Lehet valami mas áll a háttérben?

Nekem is hasonlóan alakult a kamaszkorom, nekem azonban nem voltak öngyilkossági kísérleteim, vagdosni is csak úgy, hogy steril injekciós tűvel karcolgattam (többnyire, de volt, hogy pillangókéssel, vagy szimplán egy talált törött üvegdarabbal), így azoknak nyoma nem maradt, ellenben megadta azt a fájdalmat, ami akkor és ott kellett. Könnyű volt rászokni, én igazából az akkori barátom miatt hagytam abban szintén kb másfél év után. Konkrétan megmondta, hogy ha még egyszer megteszem, akkor szakít velem, szeressen bármennyire is, de ezt nem tudja eltűrni. Egyébként szintén egy (másik) pasim volt az két évvel korábban, aki először megmondta a szemembe, hogy mániákus depressziós vagyok, persze kapásból elutasítottam. Hogy lehetne depressziós valaki, akinek boldog kapcsolata van, vannak barátai, akikkel jól tudja érezni magát a suliban és azon kívül is?

Az én esetemben a titok kulcsai a család és a saját "másságom" voltak. Édesanyám 13 éves koromtól fogva rám volt szállva. Utólag lehet, hogy időnként túlreagáltam, de tény, hogy a saját életének kudarcai miatt legszívesebben engem okolt, mint elsőszülött gyereket. Ez egészen 22 éves koromig így volt - akkor halt meg. A "másságom" alatt pedig azt értem, hogy hiába a baráti kör, voltak/vannak érdeklődési köreim, amiket mások nem értenek meg, hülyeségnek bélyegeznek, vagy ha érdekli is őket, nem értenek hozzá. Így ezekkel a dolgaimmal egyedül maradtam, pedig annyira szerettem volna beszélni róluk valakivel!

A leírásod alapján nálad is megvannak ezek a feldobott-alázuhant pillanatok, szóval lehet, hogy nálad is mániákus depresszióról van szó, de te is túl vagy a nehezén, ami jó hír. :) Engem sem akartak pszichológushoz engedni nemhogy ezzel (komolyan se vették), de még az anyám okozta idegösszeomlásom után sem.

Azt tudom javasolni, hogy írd le, akár egy dokumentumba, akár egy füzetbe/lapra, hogy mit érzel, mi bánt, járj magad a végére, hogy miért érzed végül is rosszul magad. Mert igen, rosszul érzed magad, csak nem akarsz róla tudomást venni, és lefoglalod magad mással (ami egyébként jó dolog a depresszió kezelésére, de szerintem csak azután/amellett, hogy megtaláltad az okokat). Engem a barátaimmal töltött idő húzott ki a sz@rból, de volt egy évekkel korábbi eset, mikor gyerekként enyhén molesztáltak, és azon csak úgy tudtam túl lenni, ha újra és újra leírtam, ami bennem volt, mert elmondani nem akartam senkinek (12 évesen történt a dolog, de volt, hogy 17 évesen is írnom kellett róla). Egyébként a kézzel való írás valahogy hatékonyabbnak tűnik, nem tudom, miért. Mindenesetre amíg nincs elég pénzed a pszichológusra, egyfajta önsegítő módszerként ez is beválhat.

Egyébként lehet rosszul tudom, de mifelénk, szintén vidéken a családsegítő központban ingyenes a pszichológus.

26/L