Te mit üzennél felnőtt fejjel a 12-13 éves kori önmagadnak?

Hát pedig én is azt üzenném magamnak, hogy: Tanulj! :)

Soha ne az érzelmid vezessenek senkiért ne adj fel semmit, a pénzre törekedj.

Én csak megölelném akkori elhanyagolt, magányos önmagamat, és bíztatnám, hogy így tovább, ahogy eddig, ne adja fel!

"Csak így tovább!"

Akarok én változtatni a régi dolgokon? Mi van, ha egy pici változtatás hatalmas különbséget eredményezne az igazi és az alternatív jelen között? Nem, inkább nem akarok változtatni. Csak azt mondanám, "Maradj ilyen, hogy én is ilyen maradhassak!" És persze tuti lepacsiznék vele, mert milyen király már saját magaddal pacsizni, úgy hogy közben nem nézel ki idiótának. :D

Hogy jobban szeresse onmagat, es ne feljen, mert okos, szeretheto kiscsaj. Valamint nagyon fontos, hogy semmi nem tart orokke, ket ev mulva nagyon rossz lesz, de tuleli, lesz meg utana ket csaladi tragedia, de azok is elmulnak, es a felnottkor igenis boldog lesz, jo munkaval, jo ferjjel, ket gyerekkel.
Legyen buszke magara, jo uton halad!

Semmit nem változtatnék, hiszen az összes döntésem és cselekedetem tett azzá, aki ma vagyok. Mondhatnám magamnak, hogy "Ne hízz meg 82 kilóra!" de akkor nem szerettem volna meg a futást és az egészséges étkezést a mostani súlyomhoz vezetű úton. Mondhatnám, hogy "Ne menj el német fakra mert rossz a csoport és nem tanulsz semmit!" de akkor nem ismerkedek meg ott életem szerelmével. Minden okkal történik. :) Viszont ha beszélhetnék a kicsi-énnel, azt a tanácsot adnám neki, hogy csodálatos élete lesz, csak cselekedjen mindig ahogy a szíve és az esze vezeti, töltsön sok időt a családjával és válogassa meg jól a barátait (bár ők is adtak hozzám valamit).