15 éves fiam gimnazista, a nyári szünetben szeretne 5 barátjával a balatonra menni 4 napra. Nem tudom elengedjem-e? Rendes gyerekek összeszokott társaság nem isznak, nem cigiznek. Ti elengednétek-e?
16 voltam, mikor lementünk a balatonra pár barátnőmmel. Nem rúgtunk be, nem cigiztünk, nem mentünk Siófokra (Balatonföldvárra mentünk)
Csináltunk reggelit, kajáltunk, lementünk a partra, napoztunk, úsztunk, vízibicóztunk, délután felmentünk a szállásra, grilleztünk, ittunk citromos sört, beszélgettünk "csajos dolgokról" vagy sétáltunk a városban, aztán ez ment egy hétig.
Mi úgy voltunk, hogy ismerőseinknek van nagy telkük, azon van 2 apartman, azokat vettük ki, illetve a telken van nekik nyaraló, ők is épp lent voltak, látták, hogy élünk, de amúgy nem jöttek oda, nem "zavartak", de tudtuk hogy ha baj van, akkor van kihez fordulni.
A legnagyobb bajaink amik történtek: nem tudtunk begyújtani a grillsütőbe, a könyökünkön jött ki a tojás, egész héten azt ettünk, egyik barátnőm szalmakalapjáról leesett a szalag és eltűnt, két lánynak kidörzsölte a papucs a lábát.
Minket életképesre neveltek, tudtuk hogy kell reagálni ha baj van. Volt is majdnem kocsmai verekedés-szerűség, aminek épp a közepébe csöppentünk, teljesen jól megoldottuk a helyzetet, hajunk szála se görbült.
Én ha ismerném a barátait és őt is, és tudnám, hogy van eszük, akkor elengedném őket, a többi szülővel beszéljetek, és ne adjatok nekik túl sok pénzt (berúgni nagyon drága mulatság), és kész.
Úgy főleg, hogy a nagymama naponta lecsekkolja őket, hogy jól vannak-e.
21/L
Nos ez valóban egyén és persze társaság függő. Ha tud mérlegelni és nem kerül bajba, gondolok itt arra hogy nem haverkodnak idegenekkel, nem ülnek be az éjszaka közepén kocsmázni stb... (ha most egy két sört megisznak otthon vagy a parton attól nem lesz bajuk, lényeg a mérték és a józan gondolkodás) akkor el lehet engedni. De azért gondolom a környéken a szomszédok közül is meglehetne kérni mondjuk egy fiatalabb srácot hogy néha figyeljen rájuk.. vagy nem is tudom. :D
A függetlenség mindeképp jót tesz, de azért az óvatosság sem árt. Viszont azt nem lehet mondani hogy aludjon a nagyinál mert hát na.. ez olyan tipikus kis jaj de jó egyedül eljöhettünk tipusú kis kiruccanás.
És végülis egy osztálykirándulás szinte majdnem ugyanilyen, ott is mindeki megy amerre akar egy idegen helyen majd találkozó és egy közös szállás, de sincs konrét felügyelet. :)
Én mondok egy nagyon durvát, engem 16 (majdnem 17 éves lányként elengedtek baráti társasággal Székelyföldre, laza 16 órányira otthontól. És ez nem is volt régen, 2 éve... Rengeteg poénunk született, sok csodálatos dolgot láttunk, jól éreztük magunkat, nem estünk medvetámadás áldozatául, és épségben haza is értünk. :) A világ minden kincséért nem hagytam volna ki azt a kirándulást. Igaz, köztünk voltak már egyetemisták.
Szóval ezzel csak azt szeretném mondani, hogy lehet, hogy a híradóban meg a különböző internetes portálokon rémhíreket terjesztenek, meg inkább az kerül fókuszba, hogy hány embert kellett újraéleszteni a Balatonon, de arról nem számolnak be, amikor egy fiatal elment nyaralni/táborba, épségben hazaért és jól érezte magát, vagy amikor több ezer ember bement a tóba úszni és ki is jött onnan, vagy hogy emberek milliói sétáltak anélkül a városokban, hogy megkéselték volna őket.
Ha a saját gyerekemről lenne szó, biztos gondolkoznék egy kicsit, de így egyértelműen rámondanám az igent... Ha okos gyerekek és feltalálják magukat váratlan helyzetekben, meg tisztában vannak alapvető dolgokkal (értékeiket nem hagyják kinn a parton, nem állnak le random rosszarcokkal dumálni), meg gondolom, valamilyen szinten figyelnek egymásra, akkor miért ne? A balatoni nyaralásoknak egyébként is feelingje van, és a fiad biztos sajnálná, ha a haverjai mind mehetnének, ő pedig nem. Ha meg valamiben esetleg elakadnak, tud segíteni a nagymama, meg azért gondolom, ő annyira jelen lesz, hogy ránézzen néha a fiatalokra, élnek-e még. Ha rendes gyerekek és összeszokott társaság, akkor elengedném. :) De azért azt kikötném neki, hogy naponta egyszer hívjon fel/küldjön SMS-t/adjon életjelet magáról azért. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!