Van értelme egy gyerekre erőltetni a nyelvtanulást?
A kisfiam alapvetően jó gyerek, jó tanuló, 1 négyese volt csak viszont lusta. Most kezdi a 7. osztályt.
Németet tanul az iskolában , de ezzel a módszerrel kb. 200 év kellene egy középfokúhoz. Havonta, kéthavonta beszélek vele a nyelvek fontosságáról ,egyet is ért, de nem hajlandó különórára vagy tanfolyamra elmenni. Nyelvek nélkül a mai világban nem lehet jól megélni ezt mindenki, ő is tudja. Erőltessem rá vagy hagyjam rá? Küszködjön majd később amikor már több lesz a tanulnivaló más tantárgyakból is ?
Előrebocsátom, hogy szerintem minden tanulás akkor tud hatékony lenni, ha motivált az ember. A nyelveknél ez abban nyilvánul meg, hogy látja az előnyét, használt közvetlenül. (Persze, nyilván már csak azért is igen fontos a nyelvvizsga, hiszen ezek a gyerekek nélküle nem mehetnek majd felsőoktatásba sem.)
Ma szerintem az angollal kapcsolatban könnyebb motivációt találni, mert mindenhonnan ömlik a gyerekekre az angol, a fiadat pedig esetleg az is motiválhatná, hogy a progamozás „nemzetközi nyelve” az angol, a számítógépet, telefont is érdemes angol nyelven használni.
De mivel 7.-es, talán érdemes azt is figyelembe vennetek, hogy milyen középiskolát céloztok majd meg. Ha olyat, ahol a németet haladó szinten tanulhatja, és angolt kezdőként, akkor lehet, hogy érdemesebb abban gondolkodni, hogy németből „tornázd fel” a tudását, és angolra majd akkor járasd, ha suliban is elkezdi – így az is motiválhatja, hogy a suliban jobban fog teljesíteni a különórák miatt.
Nekem sincs túl jó tapasztalatom sajnos az állami iskolai nyelvoktatásról a gyerekem esetében. Ő először angolt tanult, de miután kiderült, a tanártól annyira retteg, hogy ha angol szót hall, összerezzen, átvittem németre – mert azt egy gyerekszerető tanár tanította (mielőtt hisztis anyának tituláltok, hozzáteszem, a fél angolcsoport így tett később). Ez jó volt, de 20-an voltak egy csoportban, így nem mondhatnám hatékonynak. Felsőben átvittük egy alapítványi iskolába, ahol újra angolt kezdett tanulni, és elképedve tapasztaltuk, hogy motivált lett, beszélni kezdett, érdeklődik, kérdez a nyelvvel kapcsolatban a mindennapokban is. Mindez azért, mert egy baromi jó tanára van, akinek az az elve, hogy használni kell a nyelvet, mert a szódolgozatokra bemagolt szavakat ennek híján pikkpakk elfelejtik, viszont ha élmény fűződik hozzá, akkor megjegyzik a dolgokat, ezért folyton beszélnek, játszanak, életszerű feladatokat kapnak… és kis csoportban tanulnak.
Szóval igen, nagyon fontos, hogy ki és hogyan tanítja a nyelvet. Ha érdekel, a tanára dolgozik egy nyelviskolában is, ahol ilyen elvek mentén tanítanak, priviben szívesen megírom, mi az (Bp.).
A programozás nyelve az angol, mi lenne, ha akkor inkább angolul tanulna? (Magántanárral/tanfolyamon) Ahhoz még lehet motivációja is lenne, meg különben is, k rva jó ez a rendszer, hogy egy csomó általánosban csak egy nyelvet tanul a gyerek, aztán majd gimiben tiszta égő lesz neki h egy szót se tud a legbénább angolos csoportban sem(saját tapasztalat).
Amúgy a németet a tanár miatt rühelli, vagy a nyelv miatt, vagy tkp semmi baja vele, csak neked nem elég gyors a tempójuk és ezért kéne a különóra? Ez most nem kötözködés, de érdekelne a válasz, mert akkor adhatunk a specifikált esetre is ötleteket.
A nyelv muszáj, viszont ha nem szereti semmi értelme. Én 12 évig tanultam németül, pár mondókára emlékszem csak. Az angolt pár év alatt felsőfokon megtanultam.
A fő különbség az, hogy a németnek semmi értelmét nem láttam, minden angolul van a kedvenc zenéim, filmjeim, könyveim eredetileg angol nyelven születtek meg. Akkor ezek miatt találtam hasznosnak. Most meg sokat segít, hogy beadandókhoz angol nyelven nem 30 cikket találok hanem 300 at.
Az angolt ajánld fel neki, szerintem tetszene neki, hogy megérti a videójátékokat, zenét, youtube on az őt érdeklő emberkéket.
Ha csak annyi a áz, hogy lassan haladnak, akkor hagyd rá. Jó, ha elkezd angolul is tanulni, akkor gimibe viheti mindkét nyelvet (giminél azért próbálj majd meg figyelni rá, hogy milyen tanár fogja tanítani, hogy haladjon majd a dolog a némettanuással is)
Amúgy belekérdezek, tudom hogy nem illik, de bocs. Mi ez a mánia, hogy van egy hetedikes kisgyerek, és mindenki azon görcsöl h nincs még meg a középfokúja? Anyám nyelvtanár, és ez a tendencia egy csomó családban, de minek?
Amúgy jó hogy írod Győrt, van egy ötletem. Ott laktok a határ mellett, jövőre keríts neki a másik oldalon valami tábort vagy tanfolyamot (programozás?), semmi nem annyira motiváló a nyelvtanulásban, mint jó hangulatban időt eltölteni adott nyelvi közegben.
Most ilyenkor természetes, hogy nyűgként éli meg, hogy újabb idő megy el a szabadidejéből, főleg úgy, hogy egyenlőre nem is szereti. Később fogja szerintem jobban megkedvelni az angolt, mert akkor kezdi látni majd a programozással az előnyét, mikor otthonról is tud majd oktató videókat nézni, olvasni, stb.
Német oktatás meg nagyon régóta rossz. Még ami 50-80 évvel volt ezelőtt a módszer mai napig aszerint kell oktatniuk (nem önszántukból oktatnak úgy, ahogy), így nem is csoda, hogy lassan haladnak.
Mit vársz?
A magyar nelvoktatás egy kalap szar, magolj be tízezer szabályt, de meg ne szólalj és véletlenül se hallj ÉLŐ beszédet.
Én 8 évig tanultam a németet, de annyit is ért. Kiköltöztem Svájcba 1 hónap alatt többet tanultam mint előtte otthon :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!