Kedves szülők! A tinédzser fiúnk teljesen kifordult magából és nem tudjuk, hogy mi a baj. Miért lett ilyen? Valamilyen ötlet?

Leírok mindent részletesen, hogy érthető legyen.

16 éves. 2 hete teljesen kifordult magából és olyanokat tesz, mint még azelőtt soha. Eljár szólás nélkül a barátaival bulizni, nem segít a ház körüli teendőkben (kertes házban lakunk), nem megy egy el a boltba, nem tart rendet a szobájában, abba akarja hagyni a focit, nem érdekli semmi csak a telefonja meg a számítógépe, nem foglalkozik a családtagjaival és a rokonaival se. Sose csinált ilyeneket azelőtt. Egy nagyon szolid, segítőkész fiú volt nagy probléma megoldó képességgel. 2 hete kezdődött az egész egy komoly veszekedéssel. Le lett szidva ugyanis részegen jött haza. Sose volt még azelőtt részeg mindig, ha alkoholt fogyasztott csakis kizárólag mértékkel tette. 3 jó barátjával járnak el bulikba illetve szórakozóhelyekre csajozni amivel nincs is baj nyílván tinédzser és elkezdték érdekelni a lányok, de ellett mondva, hogy alkoholból nagyon keveset fogyaszthat és legkésőbb hajnal 1-re itthon van. Nagyon megbíztunk benne eddig a pillanatig mivel sosem voltak kihágásai mindig is megbízható volt kicsi korától kezdve. Aztán szokás szerint este elmentek mi pedig nagy nyugalomban vártuk haza. De nem jött. Szét izgultuk magunkat, hogy hol van. Telefont nem vette fel sehogy se volt elérhető. Erre beállít hajnal 3-kor a barátai hozták haza ugyanis csutkára itta magát. Se kép, se hang teljesen KO volt. Másnap aztán próbált mentegetőzni nagyon kevés sikerrel és sikerült összerúgni a port az apjával. Tudniillik férjem 24 éves kezdő mérnök volt amikor született és pont a születésnapján október 26.-án. Mindig azt mondja számára a legszebb születésnapi ajándék amit valaha kapott. Pici korától kezdve nagyon mély apa-fia kapcsolat alakult ki közöttük. Fiam nagyon apás volt mindig is. Mindig mindenhol apa kellett neki. Rendszeresen jártak el horgászni, ő vezzette be 6 éves korában a football világába, mindig kilátogattak a hazai meccsekre, mikor kamaszodni kezdett leült vele beszélgetni a felnőtté válásról, rendszeresen kisegítette ha valamilyen tanulási problémája volt, sokat festettek, fúrtak, faragtak, szereltek, javítottak, kertészkedtek, építettek. Rendszeresen kint volt a meccsein, ha esett, ha fújt, ha havazott, mindig gyakorolt vele a pályán, ha nem ment valami. Röviden össszefoglalva fáradhatatlanul azon volt, hogy minél példamutatóbb apa legyen a számára és átadja a tudását. Egy olyan apa akire mindig lehet számítani. Akitől mindig tudsz tanácsot/segítséget kérni. Fiam pedig ezt mind élvezte. Viszont veszekédésükkor olyat mondot amit sosem gondoltam volna róla. Szó szerint idézek a párbeszédükből:

- Miért nem lehetnek kihágásaim? Ha mi a f****** nem? Miért baj, hogy beb*****m?

- (fiam neve) most már elég legyen ebből a hangnemből, mert orba váglak! (sosem verte egyik gyerekünket sem)

- Miért nem tudtok lazábbak lenni? Miért kell folyton ezeket a k**** teendőket csinálnom? Minek kell 5-sre tanulni? Mi ez a sok megfelelés?

- Mert a szüleid vagyunk és szeretnénk, hogy jó életed legyen nem olyan, mint sok más embernek akik semmire se vitték az életben pedig vihették volna.

- És ha én azt nem akarom?

- Na most már elég legyen!

- Nem! Belőled legyen elég! Mindig beleszólsz az életembe és folyton kioktatsz mintha te is minden tudó lennél közben csak egy k******ttul csicska mérnök vagy. (férjem komoly végzettségű mérnök egy komoly cégnél)

*HATALMASAN NAGY POFON CSATTAN EL*

- Amíg az én házamban laksz semmit sem kérdőjelezhetsz meg ilyen hangnemben! És senkivel sem beszélhetsz így! Világos?! Most pedig takarodj előlem meg ne lássalak!

- Gyűlöllek! Bárcsak ne lennél az apám!

Ekkor felszaldt a szobájába és becsapta az ajtót. Férjemet viszot nagyon sziven ütötte ez a kijelentés. Leült a kanapéra és 1 óráig csak szótlanul, meredten lesett ki a fejéből. Sajnos ezt a veszekedést a két kisebb tesó a 15 meg a 13 éves lányaink, ha nem is láthatták, mert eltereltem onnan őket, de hallhatták. Szégeny annyira megrémültek. Még sosem hallották egymással ordítani őket. Hozzáteszem velük is gonosz, undok, flegma lett onnantól kezdve. Férjem aznap magához sem tért. Lefekvéskor bementem a szobánkba és olyat láttam amitől nagyon megszakdt a szivem. Férjem az ágyon ülve sírt. Eddig 3-or láttam sírni. Mind a 3 alkalom a gyerekeink születéssekor történt. Szegény csak ezt hajtogatta:"Hol rontotttam el a nevelését, hogy ilyen lett? Én nem ilyenre tanítottam." Aznap este semmit sem aludt egész éjszaka fent volt és állítása szerint végig gondolta az elmúlt 16 évet hibát keresve magában, de nem talált semmit. Ezen gyötri magát, hogy hibát keres magában, de nem talál. Már annyiszor vigasztaltam, hogy nem a te hibád, de hajhatatlan. Hozzáteszem a férjemet még egyszer sem hallottam ordítani (18 éve vagyunk házasok). Most nagyon fagyos a családi légkör ami nyílván senkinek sem tesz jót. Félek, hogy amíg nem békülnek ki ilyen marad. Azt sem akarom, hogy hosszabb távra is elnyúljon. Már annyiszor mondtam nekik, hogy beszéljék meg egymás között a történteket, de nem hallgatnak rám. Nagyon kétségbe vagyok esve. Kívülállóként nem tudom, hogy mi tévő legyek most először életem során így ezért fordulok ide hátha hasznos tanácsokkal/válaszokkal látnak el amiket előre is köszönök.

Üdv: egy kétségbeesett 41 éves anya