Mit csináljak a 17 éves fiammal, ha újabban nem akar tanulni, és visszabeszél, kezet emel rám?

Nézd, nekem a fiadnál sokkal kisebb fiam van, de ami nekem beválik, ha durva dolgot csinál:

"ok kisfiam, megteheted, hogy nem tanulsz/ocsmányul beszélsz/nem tisztelsz stb., ebben az esetben viszont semmi másra nem vagyok köteles én sem, mint fedélt adni a fejed fölé (megvan) és ételt biztosítani. Ennyi és nem több- ha van ellenvetésed, tudod jelezni."

Az, hogy kezet emel rád és te és a férjed elnézitek, nálam ez már így leírva is kiveri a biztosítékot.

ha így viselkedik, akkor nem vagytok kötelesek vendégül látni a barátnőjét sem, nem muszáj neki sem zsebpénzt, sem telefonelőfizetést adni, a netet is le lehet jelszavazni stb. Légy kreatív.

Borzalmas, amiket írsz, ne tűrd el.

Egyetértek az 1-essel.

Mi az, h kezet emel rád?

Nincs net, nincs ne adj neki pénzt, ne fizesd a telóját stb.

Ha hagyod a dolgot ennyiben, nem fog normalizálódni a helyzet.

Ne kiabálj vele a tanulás miatt, mert az csak folyamatos vitát szül, hagyd rá a dolgot, majd a saját kárán megtanulja... Egyszer magyarázd el neki, hogy ha nem tanul, és nem fog tudni továbbtanulni, nem lesz munkája, annak a ti kapcsolatotokra nézve milyen következményei lesznek (amint végez a sulival, indulhat az önellátás, tőletek semmilyen pénzt nem kap, és ha otthon akar maradni, kötelező beszállnia a közös költségekbe, különben mehet, amerre lát stb.). Ezt egyszer tisztázod, utána a későbbiekben moshatod kezeidet, ha ez valóban meg kell, hogy történjen.

Minden másban osztom az egyes véleményét. Bár szerintem már elég késő megnevelni egy gyereket lassan 18 évesen.

Bemégy a suliba, megkérdezed a jegyeit, és ha bukásra áll valamiből, otthon megdícséred. Gratulálsz neki, hogy a nyarát pótvizsgára készüléssel kívánja tölteni. Megmondod, hogy ha már úgyse tud sehová meni, akkor a házimunkába is bele tanulhat. Moshat, vasalhat magára. Főzhet is.

Ha háromnál többől bukik, az külön öröm, sikerült egy plusz évet intéznie az imádott iskolás korszakához.

Nem drámáznék.

De aki szemtelen, arra nem főzök, mosok vasalok. járjon amiben akar, és egyen amit talál.

A testi fenyítés nem minden esetben jó. Inkább kipróbálhatnátok az első válaszoló tanácsait. Nem lenne okos döntés egy ilyen korú fiút megütni.

A fiad felnőtnek érzi magát és azt várja el, hogy úgy is kezeljétek. Hát adjátok meg neki amit kér. Ha felnőtt, akkor biztosan el is tudja tartani magát.

Már megbocsáss, de ezek a problémák nem a semmiből jönnek elő. Korrepetáltam már sok diákot, és a legtöbb esetben a gyerek attitűdproblémája a szülők attitűdproblémájára vezethető vissza. Vagyis a gyerek hozzáállása gagyi, de ha őszinte akartam lenni magammal, akkor azt láttam, hogy a szülőké sem sokkal jobb.

"Van, hogy kezet emel rám, hogy takarodjak a szobámba, mintha ő lenne a szülő." - Hát ez a baj, hogy te azt gondolod, ilyen egy szülő, mert biztos téged is így neveltek. Szerintem viszont két ember közötti kapcsolatban egyáltalán nem megengedett a problémák agresszió általi kezelése. Az is biztos, hogy sosem kezelted egyenrangú félként, mindig csak egy gyerek volt, és az is biztos, hogy nem vagy vele őszinte, egymás előtt titkolóztok össze-vissza. Én a helyedben elgondolkodnék előbb azon, hogy mit tehettem én, amivel kiérdemeltem ezt a fiamtól...hogy egyáltalán hogy-hogy ennyire harmóniátlan a kapcsolatunk, hogy ilyen ellenséges velem. Én biztos vagyok benne, hogy mivel ide jössz kérdezni és nem a fiadat mész kérdezni, hogy mi a baj. Ha félsz is, ha sokszor el is utasít, mindent meg kell tenned, hogy bízzon benned, mert úgy látom, jelenleg nem ez áll fenn. Igen, ha egy gyerek 17 évesen ilyen megnyilvánulásokat tesz, az komoly érzelmi problémára vall, és lehet, hogy igenis bukjon csak meg, hogy legyen ideje dolgozni a belső békéjén, mielőtt a felnőtt életbe lép. A lelki zsarolás nem megoldás. Azért nem tanul, mert nem látja értelmét, de ettől még lehet belőle egy életképes valaki. Az adottságai nem fognak elveszni, és van olyan tanítványom, aki 45 éves, és most végzi a villamosmérnökit. Gondold végig, hogy a családban mi a megszokott, hogy beszéltek egymással, megbeszélitek-e a dolgokat, ki meritek-e mondani a legmélyebb érzéseiteket, vagy csak kitértek a tárgy elől (úgy tűnik). Az apával is beszélni kéne. Hát 40 vagy hány évesen elég gáz, hogy úgy kezeli a konfliktusokat, hogy magába fojtja, elmenekül a világ elől és cigivel oldja a stresszt. Már egy pár sejtést felsoroltam, hogy mi lehet a baj és a megoldás, de itt még nincs vége. Biztos, van egy rakat megoldatlan konfliktus a családotokban, sok dolog, ahol fejleszthetnétek a személyiségeteket. Mert attól, hogy felnőttek vagytok, nem áll meg a tanulás, és ahogy a gyerektől elvárjátok a korlátjain való átlépést, úgy magatoktól is várjátok el, mutassatok példát. Ne játszmázzatok, hogy majd biztos kitalálja a gondolataitokat, vagy majd biztos bűntudata lesz, és akkor megcsinálja a dolgait. Most szólok, ettől esetleg rövidtávon megcsinálja, de felnőttként újra előjönnek a problémái. Jah, azt meg nagyon bírom, hogy a szülők elkezdik mondani, hogy kukás lesz belőle, ha nem tanul. Elmondom...rengeteg munkahely van, ahol a kutyát nem érdekli, hogy van-e érettségid (hányasra írtad), vagy diplomád van-e, mert aki nem talál munkát, mind odamegy (pl. gyárak, boltok). Hidd el, nem kell ilyen ostoba életképet felfesteni neki, mert ezzel azt sugallod neki, hogy nem bízol az életképességében. Attól, hogy valaki nem tanulós, még lehet nagyon is talpraesett, és még ő is sokat fog változni, mert az ember személyisége egyfolytában alakul (kivéve, ha tévesen azt hiszi, ő már készen van).

Egyelőre ennyit tudtam mondani (tanulva a szüleim hibáiból, más szülők hibáiból).

Nekem is "kukásoztak" a szüleim, meg hogy nem lesz munkám, meg ilyenek. Főleg az apám sokat kínzott a tanulással, és még mindig herótom van tőle, ha rá gondolok. Én élvezném a tanulást, mert érdekes dolgokat tanítanak az egyetemen, de folyton ott van a görcs bennem, hogy én úgyse vagyok erre képes (mert folyton azt mondogatta, hogy lusta vagyok meg naplopó, mert sokat számítógépeztem...de az nekem csak a menekvés volt, mert ők nem látták be, hogy h.ülyék. Már 3 és fél éve kirúgtak otthonról (az anyám paranoid skizofrén, az apám alkoholista volt 12 éves koromig, 10-20 éves koromig szexuálisan zaklatott). Az apám folyton önmagát állította elém példaként, hogy ő bezzeg majdnem kitűnővel diplomázott az orvosin... És látod, mi lett belőle. Szóval sokkal fontosabb, hogy az ember lelkileg legyen "tanult", mint hogy lexikálisan.

Sok sikert!

23/N