Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Szülők ti megengednétek?

Szülők ti megengednétek?

Figyelt kérdés

Közel másfél éve vagyunk együtt barátommal, mind a ketten 17 évesek vagyunk én idén töltöm a 18-at míg ő jövő év elején. Mind a kettőnknek ez az első párkapcsolata. Először kb. egy éve hoztam fel szüleimnek a témát, de akkor nemet mondtak rá, mert hogy fiatalok vagyunk még ehhez meg, hogy nem illik meg hogy nem ismerik a szülőket meg hasonlók. Ezeket természetesen akkor meg is értettem mivel bele gondolva fél év párkapcsolat után én sem engedném a lányomnak hogy egy fiúval aludjon. Azóta már jó sokszor találkozott a két család, fél éve tudják szüleink hogy már nem vagyunk szüzek, lassan 18 évesek leszünk azonban szüleim továbbra sem hajlandóak hallani az együtt alvásról. És elképzelésem sincs hogy miért. Ami azonban még jobban zavarja a képet, hogy egy teljesen üres lakásban kettesben hagynak minket egy napra (ritka alkalom amikor ilyen van), de egy estét nem tölthetünk együtt. Nem akarjuk mi végig szeretkezni az éjszakát. És már nem azért de a f... nappal is fel áll nem csak éjjel. Megfelelően védekezünk is szóval még abba sem lehet bele kötés (fogamzásgátló + gumi). De mind ezek ellenére sem.

Bár szüleim még nem tudják, de barátom miután betölti a 18-at meg szeretné kérni a kezem és már a gyűrű is meg van rendelve, szóval nem csak ígéret hanem tényleg meg szeretné kérni. Az lenne még vicces hogyha lánykérés után sem aludhatnánk együtt...

Válaszokat előre is köszönöm



2015. júl. 16. 10:44
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:

"éjjel már nem akarok kerülgetni a lakásomban egy kanos kamaszt se"

Éjjel, tudod, az emberek alszanak...... Nem kerülget senki senkit, hacsak nem egy ágyban alszotok a lányotok pasijával, és épp wc-re kell menned. Ha napközben ottlehet, és tudod kerülgetni, miért más este??

Ezt amúgy esküszöm soha nem fogom megérteni. Nekem eddig 2 pasim volt (a másodikkal jelenleg is együtt vagyok), mindkettőt igyekeztek megismerni a szüleim. Szó se volt arról, hogy bármelyikük is idegen lenne nálunk. Igyekeztek minél többet beszélgetni velük, minél jobban megismerni, minél több családi programra hívni, épp ezért, hogy ne egy idegent hanem egy kedves ismerőst ""kerülgessenek"" itthon.

2015. júl. 19. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy én sem örülnék, ha nálunk aludna a lányom pasija (nem a szex miatt, csak tényleg a saját házamban ne aludjanak félig-meddig idegenek), DE:

inkább nálunk aludjon a lányom valakivel, mint másnál.

2015. júl. 27. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:
Ha van külön szobád, akkor én engedném. Nekem is engedték anno. De valóban állati fura lenne tudni, hogy a "kislányom" a szomszéd szobában épp nemi életet él. Pfú, szar lesz ezen túllépni.
2015. júl. 27. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:
Mar felnott vagy ebbe a stuleidnek semmi beleszolasa allj ki az igazadert es a szerelmedert sok sikert
2020. dec. 28. 01:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!