Hogyan változtassam meg az öcsémet?
Hosszú, csak ha érdekel...
Én 23 vagyok, ő 17. Egy házban élünk apámmal, de külön lakrészen. A lényeg hogy 2-en vagyunk egymás közelségében.
Nyilván szubjektíven tudom csak leírni, de majd eldöntitek kinek adtok igazat. Nem tudom rávenni hogy hozza ki a szobájából a szennyes tányérokat, nem tudom elérni hogy a fogselymet, ne a wc-be dobja, a nem fűtött szobának nyitva hagyja az ajtaját(ugye ott nem fűtünk akkor érdemes zárva tartani), nem gyűjti szelektíven a szemetet úgy mint én, pedig apa is megkérte rá, de nem foglalkozik vele, csak gyűjt a szobájában összevissza mindent aztán mikor már megtelet a zsák akkor néhány dolgot ami a tetején van azt külön szed, az összes többit pedig a kukába vágja, de nyilván az is tele van még papírral műanyaggal fémmel. A vízzel nem takarékoskodik, teljesen megnyitja a csapot és fél percig nyugodtan folyajatja a vizet a fogkefére teljesen értelmetlenül szinte az egész fogmosás alatt folyatja...nem értem én töredék annyi vízzel is boldogulok, törekszem rá hogy csak annyit engedjek amennyire szükségem van és csak akkor menjen amikor használom. Mosogatásnál ugyanez, ha épp kihozza a szobájából 4 teríték szennyest akkor mosogatás közben eszméletlen módon folyatja a vizet. A villanyokat égve hagyja. Ha meg bármiért szólok neki akkor rám..assza az ajtót. Megkértem rá hogy ne a csapból igyon mert pazarlás ahogyan folyik mellé a víz, vagy legaláb akkor használjon poharat, de nem. Akkor vettem neki ásványvizet hogy igya azt, csak ne a csapból. Ugyanúgy a csapból iszik.
A hűtőben nem a lejárati időnek megfelelően eszi meg a dolgokat, nyugodtan hagy megrohadni mindent aztán dobja ki a kukába a lényeg hogy csak azt eszi amihez éppen kedve van. Néha rohadt büdös van emiatt a hűtőbe ilyenkor természetesen én takarítom ki az egészet, mert őt egyszerűen nem zavarják ilyesmik.. A takarításban nem segít ha megkérem mindig azt válaszolja hogy majd holnap takarítsunk akkor segít, de ugye holnap az mindig van..így én csinálom azt is.
Persze ha ő valamit kér tőlem akkor mindig segítek neki, de ha én kérek valamit akkor eljátsza hogy mekkora király és igazából neki mekkora tehert jelent hogy éppen valamiben segítsen. Se szép szóval, se durván se sehogyan nem tudom rávenni hogy a fenti dolgokban együttműködjön velem.
Borzasztóan önérzetes, játsza a keményet, humorérzéke 0, ha társaságban valaki ki meri nevetni valami miatt akkor mindenen egyből megsértődik. Önkritikája nincsen, úgy gondolja ő mindig mindent jobban tud és neki nincsen szüksége senki tanácsára. Szerintem igazából kissebbségi komplexusa van. Amikor valami éppen sikerül neki akkor egyből nekiáll dicsekedni nekem is és akkor ha nem bólogatok szorgalmasan akkor megsértődik és elhord mindennek hogy én milyen szemét testvér vagyok hogy nem tudok örülni neki.
Néha amikor szerinte "illően" bánnak vele, akkor tök jól elvagyunk, vagy ha épp máson gúnyolódik. Néha úgy érzem hogy nagyon keményen megrugdosnám hogy száljon már le egy kicsit a földre, de az sem segítene ahogyan ismerem a természetét csal én jönnék ki belőle roszabbul. Szóval szerintem egy gyökér, de semmivel nem lehet letörni a szarvait. Anyám már hiába mond neki bármit is, akkor csakazért is betámaszt valamivel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!