A fiam nem tud és nem is akar tanulni, hogyan változtassak rajta?
:( Mindig szomorú leszek az ilyen történetek hallatán.
"Mivel az iskolai eredmény nem korrelál az életben elért sikerekkel, miért is hajtjuk a gyereket, hogy jó tanuló legyen? Vekerdy tanácsa az, hogy – ha már hagyományos iskolába jár – hagyjuk, hadd legyen „rossz tanuló”. Ne szorítsuk két malomkő közé, ha már az iskola teljesítménycentrikus, ne követeljünk tőle mi is „teljesítményt”, ne kínozzuk otthon korrepetálással, ehelyett adjunk érzelmi biztonságot, ölelést, együttlétet, közös reggelizéssel."
Van egy szomorú dolog. Az a fő baj hogy nem tud tanulni. Én is az egyetemen jöttem rá hogy kell. A gimiben 3-4 között volt az átlagom. Leérettségiztem ötösre, mert nagy nehezen bemagoltam mindent. Ez viszont a felsőoktatásban nem elég. Itt most nem azon van a hangsúly hogy egész éjszaka tanuljon, csak hogy ötös legyen (sok szülő ezt hiszi) hanem hogy elsajátítsa azt a módszert amivel a leghatékonyabban, és a legrövidebb idő alatt meg tudja tanulni az anyagot. (én 12 évig ültem az iskolapadban, miután rájöttem. sok haszna van a tanároknak....)
tehát mondjuk ha szeret rajzolni, és verset kell neki tanulni, akkor ha felolvasol egy versszakot, vagy 2-3 sort, legyen az a feladata hogy azt megpróbálja lerajzolni a hallott részt. és ezután ha majd eszébe jut a kép, akkor hamarabb eszébe fog jutni a következő versszak is. Tehát lehet egy kis játékot is vinni a dologba. Nem pedig azzal kell kezdeni hogy kiveszed a ceruzát a kezéből és megtiltod hogy rajzoljon.
számtalan ilyen módszer van a tanulásra, kutakodj egy kicsit az interneten. Mert nekem is nagyon elvették a kedvem a tanulástól, amikor csak olvastam és olvastam, mégse tudtam megjegyezni tizedjére sem. És sajnos ha most megutálja akkor nagyon nehéz lesz számára élvezni a tanulás később is.
hű, a gyerekednek nagyon jó képességei vannak és kreativ
ne legyen jegyfétised
a gyerekednek nem az itthoni átlagos iskolatipus az ideális kreativ ember lesz, művész, színész, nem mérnök, ne féltsd, meg fogja állni a helyét felnőttként ha nem vágod le te vagy az iskola a szárnyait
Hűha!
Én is szeretem Vekerdyt. Nem hajtom, nincs teljesítménykényszer, hisz egy fikarcnyit sem tanul. Igen, kreatív, amolyan rajzos művészlélek. Informatikus szeretne lenni, azon belül játéktervezéssel, rajzolással szeretne foglalkozni.
Óvodában végeztek nála IQ tesztet, akkor 140-es szintet mértek. Akkor még nagyon nyitott, érdeklődő volt, most már nem annyira (az iskola letörte a szárnyait?)
De mi is itt a baj? Az 5-ös válaszoló nagyon jól látja, az hogy nem tudja, hogy kell tanulni! Hallás után sokmindent megjegyez, de ahogy a tananyag nő, nehezedik, ez önmagában egyre inkább nem lesz elég. Egyszerűen nem tud egy könyv elé leülni, és egyszer csak egyszer elolvasni a tananyagot, mert ha magának olvassa, nem érti.
A jegyei romló tendenciát mutatnak, ha így halad, nyolcadikra már mindenből csak 3-as lesz, akkor melyik középiskola veszi fel, hogyan valósítsa meg álmait?
A jegyek annyiban számítanak, hogy ebben a sokat vitatott iskolarendszerben tovább kell tanulni, és nem szeretném, ha emiatt nem venné fel áhított középiskolája.
Ja és ha egy szülő fontosnak tartja a jegyeket, attól még meglehet otthon az érzelmi biztonság, a kettő nem zárja ki egymást szerintem.
Köszönöm a praktikus tanulási ötleteket is, főleg az 5-ösnek, jöhetnek még.
Ha Vekerdyt szereted akkor ott baj nem lehet :)
"Egyszerűen nem tud egy könyv elé leülni, és egyszer csak egyszer elolvasni a tananyagot, mert ha magának olvassa, nem érti." nem lehet, hogy olvasási problémái vannak, esetleg diszlexiás valamilyen mértékben? és ezért kínsznevedés neki egy cikk, vagy akár egy regény elolvasása? olvas bármit is?
és tény, hogy meg kell tanulni tanulni. meg kell tanulni jegyzetelni, megtalálni a lényeget, kulcsszavakat, erre valahogy asszociálni amikor felelsz, de ezt szerintem egyedül kell végigcsinálni, ha segítesz neki, kikérdezed, együtt tanultok, úgy nem fogja tudni, abban segíthetsz neki, hogy számtalan praktikus, hogyan tanuljunk könyv van, vagy elmondod neki, te hogy csináltad
továbbá nem lehet, hogy nem hogy sikerélmény nem éri hanem negatív élmény, kudarc érte? az ember nem szereti azokat a dolokat amiben csak kudarc éri. én mondjuk sokat olvastam, de én olyan tipus vagyok aki mindenbe belekap, hatalmas elánnal belevág, de ha nem éri sikerélmény, intenziv impulzusok, akkor elveszítem az érdeklődésem és más dologba kezdek bele (erre szokták mondani, az ikrek nem fejeznek be soha semmit)
most hány éves?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!