Szülők! Ti ebben az esetben mennyire szólnátok bele a gyermeketek barátságába? Mit tennétek?
Kiskamasz lányomnak első osztályos kora óta van egy nagyon jó barátnője. A barátnő nagyon jól szituált családból származik, de sajnos komoly gondok vannak vele. Már évek óta gondot okoz, hogy pofátlan a felnőttekkel (tanároknak is beszólogat), hazudozik, öntörvényű, néha elcsen apróságokat (pl. kiszolgálja magát a lányom uzsonnájából). Sajnos egy időben nagyon kihasználta a lányom, uralkodott felette. Ez idővel javult, de amióta a lányom egyre jobban kiáll magáért, azóta a barátnője még botrányosabban viselkedik vele, rendszeresen összevesznek, ami már verekedésig is fajult, illetve bosszúból tönkreteszik egymás holmiját.
A tanítók és osztálytársak elmondása szerint a barátnő már évek óta kisajátítja magának a lányomat, esélye sincs másokkal barátkozni, pedig az osztálytársai szeretik, szívesen közelednének hozzá, csak a barátnőt nem viselik el. (Pl. a szülinapi bulikra a lányomat meg szokták hívni, a barátnőjét meg nem.)
Sajnos a lányom nagyon ragaszkodik a barátnőjéhez, a veszekedéseik megviselik és mindig ki akar békülni vele.
Olyan, mint egy rossz párkapcsolat. :(
Rendszeresen beszélgetek vele a témáról, próbálom finoman befolyásolni, de mereven ellenáll, hallani sem akar arról, hogy megszakítsa a kapcsolatot a barátnőjével, vagy mással barátkozzon. Azt mondta, akkor már inkább egyedül lesz. A barátnő szüleivel már többször beszéltünk, ők igyekeznek is kezelni ebből, amit tudnak, de kevés sikerrel (az uzsonna-elcsenést megoldották, de jelenleg az a legkisebb problémánk).
Az utóbbi hetekben a konfliktusaik odáig fajultak, hogy az egyébként kitűnő tanuló és kiváló magaviseletű lányom szaktanári figyelmeztetőt kapott, mert az egyik órán elmérgesedett a balhé.
Ti mit tennétek ebben a helyzetben?
úgy gondolom ha a szülő "tiltja" a barátnőt, ey kiskamasz már csak azért sem fogja megszakítani vele a kapcsolatot..
ha jól gondolom az iskolában egymás mellett ülnek.. én beszélnék a tanárnővel, hogy ültesse el őket jó messzire egymástól más mellé, így barátkozhat mással is a lányod, órán nem lesz balhé és talán magától is rájön, hogy ez nem igaz barátság...
1.: Persze, tudom, hogy a tiltás nem használ. Sajnos a különültetést már tavaly és tavalyelőtt is próbálták, de nem vált be (az osztályfőnöke magától is érzékelte és jelezte nekünk a problémát, próbálta is orvosolni, de nem sikerült, nagyon ragaszkodnak egymáshoz a lányok). A lányom csak akkor tud mások felé nyitni, ha a barátnője hiányzik az iskolából, de utána minden visszaáll az eredeti állapot. Már azt is csináltuk (sokszor), hogy más gyerekeket hívunk meg magunkhoz az osztályból, hogy velük is tudjon barátkozni. Akkor jól el is vannak, de ezek a kislányok mind elmondták, hogy szívesen barátkoznának a suliban is a lányommal, de a barátnője "nem engedi".
2.: Nagyon sokat beszélgetünk arról, hogy milyen az igazi barátság, stb. Elméletben működik is a dolog, de amikor konkrétan a barátnőjére terelődik a szó, akkor jön a bezárkózás, a "nem akarok róla beszélni" dolog. A verekedésben persze ő is hibás, erről is nagyon komolyan elbeszélgettünk. Bár megjegyzem, én a verekedésről az osztálytársaktól értesültem, és ők úgy adták elő, hogy a barátnő teperte le a földre a lányomat - aki amúgy kb. feleakkora, mint a barátnője - és a lányom csak védekezett. A figyelmeztetés nem emiatt volt, hanem egymás holmiját dobálták, tették tönkre. De erről is volt egy nagy beszélgetésünk, aminek a során belátta, hogy hibázott és megígérte, hogy nem teszi többet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!