Lehet-e káros következménye?
Adott egy 14 éves srác aki jó tanuló, most fog felvételizni az átlaga 4,5 fölött van, a főbb tantárgyakból egy kivételével szín 5-ös. (a felvételinél számító tantárgyak)
Ám egy nap 3-as lesz a kémia tz-je és a szülők eltiltják a barátaitól mert hogy nem tanul. Eddig nagyon sokszor kijárt a barátaival.
Lehet-e rossz következménye annak hogy a gyereket aki sokat járt ki a barátaival egyszer csak eltiltják a barátoktól. És nem találkozhat velük amíg nem javít kémiából amit alapjáraton nem ért és nem megy neki.
Igen lehet. Nem hazudni fog.
A 3as azt jelenzi közepesen tudja.
Szánalmasak az ilyen szülők. Megvetem őket.
A kamasz fiúk bármiért képesek kicsúfolni és kiközösíteni valakit, akkor is ha "barátok". Az "anyukád nem enged el" egy támadási pont, mert egy tizenévesnek már ciki, ha egy apróság miatt otthon tartják, míg a többiek jól szórakoznak, majd ezt a szemére is vetik.
Ha a kortársak piszkálják és elfordulnak tőle (ilyen korban jó haverok között is megesik), az komoly büntetés. Biztosan van olyan helyzet, amikor ez egy jó megoldás, valamilyen súlyosabb tettre (bukás, mások bántása, lopás, stb.).
Egyetlen kémia hármasért azonban értelmetlen és túlzás ezzel büntetni. Ettől nem lesz rossz tanuló, nem megy félre az élete. Még orvosi egyetemre is jelentkezhet később, mert egy-két rossz jegy év közben itt sem számít. A továbbtanulásnál nagyon kevés szakon számít a kémia. Akkor sem rontaná az esélyeit, ha éppcsak kettes lenne belőle egész végig.
A szülők hozzáállása viszont annál inkább. Egy kamasszal már meg lehet beszélni a helyzetet. Miért nem sikerült, tanul-e eleget, más tárgyakból hogy áll? Ha a jövőjére nézve fontos a kémia átlaga, akkor magától is javítani fog. Ha nem, akkor koncentráljon inkább a fontos tárgyakra. Ha mindenképpen büntetni akarják, a számítógépezési idő csökkentése 1-2 hétig, rendszeres kikérdezés vagy plusz feladatok lennének jók. A teljes eltiltás túlzás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!