes másoknak, csak neki nem.
Szerintem nem kell neki saját gép, viszont vegyetek egy játékot, és korlátozva használja azt a ti gépeteken, minden suliban van számtech, milyen érzés lesz neki, ha az egeret sem tudja kezelni?
Még, ha egy hasonló elveket élő anyukája lenne, és ez lenne a családi eszme, de te itt vagy a neten, és a férjed is..
Amúgy engem is kiközösítettek általánosban, mert anyák egy csomó olyan dolgot nem engedett, ami másnak természetes volt. Akkor eldöntöttem, hogy az én gyerekeimnek nem akarom ezt. Ha a gépen a játékok menők, akkor bizonyos korlátok közt fogom engedni, ha a trambulin a menő akkor azt.
Persze nyilvám a kútba ugrósdit tiltanám, vagy mások bántását, de egy ilyen apróság miatt nem fog összedölni a világ. Ez ma már a gépek világa, hiába tiltakozunk ellene, ezt el kell fogadnunk. A mai gyerekek felvilágosultabbak elektronika terén, mint mi, es ördögtől valónak titulálni a kütyüket olyan, mint régen a boszorkányegetések.
Nem vennék gépet a gyereknek, de engedném, hogy az apjáén kipróbáljon néhány korának megfelelő játékot. Az, meg hogy a férjedet tiltod a gépezéstől... Hát elég papucs lehet szegeny.
Saját gép nem kell,az átiratás sem biztos hogy jó ötlet mert nem lehet tudni másik iskola osztály közössége nem ilyen e .
A fiaim általános iskolájában van okos tábla ,szeretik az oda járo gyerekek ,könnyebben és élvezettel tanulták a matekot és egyéb tantárgyakat alsóban felsőben is jó volt . viszont a középiskolában most nincs ilyen.
Lányom általános iskolájában is van ilyen okos.monitor de mellette ott hagyományos tábla is .
"És akik ezeket követik, azok mondják, hogy ne foglalkozzunk más véleményével?"
Itt nem más véleményéről van szó, hanem egy kisgyerekről, akinek be kellene illeszkednie egy új közösségbe, egy új élethelyzetbe. Ami akkor is nehéz, ha nem lóg ki ennyire a sorból.
Még meg sem kezdődött az iskola, a gyerek már sír, hogy nem akar menni. Mi lesz így később?
És az ötleted, hogy írassa át máshova, most 3 nappal az iskolakezdés előtt, arra enged köveztetni, hogy fogalmad nincs hogyan működik az iskolaválasztás. Nyilván nincs kisiskolás gyereked, vagy unokád.
Na de ha menne is, hogyan fogjon hozzá anyuka? Adjon fel egy apróhírdetést, hogy olyan iskolát keres, ahol az első osztályosoknak tiltva volt a számítógép? Megsúgom, nem fog ilyet találni.
Kérdező, miért is szerencse, hogy nincs okos tábla? Tudod te egyáltalán, mi az okos tábla? És ha igen, mi kifogásod van ellene?
Van egy rossz hírem. Szeptemberben még nálunk sem volt a tavaly. Januárban már igen. Felét az önkormányzat állta, felét a szülők dobták össze. Ők valahogy nem találták ördögtől valónak.
Ha tetszik ha nem, kimegy a kréta a divatból, ahogy az írott osztálynapló is. Ahogy annak idején kiment a tollhegy és a tollszár és a tinta is. Hiába nem akarsz haladni a korral, muszáj lesz, mert van egy gyermeked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!