Szülők ti megengednétek?
Közel másfél éve vagyunk együtt barátommal, mind a ketten 17 évesek vagyunk én idén töltöm a 18-at míg ő jövő év elején. Mind a kettőnknek ez az első párkapcsolata. Először kb. egy éve hoztam fel szüleimnek a témát, de akkor nemet mondtak rá, mert hogy fiatalok vagyunk még ehhez meg, hogy nem illik meg hogy nem ismerik a szülőket meg hasonlók. Ezeket természetesen akkor meg is értettem mivel bele gondolva fél év párkapcsolat után én sem engedném a lányomnak hogy egy fiúval aludjon. Azóta már jó sokszor találkozott a két család, fél éve tudják szüleink hogy már nem vagyunk szüzek, lassan 18 évesek leszünk azonban szüleim továbbra sem hajlandóak hallani az együtt alvásról. És elképzelésem sincs hogy miért. Ami azonban még jobban zavarja a képet, hogy egy teljesen üres lakásban kettesben hagynak minket egy napra (ritka alkalom amikor ilyen van), de egy estét nem tölthetünk együtt. Nem akarjuk mi végig szeretkezni az éjszakát. És már nem azért de a f... nappal is fel áll nem csak éjjel. Megfelelően védekezünk is szóval még abba sem lehet bele kötés (fogamzásgátló + gumi). De mind ezek ellenére sem.
Bár szüleim még nem tudják, de barátom miután betölti a 18-at meg szeretné kérni a kezem és már a gyűrű is meg van rendelve, szóval nem csak ígéret hanem tényleg meg szeretné kérni. Az lenne még vicces hogyha lánykérés után sem aludhatnánk együtt...
Válaszokat előre is köszönöm
"Mint írtam mind a kettőnknek ez az első párkapcsolata és nem csinálok átjáró házat."
Szép és jó, hogy az első kapcsolat, inkább az lenne a furcsa, ha a huszadiknál járnátok mindketten ilyen fiatalon. De pont ebből is ered, hogy egy 17 évesnél az ember még közel sem veheti készpénznek, hogy az első pasi lesz az utolsó is. És ez így is van rendjén, de ebből eredően értsd is meg, hogy a szüleid se hihetik el. (Az eljegyzés pedig nevetséges)
Egyébként nálunk se a "nagy ő-k" adogatják a kilincset, nem ezért átjáró a ház. Kicsik még a gyerekek és a barátaik, osztálytársaik járnak fel, de a szabály már él. Itt nem alszik senki, maximum "sátoros ünnepen".
#12 A szüleim arra neveltek és tudják is, hogy olyan vagyok, aki nem adja oda magát az első embernek aki szembe jön és teszi a szépet. Már régóta vagyunk legjobb barátok is a párommal.
Se barátaim se senki más nem alszik részemről nálunk és jó 2 éve hogy barátnőm volt nálunk.
Nővérem 8-ad magával is tarthat leány bulit és nekik megengedik hogy itt aludjanak, vagy ha ő elmegy buliba (ahol szintén vannak fiúk) akkor ugyan úgy ott aludhat. Megjegyzem csak másfél év van köztem és nővérem között.
Ettől eltekintve ritkán van nálunk bárki barát vagy valaki.
1,5 év van köztetek, tehát ő már felnőtt... még jó hogy "engedik" neki, amikor már engedély sem kellene! :)
Ha már a te korodban is engedékenyebbek voltak vele, mint most veled, akkor pedig RAJTA, állj a szüleid elé és derítsd ki, hogy "neki miért lehetett azt, amit nekem nem?"!
Meglepődnék. :D
17+1,5=18,5
+ a kérdező még idén tölti a 18-at, azaz a testvére már bőven 19, mindjárt 20.
Köszönöm a válaszokat mindenkinek.
Utolsó nem számoltam el semmit. Nővérem 1996 márciusi én pedig 1997 októberi vagyok. Vagy nem értem ezen mit számoltam el?
Mi a bánatért rombolod a szervezeted a fog.gátlóval, ha használtok gumit?? :/
Amúgy szerintem ez nem normális dolog. Ennyi idő után, ennyi idősen már simán együtt alhatnátok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!