Ti mit gondoltok arról, hogy 11-12 évesek Trónok harcát néznek? Engednétek?
* Az 50es években.
A gyereknek értékrendet kell átadni, nem elzárni a külvilágtól. Áramot használtok? Pedig az bizony a sátán műve. Tuti dogmás valdorfos vagy.
Én nem tudom, mikor láttam az első Trónok Harca részt, (pont azt, mikor a Hegy szétzúzza Oberyn fejét) talán mikor 12 éves lehettem...? Most 14 vagyok, épp tegnapelőtt fejeztem be az első könyvet, de megvan a többi is szóval lesz olvasnivalóm egy ideig. Én úgy érzem, érett vagyok hozzá, eleve korán kezdtem ezt a sorozatozás dolgot, 11 évesen, bele a lecsóba. A szex nem zavar, csinálni nem akarom, amit a szüleim is jól tudnak. Az első GOT részt talán épp apával láttam. Anyával is néztem közösen párat, de ők magyarul nézik én meg felirattal, szóval jobban szeretem egyedül. A könyveket is karácsonyra kértem tőlük (illetve, két karácsony alatt összejött négy), szóval nincs problémájuk vele. Eleve imádom a fantasyt, a Gyűrűk Urán nőttem fel, és nagyon érdekelnek a hadászati dolgok, ráadásul a GOT tele van piszkosul érdekes karakterekkel! Én remek szülőknek tartom a sajátjaimat, sosem tiltottak igazán semmit és pont ezért nem is züllöttem el, és nem is akarok, egyszerűen nem érdekel a pia vagy a szex vagy a bulik... De abban egyetértek, hogy nem minden gyereknek való a sorozat és mérlegelni kell, hogy elég érettek-e hozzá.
14/L
Ó, a 35-ös válaszadó vagyok, a 14 éves lány...
Olvasom itt a kommenteket, de kérlek titeket, ne álszenteskedjetek már. :D Már a régi korokban is létezett a mondás, hogy "a mai fiatalok", minden generációnál ez lesz. Írta valaki, talán pont a kérdező, hogy 13 évesen nem nézett pornót, ilyenek... Lehet, hogy az én apukám valami nyamvadt nagy kivétel az egész kiskori környezetével együtt, de tudjátok, hányszor mesélt arról, hogy pl. nyolcadikban próbálták ki a füves cigit, vagy hányszor röhögött ő is álszenteskedő embereken manapság, akik azt mondják, a régi időkben a gyerekek nem néztek pornót... Hagyjuk már. Főleg, ha már nem csak újság, hanem esetleg technika is volt. Apukám 71-es gyerek, még csak nem is egy fiatal szülő, aztán mégis. Persze, persze, biztos ő veszi túl lazán, nem igaz?
Trónok harca rajongóként mondom, hogy nem. még 14 évesen sem. 16-17 éves kortól, ha elég érett a gyerek.
Persze itt minden tini le fog pontozni, de attól még a Trónok harca nem gyerekeknek való sorozat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!