Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Szülők! Ti mit tennétek a...

Szülők! Ti mit tennétek a helyemben? Azt hiszem a lányomnak viszonya van a tanarával.

Figyelt kérdés

18 éves a lányom, idén fog érettségizni. Egy ideje már gyanitottam hogy esetleg járhat valakivel, de akárhányszor kérdeztem, azt mondta nincs senki, én meg ráhagytam. De az édesanyja vagyok, meg hát én is voltam fiatal, tudom milyen az amikor egy lány szerelmes. Teljesen kivirult, boldogan jött mindig haza a suliból.

Pár hete azonban alapítványi bál volt a suliban és mivel a lányomnak van egy tánccsapata és felléptek, ezért ő is ott volt a rendezvényen. Nem velünk volt, én és a férjem a többi szülővel beszélgettünk, a lányom meg a barátaival volt, így nem is sűrűn láttam aznap este. Aztán indultunk volna haza ezért elindultam megkeresni. A tornateremben nem volt, kimentem a folyosóra, és ott állt ő meg a tesi tanára aki olyan 25-26 éves lehet. Mikor oda értem szétrebbentek, konkrétumot nem láttam de éreztem azt a vibrálást köztük. Utána próbáltam faggatni a lányomat de hát természetesen nem mond semmit. A férjemnek még nem mondtam, mert lehet én értettem félre, de múltkor vacsinál kapott egy üzenetet ami S. M-től jött, így volt a telefonjára írva,ez pedig "egészen véletlenül" a tanára monogramja. Aggódom, hogy viszonya van vele, nagyon megutheti emiatt a bokáját. Mit tegyek? Kérdezzek rá? Tiltsam el? Mi ilyenkor a helyes megoldás?


2019. febr. 27. 01:21
1 2 3 4 5 6
 41/54 anonim ***** válasza:
27%

" milyen szabály tiltja a 18 éves diák és tanár közötti kapcsolatot? Kérlek, idézd a jogszabályt! Ahogy írtam,?esetleg az iskola házirendje tilthatná (nem tudom, milyen alapon mondjuk), de mutass egy iskolát, ahol ez szerepel a házirendben..."


Hát nem tudom, nálunk kirúgták emiatt a tanárt, és máshol ugyanezt hallottam, ahol ez megtörtént. :) De gyere csak a jogszabályokkal, ahelyett hgy a valóságból vett példákkal törődnél. :)

2019. márc. 1. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/54 anonim ***** válasza:
66%

Tudod, ha kirúgnak valakit, akkor az megtámadható a bíróságon, ezért a kirúgást kellően ala kell támasztani. Tehát pl bizonyítani kell, ami történt és ilyen “apróságok”. A legtöbb “kirúgás” általában közös megegyezés szokott lenni a valóságban, szóval igen, lehet olyan, hogy kitudódik a viszony és szépen elválnak a felek közös megegyezéssel. Jelen esetben, ha a lány nem vall a tanár ellen és egyéb meggyőző bizonyítékok sincsenek, akkor az iskola vezetése ostoba lenne ezzel foglalkozni, amikor a lány hamarosan elballag.


De a kerdezőt igazából nem a tanár sorsa érdekli. A lány ellen is lehet elvileg fegyelmit indítani, de ahhoz igazából a házirend valamelyik pontjának megsértésére kell hivatkozni, és nem tudom, konkrét esetben mi lenne ez a pont...és igen, persze itt is lehet olyan, hogy szépen csendben megkérik a szülőket, hogy vigyek a gyereket más suliba, de érettségi előtt ez elég életszerűtlen. Ráadásul plusz kockázat az iskola részére, hogy ha az iskola szerint helytelen dolog történt, akkor ugye a szülők jogosan firtathatják az iskola felelősséget. Ugye a munkáltató felelős a munkavállalójáért. Szóval ha csepp esze van az iskola vezetésének, akkor szerintem nem csinál ebből az ügyből botrányt és legalábbis a diákkal szemben nem lép fel...ráadásul, ha már összejöttek, azt nem lehet meg nem

történtté tenni, tehát a kérdező nincs beljebb attól, ha a lány megszakítja a kapcsolatot a tanárral.


Szóval ezért mondom én, hogy az igazi kockázat a kérdező szempontjából itt az, hogy megromlik a viszonya a gyerekével, ha túlreagalja a helyzetet. Plusz esetleg még az érettségijét is jól elrontja emiatt a lány.


Egyébként szülőként én se lennék túl lelkes a helyzettől finoman szólva. De az eltiltás, balhé csinálás stb itt csak ront a helyzeten.

2019. márc. 1. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/54 anonim ***** válasza:
96%

Mikor én gimis voltam, a tesitanárom kapcsolatot folytatott az egyik végzős évfolyamtársammal, már év elejétől kezdve végig egész tanévben. Mindenki tudott róla, az igazgató is, úgymond engedélyt kértek rá, meg lett vele beszélve, illetve nyilván a lány szülei is tudtak róla, az igazgató így adott rá engedélyt, hogy felőle oké, ha a lány szülei felől is oké. (azt nem tudom ezt a lányt is tanította-e tesire, vagy nem)

Az iskola házirendjét kell megnézni.

A lényeg szerintem, hogy a tiltással és "bekeményítéssel" a kérdező nem fog elérni semmit, maximum azt, hogy elmérgesedik a viszonya a lányával. Az érettségi már nincs messze, én nem tennék semmit, max próbálnék beszélni a lányommal, illetve hogy ne titkolózzon.

2019. márc. 1. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/54 anonim ***** válasza:
21%
Jelented az igazgatónak a bizonyítékokat csatolod.
2019. márc. 1. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/54 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, igen én is emiatt aggódok. Tudom hogy a lányomat nem fogják kirugni, de ha kiderül a dolog a tanárok esetleg más szemmel néznek majd rá (Nem jó szemmel!) Ami esetleg kihatással lehet az érettségi eredményére is, hiszen azok a tanárok fogják szóbeliztetni, és tudjuk hogy sokszor rajtuk múlik a jobb jegy. Nwm akarom hogy a lányom elszúrja a jövőjét.
2019. márc. 2. 11:03
 46/54 anonim ***** válasza:
17%

,,milyen szabály tiltja a 18 éves diák és tanár közötti kapcsolatot?"


Hallod, alapvető szabály az iskolákban, hogy tiltott a tanár-diák kapcsolat, legfeljebb csak azután jöhet létre, ha a diák elballagott. Alapvető iskolai szabály. Mindenhol így van ez, még az USAban is. Még Jóbarátokban is ebből csináltak egyszer poént anno.


,,ráadásul bizonyítani is tudni kell, és ha tagadják, akkor nem tud az iskola mit csinálni"

Ne zavarjon, hogy a kérdező leírta előtted már ő is talált közvetlen bizonyítékot az egész kapcsolatra.

Meg ne álmodozz arról, hogy a lánynak nem lenne semmi baja. Simán rávághatja a suli, hogy nem-e történt kivételezés, stb. emiatt tesiből. Nagyon könnyen veszed ezt a témát.


,,de ha csöpp esze van az iskola vezetésének, akkor egy végzős diákot már nem vegzál emiatt."

Miért ne vegzálhatna? Nem oszt vagy szorozz, hogy egy diák nem ballag el.


,,Tudod, ha kirúgnak valakit, akkor az megtámadható a bíróságon, ezért a kirúgást kellően ala kell támasztani"

Cseszd meg, milyen nyelven írja le neked a kérdező, hogy már ő talált közvetlen bizonyítékot a kapcsolatukra? Ő, akinek nem is ez a dolga, hogy kivizsgálja az ügyet. Akkor szerinted a suli nem találna pillanatok alatt?


,,Ráadásul plusz kockázat az iskola részére, hogy ha az iskola szerint helytelen dolog történt, akkor ugye a szülők jogosan firtathatják az iskola felelősséget"

Abban a percben amint beíratták a lányukat elfogadták az iskola házirendjét, elfogadták, hogyha valamelyik súlyosabb pontja ellen vét, akkor eltanácsolható a gyerek.

2019. márc. 4. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/54 anonim ***** válasza:
86%

Kedves Kérdező!


A lányod kb.2hónapra van az érettségitől.A legbiztosabb módja, hogy elrontsa az életét az, ha a tanulás helyett valami más kerül a fókuszba.Ő már egy ilyen "másról"gondoskodott a tanár úr személyében, ne tetézd azzal, hogy ijesztgeted és hazugságra kényszeríted.Azt írtad, megdönthetetlen bizonyítékod van, ő viszont tagad.Ebből már elég egyértelműnek kell lennie, hogy a fejed tetejére is állhatsz, akkor se fogja bevallani. Viszont azt a kevés időt is, amit épp nem a szerelem rózsaszín ködében tölt, arra fogja használni,hogy terveket szövöget, arra vonatkozóan, hogy téged félrevezessen, mert úgy érzi, ügyesebbnek kell lennie, hiszen már "lebukott".Ha a párod is beavatod,lehet, hogy nálad keményebben reagál(én nem, de te ismered).Így a lányod listáján a tanulás az utolsó helyre kerülhet, ha most még nem ott van.


Az egyetlen valós veszélyt én az utolsó kommentedben látom, miszerint, ha kiderül, a többi tanár nem a valós tudása alapján fogja osztályozni a lányod.Épp ezért a helyedben hallgatólagos beleegyezésemet adnám a lánynak a kapcsolatra, és a válaszolók nagy részével ellentétben inkább abban bíznék, hogy a bimbózó kapcsolat kitart az érettségiig, mert egy szakítással (főleg egy botrányos,kitudódott, mindenki által kielemzett kapcsolattal)sokkal rosszabbul járna.


Az említett veszélyre azért mindenképp felhívnám a figyelmét,akár úgyis, hogy "tudom, hogy nincs kapcsolatod a tesi tanárral,de ne tegyél olyasmit, amit mások félreérthetnek, mert ilyen és ilyen következménye lehet...".


Persze, a suli után vissza lehet és szerintem vissza is kell térni a témára, ha lesz még miről beszélni, de érettségi előtt legyen már a tanulás a legfontosabb!


Összességében, szerintem lebukás esetén a lányod nem "ütné meg a bokáját", az iskolának nem érdeke se az eltanácsolás, se botrány kirobbantása, de azért legyen cél,hogy most már ne derüljön ki.)


Annak a válaszolónak, aki szerint a tanárnak munkahelyet kéne váltania:Tanár vagy?A pedagógusok 99%-ban 2 tanév között szoktak iskolát váltani.Munkavállalóként szinte csak akkor van lehetősége.Munkaadói szemmel pedig szinte semmivel sem erkölcstelenebb egy felnőtt tanítvánnyal összejönni, mint év közepén felmondani, amikor szinte lehetetlen új tanárt találni.

Én arra vonatkozó adatot se találtam a kérdésben, hogy pontosan mióta tart a kapcsolat, de olvasatom szerint nem túl rég.Tehát nem csak reménytelen helyzetbe kerülhetne a tesi tanár egy felmondással,nem is lenne életszerű.Simán lehet, hogy szereti az iskolát, a kollégáit, van egy véglegesített munkaszerződése stb.Az a hely nem csak a barátnőjének a sulija, hanem az ő munkahelye is.Miért dobná el pár hónap miatt?(Nem védem a tanárt, csak nem tartom logikusnak.)


Egy pedagógusnő (Nem, nem volt viszonyom egy diákkal se, de láttam egyet s mást...)

2019. márc. 10. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/54 anonim ***** válasza:
81%
18éves, felnött nö. Mit akarsz el/megtíltani?! Szerinted érdekelni fogja?? Annak teszi szét a lábát, akinek akarja. Biztos meg is tette már, erre nem kérnek engedélyt anyucítól, vagy apucitól ilyen ez. Max ha az iskolában az igazgató meglátja öket kamatyolni, akkor kirúgja a tanárt is, meg a lányodat is. Ennyi
2019. márc. 10. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/54 anonim ***** válasza:
13%
#32-es és hozzá hasonló válaszolók. Nem csak a tanárt hibája. Nyílván neki kellene hogy több esze legyen. De a kérdezö lánya se normális, hogy pont a tesitanárral akar dugni.
2019. márc. 10. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/54 anonim ***** válasza:
34%
Engem cseppet sem érdekelne hogy a lányom kivel kefél. Lényeg, hogy ne legyen terhes még ennyi idösen. Ha meg mégis, akkor ne nekem kelljen eltartanom, és ne nálam lakjon, hanem Pl.a tesitanár tartsa el.
2019. márc. 10. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!